Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

ÉLETEM TÖRTÉNETE - Deák Gábor

templomban nem. Ekkor jöttek hozzám, hogy tartsak istentiszteletet. Az orosz parancsnok is követelte. Egy Yahoda nevű görög katolikus péktől szereztünk kenyeret, a hívek hoztak bort. így történt az 1944. évi karácsonyi istentisztelet. A sebesülteket elirányították Tát felé, szekerekkel. Mind szétgéppuskázták őket. Én nyílt paranccsal ekkor Komáromban jártam, mire visszaértem, már nem volt ott az alakulatom. Oroszok voltak. Az egyháznak nem volt papja, a hívek is kértek, így lettem esztergomi helyettes lelkész. Ott voltam a Serédi Jusztinián temetésén. Mindszenty bíborost a református egyház nevében köszöntöttem. Válasza ez volt: „Konfesszióbeli különbség, hitvallásbeli különbség ne legyen különbség magyar és magyar között! Magyar ember magyar embert a börtönbe ne juttasson!" Esztergomban nagyon sok megrázó tragédiának voltam tanúja. Még állt a párkányi híd, amikor a templom melletti vaskapun egy házaspár igyekezett be a templomudvarba, majd hátul a parókiára. Az anya egy sport-gyerekkocsiban tolta Érsekújvártól a halott csecsemőjét, a férj kézen fogva jött kisfiával hátán nagy batyuval. Amint beléptek a kapun, az anya összeesett. A hívek gondoskodtak róla. A kis halottat eltemettem tisztességgel. Egy idősebb sírásó lement a sírba és oldalt lyukat vájt a tetemnek, koporsó nem volt, lepedőbe volt csavarva. Úgy tette be az üregbe, hogy a göröngyök ne kis testére hulljanak. Máskor meg a szentgyörgymezei temetőben temettem. Ez szemben van Párkánnyal. Fent légiharc volt, a golyók csak úgy fütyültek mellettünk. Egy kripta mellé húzódtunk, onnan menekültünk haza. Otthagytuk a koporsót a sír tetején. Nem tudom, mikor és hogyan hantolták el. De többször megjártam Párkányt is a híd felrobbantása után. 10 fő fért a csónakba, lőtték a Dunát. De át kellett mennem anyámnak gyógyszerért, ott volt egy református gyógyszerész. Párkány kis gyülekezete is Esztergomhoz tartozott, református templom nem volt. Megjelent a parókián egy alacsony emberke, újszerű uniformisban antantszíjjal a vállán. Ő volt az új rendőrkapitány. Váradi Árpádnak hívták. Elmondta, hogy református és azért jött, hogy a reakciós klérussal szemben segítse a kis református egyházat. Mire van szükségünk? Megmutattam a kultúrtermet, amelyben a németek lovai voltak, a padló elrothadva. Küldött egy teherautó cementet, megfelelő sódert, embereket. Egy nap alatt lebetonozták a kultúrtermet. Nem telt bele 2-3 hét, a Belügyminisztériumból jött egy férfi, kihallgatott Váradi Árpád tevékenységéről. Kiderült, hogy a környékből és Esztergomból öszszeszedette a tehetősebb embereket, internálta őket, lakásukat átkutatta, értékeiket öszszeszedte. Mi a kurátorral, Batár Lajos bácsival annak idején, amikor elment, csak néztünk utána. Kérdezte Batár bácsi: „Tiszteletes úr, mit csináljunk?" Mondtam, hallgatunk, ha repülni fog, segítünk. így is történt. Megkezdődött a tanítás. Tanítottam hittant a Tanítóképzőben, a Zárdában, az igazgatónő, Plavits Fremióta Szegeden Várkonyi-tanítvány volt, a gimnáziumokban, a polgári iskolában. Többször jártam az Aulában Drahos János érseki helynöknél. Zakar