Marosváry László: A Diósgyőri Hengerművek története - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 5. (Miskolc, 1999)
X. rész. A diósgyőri Nemesacélhengermü létesítésének előzményei, előkészítése és az importszerződés megkötése
házas alapadatait, gazdasági célját, szükségességét, indoklását, a kivitelezés ütemezését a korábbiak szerint. [561] 1962. július 3-án Borovszky Ambrus miniszterhelyettes által vezetett értekezleten abban állapodtak meg, hogy a Finomhengermű középsorának fejlesztésére a II. 5 éves terv során nem fog sor kerülni. [462] 1962. szeptember 19-én az LKM „Intézkedési tervet dolgozott ki, melyben a Finomhengerműben végrehajtandó intézkedéseket követően a következők szerepelnek [463]: „A Finomhengermű fejlesztésével kapcsolatban kidolgozandó a szovjet szakértői bizottság által felvetett olyan javaslat is, mely szerint az egész üzem helyett egy új kombinált sor telepítése volna a legcélszerűbb, melynek termelése a rendelkezésre álló előtervek szerint 200-250 ezer tonna lenne. Ez a minőségi gyártási igények növekedése miatt feltétlenül a leghelyesebb megoldás." A telepítés helyének a Kohászat és a DIMAVAG közötti, jelenlegi lakótelepet, tartották legcélszerűbbnek. A Beruházási Főosztály vezetőjének 1962. március 2-án kelt jelentése szerint az 1963. évre előirányzott beruházások beindítása érdekében megrendelték a KGMTI-nél a - finomhengerdei finomsor és a - finomhengerdei középsor beruházási programjának elkészítését. [464] A Finomhengermű finomsorának rekonstrukciójával kapcsolatban felmerült még egy elgondolás: az egy tengelybe telepített, kétállványos előnyújtó sor helyett meg kellett vizsgálni az Ózdi Kohászati Üzemek drótsoráról leszerelt két darab folytatólagos, Morgan - egység használhatóságát. [465] A berendezés a Csepeli Acélmű területén volt található, mert a csepeliek drótsorának rekonstrukciója alkalmával fel akarták használni, de erről lemondtak, és selejtezték a berendezést. Az LKM Tervező Irodája megkísérelte a hajtóművet a finomsori rekonstrukciós előtervbe beépíteni, de sem technológiai, sem egyéb műszaki szempontból nem javasolta megvalósítását. A vállalat vezérigazgatója az ügyet lezárta, és elrendelte, hogy a tervek kidolgozását az eredeti elképzelésként bemutatott előtervek szerint folytassák. 1964. február hóban készítette el a KGMTI az „LKM 20 éves távlati tanulmányterv. Hengermű'' című, 1300-64 munkaszámú tanulmányát. [466] Az LKM hengersorainak fejlesztésére a KGMTI három változatot dolgozott ki: 7. változat. A hengerművek fejlesztése vegyes programra. 2. változat. Egynemű program, a gerendasor megszűntetésével. 3. változat. A második változat egyszerűsített változata a gerendasor változatlan meghagyásával.