Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

6. A gazdasági mechanizmus reformja után

Mivel sem Dunaújváros, sem Diósgyőr nem hátrált meg, ezért 1975-ben az Állami Tervbizottság úgy döntött, hogy Diósgyőr kiválthatja a martinacélmü termelését oxigénes konverterrel és ívkemencével, de acélbugával ki kell szolgálnia Csepelt is, ahol a martinüzem ugyancsak leállítható. (Sajnos Diósgyőr és Csepel együttműködése nem valósult meg.) Nem sokkal később döntés született a dunaújvárosi konverteres acélmű építésére is. 6.3. Új acélmű épül kombinált technológiával A Minisztertanács 1977. évi 3004 sz. határozata alapján folyt a diósgyőri új acélmű beruházása. Nevet is kapott: „Kombinált Acélmű". Az elnevezés a tervezett acélgyártási technológia sokoldalúságára utalt. Arra, hogy ez az acélmű bármely nyersanyagból (nyersvasból, ötvözetlen és ötvözött hulladékból vagy vasszivacsból), bármely gyakorlati szabvány előírásának megfelelő ötvözetlen és ötvözött acél teljes választékát képes gyártani, mert rendelkezik valamennyi szükséges felszereléssel: oxigénes konverterrel, ívkemencével, komplex üstmetallurgiai berendezéssel, folyamatos- és tuskóöntési lehetőséggel. A diósgyőri acélgyártás története folyamán a legnagyobb változás (alapvető technológiai változás) akkor következett be, amikor kombinált acélművé építették ki. Ez a maga idejében államilag kiemelt, nagy anyagi ráfordítást igénylő beruházás műszaki és nemzetgazdasági tekintetben egyaránt megalapozott és indokolt volt. Az adott körülményekről a következők rövid tájékoztatást adnak. Az 1970-es években a KGST-országokban egyre „súlyosbodó" gazdasági hátrányt okozott, hogy a gépipari termékek, jármüvek és acélszerkezetek túlsúlyosak voltak. A beépített - a fajlagos teljesítményekre és terhelhetőségekre vonatkoztatott - acél tömege lényegesen meghaladta a nyugati országok hasonló célú, korszerű gyártmányainak tömegét. A KGST-n belül elmaradott gyakorlatnak több oka is volt: többek között az, hogy az országok egymás között a gépekért és szerkezetekért legtöbbször a beépített tömeggel arányos árakat számoltak el, vagy a konstruktőrök és gyárak maradisága, vagy a korszerűen gondolkodó konstruktőrök nem tervezhettek be gyártmányaikba korszerűbb (nagyobb szilárdságú, kopásállóbb, nem rozsdásodó stb.) acélokat, mert nem jutottak hozzá; ha netán mégis, akkor legtöbbször csak drága konvertibilis import útján. A gazdaságilag tarthatatlan helyzetből a KGST-n belüli kitörés útja az volt, hogy be kell rendezkedni korszerű acélok gyártására! A materiális adottság ehhez adott; hiszen a Szovjetunió valamennyi ötvözőanyag nyersanyag for-