Borsod-Abaúj-Zemplén megye hon- és népismerete. Tanári segédkönyv (Miskolc, 2004)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye irodalma (Kovácsné Steppelfeld Erzsébet)

Körül vadonat ős a rengeteg, hol fejszecsapás nem hangzott soha, gyalog is nehéz idáig lejutni. A megaggott tölgyek összeborulnak megfakult lombjaikkal a kis kunyhó felett (a tölgy levele csak tavasszal esik le), csupán a túlsó hegyoldalban látszik egy hosszas táblában fiatalabb erdő; mintegy ötven év előtt az a darab ott, nem tudni mi okból, leégett; vannak vén emberek, kik most is emlékeznek azon óriási kígyóra, mely az égő erdőből kijött, egy kanász ráhajította a baltáját, a balta megállt a kígyó fejében, s az elfutott vele együtt, hetek múlva akadtak rá a szomszéd határban egy mély kútban; a fejsze akkor is fejében volt. Most e leégett rész fiatal cserjékkel van tele, az iszalag fonadékai és mindenféle tövisbokrok járhatatianná teszik, a környékben nem akadtam emberre, aki valaha itt lett volna. És nekem úgy tetszék, mintha e helyet már ismerném. Körültekintek. Fölöttem éktelen magas sziklameredek emelkedék. A hold, mely már egy óra óta feljött, még most látszék innen alulról felmerülni a szikla fölött, melynek mohos lábainál egy sötét omladék látszott, előtte gömbölyű hársfák, hosszú szabályozott sorban. Ez a paulinus kolostor! És ez a szikla felettem, melyről én a mélységbe le szoktam bámulni, és e hely, hol most vagyok, a szédítő táv, mi oda kékesen meglátszik és e kunyhó tüze ugyanazon tűz, mely estenden a völgyből fölragyog." Tardonán kívül Miskolchoz „a palotákkal ékes, színház, városházas metropolis"-hoz, „aki két képviselőt küld az országgyűlésre" — is szoros szálak fűzték. Mint már korábban említettük, felesége Laborfalvi Róza (eredeti nevén Benke Judit) itt született, így több alkalommal is jártak itt együtt. Jókai miskolci népszerűségét az is jelzi, hogy több művét bemutatták a miskolci színházban, sőt 1893. április 17-én a város díszpolgárává is megválasztották. „Nekem Miskolc második szülővárosom, mert itt keltem ki a sírból, itt kezdtem új életet. Érdemes volt-e az életet újra elkezdeni? Nem szerénység, gyávaság volna tőlem, azt nem mondani rá: ,Igen!' Én néma betűkkel, feleségem élő szóval ébresztgettük alvó, tetszhalott nemzetünket és íme, a nemzeti élet harsogó diadalmaskodó zaj rég elnémította már az ébresztő szót." (Jókai Mór: A barátfalvi lévita — részlet)