Szűcs Sámuel naplói 1. 1835-1864 (Miskolc, 2003)

1857. év

ált Egerbe folytatandó. Ő Felsége' kíséretében voltak Albert fő Herczeg, és gróf Grüne. A' miskólczi ünnepélyre pedig, megjelentek, Báró Augusz Antal helytartósági elnök, Bartakovics Béla egri érsek, Umlauff Gyula Pesti fő törvényszéki elnök. A' fogadási ünnepély, nem hagyott maga után, olly kedvetlen benyomást, mint 1851-ben, az Albert főherczegé. Kérelmezők nagy számmal voltak, találkozott ollyan is. a' ki Ő Felségének, a' megyeháztóli kiindulásakor, a' kocsi' bakjára is felmászott, és onnét, csak a' kocsin ülők' többszöri felszóllítása után szállott le. Ugyanakkor, eggy mívelt osztályból! nő, a' katonaság mellett vett biztosb állásból, térdre esve, remegő kezekkel röpítette bé kérvényét Ő Felsége kocsijába. Valahányszor kiindult Ő Felsége' különben is sebesen haladó kocsija után rohanva futott a' nép, annyira, hogy e' jelenet szinte comicaivá vált. September 4. Voltam ..a' Czár" előadatásán, a' czímszerepet Egressi Gábor adá szokott avatottsággal, a' többi jelentékenyebbeket pedig, Jókainé, ifjabb Lendvai Márton, és Munkácsi Flóra. September 5. A' pesti vendégszereplő színészek, A' pohárvizet játszották, a' jelen­vóltak, ez előadást is igen dicsérik. September 6. Estve, a' pesti színészek' tiszteletére, a' Korona fogadóban búcsú­lakoma rendeztetett. Eként tehát, a' miskólczi új színház, tiz nehéz évek' lefolyása után valahára meg van nyílva. Adja Isten! hogy szerencsés napok derüljenek reá!!! 's fennál­lása ne olly rövid legyen, mint volt elődéé, tudniillik az 1843-ban leégett színházé; hanem haladjon az intézet, és jelentékeny szerepet játszék mindaddig, míg eggy szeren­csés korszak' körülményei nagyobbszerűnek létre jöttét veendik igénybe!!! Az 1857-dik évi roppant szárazság miatt középszerű aratás, kevés széna, és sarjú volt. A' szüret minden tekintetben, csak középszerűen ütött-ki, a' Septemberi fagy, sok kárt okozott. - A' napszám' drágasága a' gabonának pedig olcsósága, az adó sulyos­búlása, nem csekély aggodalmat okozott. Miskólcz' történetében emlékezetes. Ferencz Jósef Ő Felségének átutazása, és, az új színház' megnyitása. October elsején, a' telekkönyv, az 1855. December 15-i igazságügyin misteri rendelet szerint lépett életbe. Miskólczra nézve. A' miskólczi vasút' építéséhez, az előkészületek, megkezdettek. Családomat illetőleg, említendő, miként Béla fiacskám, ez évben született.

Next

/
Oldalképek
Tartalom