Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

Diósgyőr az országos helyzetképben (1945-1949) - I. A termelés és termékszerkezet 1945. és 1947. június 30. között

A stabilizáció kezdetén sem biztosított azonban az állandóan növekvő vasérctermelés többet, mint a hazai felhasználás felét. A hazai vasérctermelés felfutásával kapcsolatban utalunk az 1. sz. táblázatra. A hazai vasérctermelés 1947 májusában és júniusában ért el kimagasló eredményt, ekkor a békebeli színvonal 40%-át érte el. A vasércet tehát importálnunk kellett a vaskohászat kívánt méretű felfutásához. A vasérc és koksz import Év Koksz Vasérc Év kt % kt. % 1938 327,6 100,0 418,8 100,0 1946 206,7 63,1 124,8 29,8 1947 422,6 128,9 578,7 138,2 A nyersvasgyártás kokszszükségletét a második világháború előtt is importból biztosítottuk, ezt tovább kellett folytatnunk. A hazai mangánérc termelés-felfutása olyan mértékű volt, hogy 19461947-ben már export is lehetővé vált a hazai igények kielégítése mellett. A vaskohászati üzemek szénigénye mintegy 2,2 t/l t nyers vas-acél volt. A csepeli Martin Műnek mintegy 70.000 tonna pakurára volt szüksége évenként. A nagyobbrészt külföldről beszerzendő tűzálló anyagok és mennyiségük 1947-ben az alábbi volt: Egetett magnezit és dolomit: 3.400 t Nyers tűzállóanyag: 5.000 t Kvarcit és kvarcitpala: 5.800 t Samott (égetett agyag): 1.900 t Magnezit tégla: 3.200 t Szilika tégla: 2.000 t Samott tégla: 2.300 t A hulladék („ócskavas")-igény 1947-ben 270.000 tonna volt, ebből 115.000 tonnát tett ki az acélművekben keletkező hulladék. Az iparág munkaügyi helyzete 1945 első hónapjaiban a hazai vaskohászat munkáslétszáma a háború előttinek mintegy felére csökkent. Az alkalmazottak létszámában még nagyobb mérvű volt az apadás. Az irodalomban található számszerű adatok általában félrevezetők. 1947 júliusában megbízható forrás szerint azonban már 69.785 a munkáslétszám a NIK-hez tartozó vállalatokban, ami a bányászatBerend T. I., 1961. 313. p.