Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Most már látom, hogy kertemben ez az év csakugyan az egyiptomi hét szűk esztendő egyike lesz. Lombos fáim kivétel nélkül meddők maradtak. Elvétve látok itt-ott egy-két szem gyümölcsöt. Talán a múlt évi dús termést sínylik? Gyönyörködöm abban, hogy élnek, hogy szép lombosak, s azzal a reménnyel sétálok köztök, hogy kipótolják jövőre, amit most elmulasztottak. Bár sétálhatnék egészségesebb lábbal! De biz' ez a „jármű" nem jár valami könnyen, sőt folytonos fájdalommal vánszorog. A sokféle gyógyítási kísérlet mind eredménytelen, de békén viselem mindaddig, míg az elkopott „jármű" egyszer végképp megáll. Sírhalmunk szép rendben van. A síroszlop mellett két oldalt dúsan terjengve virít a kék liliom; örömmel szemléltem. 1899. július 3. Ebben az esős időben egyébre sem érez hajlandóságot az ember, tudniillik a magamforma, mint arra, hogy aludjék. A tunya test lefelé von, a zsibbadt lélek nem tart vissza. Szinte hat hét óta nem láttam kis hajlékomat. Változó, kellemetlen volt az időjárás, mely sehogy sem akar a természet rendje szerint nyári állandó meleggé javulni. S ahhoz képest bánik egészségünkkel is. De az igazat megvallva nem is éreztem nagy kedvet a kirándulásra. Nem vár most itt rám különös öröm. Kertemben csak az üres zöld lombok köszöntenek. Aztán ide is az a meddő lelki légkör kísér, mely Miskolcon folyvást rám nehezedik. Az a tétlenség, melynek már hajlandó vagyok tehetetlenség nevet adni. Pedig talán csak az akarat hiányzik, nem az erő. Az eredményre nézve mindegy. Hogy magamat mégis valamire rákényszerítsem, megígértem, hogy Nagyszalontán az úgynevezett „Csonkatorony" Arany-emlék aug. 27-én tartandó nyilvános ünnepélyére alkalmi költeményt írok. Most már erre nemcsak az Arany János emléke iránti meleg kegyelet, hanem az adott szó is kötelez. A közelebb múlt hetekben egyéb olvasmányaimon kívül Jókai Mórnak nemrég megjelent két vaskos kötet költeményeivel is foglalkoztam. Mi minden van összehordva ebben a verses roppant halmazban! A gyűjtemény összeállításánál teljesen félretette Jókai a józan önbírálatot. Mintha semmit sem akart volna adni a mű érzékeny vagy érzéktelen voltára, éppúgy, mint a közönség ítéletére. Amit egyszer leírt, tücsköt-bogarat, minden apróságot, talán még a papírkosárból is előkeresett. Kívánsága volt, hogy tollának egyetlen firkantása, egyetlen röpke ötlete se menjen veszendőbe, hanem csemege gyanánt tálaltassék fel az olvasóközönség asztalán. Vannak egyes darabjai, melyek bizonyságot tesznek az ő rendkívüli képzelőerejéről, de itt is érvényesülnek a regényíró szertelenségei. Számos versei, kivált a szatirikus hangúak és politikai tartalmúak, érdekes adatkái azon évek társadalmi és politikai életének, melyekre vonatkoznak. De igen sok az értéktelen hulladék, melyet kár volt a papírkosár lomjaiból kihalászni. Azokkal semmit sem nyert sem az irodalom, sem az író értéke. - Most itt magamban, mint már előbb is, az Új Testamentom olvasgatásával foglalkozom. Másodszor olvasom végig. Megfigyelgetem sok tartalmi szépségét és nyelvi különösségeit. Egy helyen így mondja: „szégyenli engemet" {Márk, VIII. 38.). Az egész Új Testamentom szintén nagyon szükségli már, hogy, mint legközelebb az O Testamentom szövegével történt, a nyelv fejlődésére való tekin-