Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

képp most már jobbra fordultak a körülmények, bár jóra és biztosra még most sem egészen. Tegnap este érkeztem. Utazásom igen kényelmes volt; az idő is kedvezett, homályos, fölleges, kellemes hűs volt. Ma pedig, bár éjjel jó hideget éreztem, a legszebb kárpáti nyári napunk van, kedves leheletével a fenyveseknek. Nem találtam valami különösebb újítást a telepen. A szanatórium végében fölépült és használatba is vétetett egy nagy étterem. Köteles bérlet szerint étkezik a közönség: napi öt és két koronáért kap reggelit, ebédet, vacsorát. Az adagok sem mennyiség, sem minőség tekintetében nem kielégítők, de másként étkezni nem lehet. A kiszolgálat is tűrhetetlen. Tátrafüredtől Széplakig az erdőben már ki van vágva a vonal a készülő villamosközlekedés számára. Többnyire a széplak-füredi sétaút mellett húzódik. Nem köszöni meg a sétálóközönség. Hallom, hogy az állam néhány millióval segíti a vállalatot. A vonal a Csorbái-tóig van tervezve. Nem látom feltétlen szükségét. A közlekedés a tátrai üdülőhelyek közt most is eléggé könnyű és gyakori. Közönség sem hiányzik. Mindenütt zsúfolva van minden. Emiatt én sem kaphattam meg a „Millennium"-épületben azt a szobát, melyben már kilenc éven át hűsöltem néhány hetet. Most már itt a „Tivoli" új épület 9. számú földszinti, kedves s szép világos szobájában töltöm a tizedik nyaralást. Sok, sok a vendég. Minden helyiség elfoglalva. De ismerősem majd senki. Egyedül Semsey Andort, Sárai Szabó Jenőt és Imrik Pétert látom. Ok az asztaltársaim. A közönség arca a régi ótestamentomi. Úgy gondoltam, hogyha minden körülmény megfelelő lesz, négy hétig maradok. Amint látom, három hét is elég lesz. Most még inkább kívánatos, mint a múltban volt, hogy vasárnap és csütörtökön át-átránduljak a tátrafüredi ebédekre az ott időző ismert társasághoz. Különben is nyomott és borús kedéllyel jöttem el otthonról. Kifárasztott a féltő aggodalom, a család köréből oly sok oldalról tapasztalt kellemetlenségek. Szinte menekülni akartam már abból a nyomasztó légkörből. És mégsem jöttem azzal a vágyakozással, mint régebben. Az itt talált körülmények sem hatottak rám élénkítőleg. Se emberek, se természet. Talán később mégis másképpen lesz. Tátraszéplak 1910. július 30. Elnézem ezt a nagy tömeg vendégsereget, kivált ebéd alatt, a tágas étteremben. Nemcsak közel ismerőst nem látok köztök, de oly arcot is nagyritkán, melyet már tavaly is itt láttam. Évről évre emelkedik s mindig szélesebb körökből ennek a kellemes kis tátrai telepnek látogatottsága. Pedig a fényűzésre és csillogásra szűk itt a tér mind a nőknek, mind a férfiaknak. Még nem éltem jól bele magamat az itteni időtöltésbe. Az erdőkkel, a természettel sem tudok úgy barátkozni, mint kellene, s mint az előbbi években mindig. Bizonyos egykedvűség, kedélybeli aluszékonyság nehezedik rám. Semminek sem érzem vonzó voltát vagy ingerét. így ebben az irogatásban vagy olvasgatásban sem találok örömet. Az otthon átélt izgatottság még most is úgy borong a lelkemen, mintha a sejtés félelmesen fenyegetne valami történendő eseménnyel. Nem tu-