Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

ÉLETEM TÖRTÉNETE - Deák Gábor

család egyes tagjai inspected állásban voltak a hunyadi várban. Egy asztali zenélő óra van is a család birtokában a hunyadi várból. Kolozsvári teológus koromban bejártam Erdély azon vidékeit, ahová családunkat valami is kötötte. így jártam Csermán is, mert mindig előttem volt anyai nagyanyám, akinek mindig folytak a könnyei, amikor Csernára gondolt. 1938 húsvéti szünetében el is mentem oda, ahol még élt nagyanyám testvére, Árpád bácsi, meg anyám unokatestvére, Csernay Tibor. Ő ki is vitt nagyanyám egykori erdejébe. Egy 70-80 év körüli román paraszt őrizte ott a marháját. Feküdt a földön, mellette egy hosszúnyelű fejsze volt. Azt mondta, azzal fogja a medvét főbe ütni, amelyik tegnap is ott járt. Anyám unokatestvére mondta neki, hogy „Damná Matildnak vagyok az unokája". Letérdelt az öregember és kezet akart csókolni. Ott láttam a „hegyhátiakat" is, amint Szentgyörgy napon mentek Hátszegre leányvásárra. Kis mokány lovakkal vitték a túrót, eladásra készített teknőket, csebreket. Az áru csergével le volt takarva, tetején ült az eladó lány ünneplőben, nyakán 4-5 sor aranykoronásokból összekovácsolt lánc, lehetett még 1 kiló arany is, 24 karátos. Ez maradt meg a Monarchiából. Csernán az egyik hegyoldalban a Domokos bácsi volt kúriája, másikon a Lipót bácsié, harmadikon az Árpád bácsié, - nagyanyám testvéreié, a kertek végén a családi kripta. Nagyanyámék volt kertje alatt folyt a Cserna vize, olyan tiszta, hogy lehetett látni benne a halakat, rákokat. Ma már nincs Cserna község, víztároló van a helyén. Apám őrizte a háromszéki székely rokonságot, még az örökséget is, házat, belsőséget, anyám a Horváth és a Csernai rokonságot. Ma is tartjuk ezeket. Besztercétől Miskolcig Apám 1905-ben végezte a tanítóképzőt Kolozsvárt. Mindig félve emlegette az igazgató Orbók Mór nevét. Unitárius volt és következetesen szigorú. Anyám 1904-ben Szebenben végezte a tanítóképzőt az Orsolyáknál. Szász iskola volt, tökéletesen beszélt németül. Nagyanyám, ki sokszor velünk volt, viszont románul tudott, de a némettel is jól volt. így sokszor egymás közt vagy románul vagy németül beszéltek, ha nem akarták, hogy mi is értsük. Anyám Kolozs megyébe, Bádokra került tanítónőnek, apám a szomszéd faluba, Csomafájára. Kolozsborsán esküdtek. Innen aztán 1912-ben Beszterce-Naszód vármegyébe kerültek Borgóprundra. Ott született két bátyám, Zoltán és Lajos. A besztercei református pap akkor Vásárhelyi János volt. Fiatal házas, az „aszszonyok papjának" tartották. Apámék 1918-ban Borgóprundról bekerültek Besztercére. Én ott születtem 1919-ben. Közben imperiumváltozás volt Erdélyben, Erdély Romániához került. Engem már Zsigmond János keresztelt. Ö volt a legátus Lécfalván Szabó Dezső Elsodort falu-jában Csórja Sándor ottani lelkésznél. A regényben Farczády Jenő. Apám vonakodott a románoknak letenni az esküt. Anyám terhes volt az öcsém-