Miskolc az ezredfordulón (Miskolc, 2002)

II. Miskolc esemény- és hírtár (Válogatás a helyi- és országos sajtóból)

gyönyörűen szárnyalt az éjszakában, a természet és a vár­romok keretezte meditativ helyszínen. Egy új generáció erődemonstrációjának voltunk tanúi Diósgyőrött. A mű­vészek ádagéletkora 30 év körül van. A gárda élén a szer­vező-menedzser, Horvát Ádám állt, aki Leporelló szere­pét énekelte-játszotta rengeteg mozgással és játékötlettel, kissé papagenós alkattal. Fellépett még az előadáson a már szép sikerekkel büszkélkedhető Vizin Viktória (Zer­lina) és a pályakezdő, életében most először színpadra lé­pő, ígéretesen szép (és nagy basszushang tulajdonosa, Há­betier András (Masetto). A címszerepben Busa Tamást hallhattuk, aki férfias, hősies és nagy formátumú Don Giovannit formált. (A pezsgőáriában s az első, illetve a második felvonás fináléjában lenyűgöző, öntörvényű ala­kot állított elénk.) A Kormányzó szerepében Fried Péter lépett fel. Kovalik rendezésében seria-szála igen fontos: a többi szereplő szélsőséges, gyakran humoros helyzeteivel szemben ellenpontot jelent Donna Anna. Az ő harmóni­át, megnyugvást ígérő áriája a katarzis hordozója. Partnere Mihail Lebotsky, a Kassai Állami Opera szólistája. Sztár­vendége is volt a produkciónak, az Egyesült Államokból érkezett Kathryn Hunter. Donna Elvirája sokoldalú éne­kesnőt mutat, olyasvalakit, aki a külsőségek finom öniró­niával kezelt sablonjai mögött képes igazi és mély ember­ábrázolásra. Az erőteljes húzásokkal dolgozó Kovalik ke­gyetlen volt, tőle is, Ottaviótól is, sőt Zerlinától is elvett egy-két áriát (és jelenetet), ám ezzel fogyasztható hosszú­ságúvá tette az előadást, amely a posztmoder operajátszás elveinek értelmében nem volt szájbarágós megfejtés, is­kolás magyarázkodás." (Operaélet, 2000/10.) Augusztus 7. A Tudomány és Technika Házában Kriston Béla író és képzpmű­vész^ kiállításának megnyitója. Augusztus 10. Bay Zoltán Tér Miskolc-Tapolcán. „Száz éve született Bay Zoltán, aki fizikusként tett szert világhírnévre. Az ő nevét viseli az 1993-ban létrehozott Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány, amelynek három intézete közül a Logiszdkai és Gyártástechnikai Miskolcon — Tapolcán — van. Az intézet előtti teret tegnap ünnepélyesen Bay Zol­tánról nevezték el. Kobold Tamás, Miskolc polgármestere és dr. Pungor Ernő, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási

Next

/
Oldalképek
Tartalom