Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A kohászattörténeti Szerkesztő Bizottság kérdései és Baán István válaszai az 1949-1956. közötti időszakról, iparfejlesztésről, iparpolitikáról

gyártó, Proszt Ervin hengerész, Mándoki Andor hidegalakító és Balázs Fülöp fémkohász működött közre. A személyeket Énekes Sándor nyilvánvalóan a saját ismeretségi köréből választotta meg. A feladat az akkoriban aktuális fejlesztési javaslatok véleményezése, szakszerűbb követelményrendszer kidolgozása és országos öszszehasonlító vizsgálatok készítése volt. Én magam igen sokat foglalkoztam az akkor „duló" ózdi Martin-acélműi rekonstrukcióval, az ottani kibontakozásra vonatkozó javaslatok készítésével, megbeszélésével. Ez a tanács még néhány évig működött az Énekes Sándor Vaskohászati Igazgatóságra történt kinevezése után Bartha Zoltán és Felföldi Zoltán osztály vezetősége alatt. E szakmai irányító és tanácsadó szervezet mellett az általános iparirányítás minden szintjén és szervezeti egységében lehetnek kohómérnökök, mérnökközgazdászok, kohóipari gazdasági mérnökök. Kérdés: Mi különbség volt a RIMA-központ, MÁVAG-központ és a WM-központ tevékenysége között a fordulat előtt (fejlesztés, kereskedelmi stb. szempontból)? Válasz: A központok működését illetően a MÁVAG-on kezdem. A felszabadulás előtt az egyetlen (állami vas-, acél- és gépgyárak) vezérigazgatóság Budapesten volt, helyileg együtt a „B" MÁVAG-gal, s „A"-jelű központi osztályai fogták össze a telephelyek összesítésre szoruló problémáit. Szakmai irányítás onnan nem történt, a gyárak nagyon önállóan működtek. A külső kapcsolatokat viszont a központ tartotta az iparügyi minisztériummal, más hatóságokkal. A beruházási ügyeket - amennyiben ritkán volt ilyen - ott intézték, viszont a helyszínre nem igen jöttek le, ott már a gyárak osztályai és üzemvezetőségei szervezték és ellenőrizték az építési munkát. Kereskedelmi szervezetek szintén nem voltak a gyáraknál, a központban is csak összekötő apparátus volt, viszont valamilyen lazább kapcsolattal „IKART", mely később a KOHERT kiinduló bázisa lehetett. A RIMA és WM működését nem ismertem, de elbeszélésekből és egyes akkori vezető személyiségek ismeretéből úgy gondolom, hogy a RIMA-központ érdemleges szakmai irányítást is gyakorolt. A telephelyeknek még kisebb volt az üzemen kívüli, helyi átfogó apparátusa, így valószínűleg több érdemi dolgot intéztek a központban. Bizonyos, hogy a beruházás és a kereskedelem ott sem a telephelyekre tartozott. A WM-ben szervezetileg nem okozott semmiféle változást a felszabadulás utáni helyzet, továbbra is egy nagyvállalat, vagy tröszt maradt, s így a régi központi szervezet is tovább működhetett. Személyi és beosztás változtatási problémák nyilvánvalóan adódtak. Kérdés: Hová lett ezeknek a központoknak mérnök és kereskedő-állománya az államosítások után, lehetett-e hasznosítani ezek szakismereteit? Válasz: A központok vezetői, dolgozói közül leginkább a RIMA-tól kerültek az új irányító szervezetekbe. Csepel tovább élte a maga komplex és