Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
A VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZÉLET
MÉLTÓSÁGOK ÉS HÍRESSÉGEK LÁTOGATÁSA 1880-ban I. Ferenc József osztrák császár és magyar király csupán átutazóban járt Miskolcon. Galíciából Gödöllőre vezető útján szeptember 19-én Miskolc város hódolatát is fogadta a vasútállomásnak erre az alkalomra feldíszített csarnokában. 343 A következő esztendőben azonban hosszabb ideig itt tartózkodott. Az önkormányzat július 25-i ülésén jelentették be, hogy az uralkodó az ez évi nagy hadgyakorlat alkalmából a várost „nemcsak legmagasabb látogatásával fogja szerencséltetni", hanem szeptember 9-től nyolc napon keresztül lakója is lesz. A képviselő-testület a fogadtatás megrendezésére húsztagú küldöttséget választott meg. 344 A többhetes készülődés látványos eredményt hozott. Miskolc egy részét „Ő császári és apostoli királyi Felsége" megérkezésének napjára egészen kicsinosították. Sok házat újrafestettek, a főutca déli oldalán és az északi oldal alsó részén levő járdákat aszfaltozták, a vasúti indítóháznál, a Borsod-Miskolci Gőzmalomnál és a Király utcai hídnál diadalkapukat emeltek. A főutca házait zászlókkal, füzérekkel, szőnyegekkel díszítették és az emberek ünneplőbe öltöztek. A Három Rózsa szállodában elszállásolt királynak és kíséretének első három napja protokolláris jellegű volt. 9-én ünnepélyes fogadtatásban részesültek, meghallgatták az osztrák himnuszt, megtekintették a díszszázadot és Miskolc esti fényeit. 10-én a dalárda énekével és egy négyszáz fáklyából és száz lampionból összetevődő fényes fáklyásmenettel kedveskedett nekik a város. 11-e vasárnapra esett, ezért Ferenc József és a kíséretében levő Habsburgok, Rudolf trónörökös, Károly Lajos főherceg és József főherceg istentiszteleten vettek részt. Reggel a mindszenti római katolikus templomban a daláregylet közreműködésével is emelt ünnepélyes misét Samassa József egri érsek celebrálta. Délelőtt a legkülönfélébb küldöttségek tették tiszteletüket az uralkodónál a megyeháza nagytermében. A délutáni program is sokszínű volt. Őfelsége óvodát, apácazárdát, rabdolgoztató intézetet, árvaházat, közkórházat, főgimnáziumot, lövöldét látogatott meg. A színház esti díszelőadásával a háromnapos ünnepségsorozat véget ért. A király további öt napját a látogatásának valódi célját képező hadigyakorlatok töltötték ki. Itt-tartózkodása alatt jótékony célokra összesen 2400 forintot adományozott. (November vé™ SZENDREI J. 1911. IV. köt 287. p. 3-» B.-A.-Z. m. Lt. 1902/a. 10. köt. 72. jkv. sz.