Hőgye István: Zempléni históriák (Miskolc, 2002)
I. rész A honfoglalástól 1848-ig
Luc 10 Kesznyéten 7 Kelt Zombori Borházam, 1810. november 7. Szemere István másodalispán. (Zemplén megye Levéltára, Tokaj Körlevelek jegyzökönyve, 1792-1817. 1810. No. 346.) 79. ARATÓ- ÉS CSÉPLŐRÉSZEK MEGHATÁROZÁSA 1813-BAN ...Jelentetvén az Szolgabírák által az kepének alkuvásában tapasztalt aránytalanság s ebből származni szokott káros visszaélések, melyeknek elhárítása végett szükségesnek vélnénk valamint a kepe, úgyszintén a cséplőrészeket is az.Megyét illető hatalommal meghatározni. Ehhez képest minden, az ilyen visszaélésekből származható károknak elhárítása végett az Megyének mostani középtermékenysége sinor mértékül vétetvén, ahhoz képest az egész Megyére nézve egyelőén eképpen határoztatott s állapíttatott meg, tudniillik akár őszi, akár tavaszi vetésnek aratásában, ha az kepés tartatik, 12-ik részt, ha pedig a maga kenyerén arat, 9-ik részt, vagyis keresztet kapja. Hasonlóképpen a cséplő, ha tartatik, 13-ik, midőn pedig a maga kenyerén csépel, 10-ik részben állapíttatott meg. Melynek szoros megtartására való felvigyázás, úgy nemkülönben az áthágóknak érdemlett megbüntetése a Járásbéli Szolga Bíráknak kötelességül tétetik. (Zemplén megye Levéltára, Közgyűlési jegyzőkönyv, 1813. 281. o.) 80. NAPSZÁM- ES CSELEDBEREK ZEMPLÉN MEGYEBEN 1813BAN Minden némű napi számosok bére: Egy kapásnak maga kenyerén 24 krajcár Ha tartják 18 krajcár Egy kévekötőnek maga kenyerén 18 krajcár Ha tartják 12 krajcár Egy aratónak maga kenyerén 15 krajcár Ha tartják 9 krajcár