Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)

első fordítójának ama rendkívüli tehetségű leánya, ki a Jókainé Laborfalvy Róza nevet tette fényessé színművészetünk történetében. De van nekünk még egy más borsodi jogcímünk is Jókaira. A szabadságharc befejezése után ugyanis ő a mai vármegyénk egy kis falujában keresett és talált menedékhelyet. A külvilágból és minden élénkebb forgalomtól elzárt Tardonán lappangott vagy négy hónapig, nehogy szabadságát s tán életét is veszítse/' Díszpolgárrá választása idején Jókai felesége, a Miskolcon ünnepelt színésznő már nem élt. 1886-ban, 69 éves korában elhunyt. Laborfalvy Róza 1843-ban lépett először színpadra Miskolcon, s búcsúfellépésére pedig négy évtized múlva, 1883. december 19-én került sor. Ebben a négy évtizedben sok a közös miskolci emlék. Ezek közül kiemelkedik 1857. szeptember 3-a, amikor megnyílt Miskolcon a második kőszínház. Latabár Endre színtársulata mutatta be a nyitó előadást (Vörösmarty Mihály: Marót bán), s az előadáson az elképzelések szerint meg kellett volna jelennie az akkor látogatáson itt járó királynak, Ferenc Józsefnek is. (Egy haláleset miatt, ami a fogadás közben történt, ez elmaradt.) A színház megnyitása lezajlott, a beszédet Jókai Mór tartotta, neje viszont - jeles színészek társaságában - szereplője volt a darabnak. 1883-ban a búcsúfellépés búcsú volt egyben Miskolctól is. Tiszteletükre a város díszebédet adott, este pedig fáklyásmenet köszöntötte őket. Az ebéden - az ilyen ünnepélyes alkalmakkor elmaradhatatlan szónok - Lévay József mondott köszöntőt, de beszédet tartott Jókai Mór is. (Beszédének kézirata a rendezőkhöz, majd Jókai halála után, 1904-ben a múzeumba került. A Korona szállóban elhangzott beszéd kéziratát 1980-ban még a Herman Ottó Múzeum történeti gyűjteménye őrizte.) „Éppen ezekben a napokban lesz 34 esztendeje, hogy itt e városban jártam - mondta. A mostaninál annyival hidegebb idő volt, hogy még a lelkünk is meg volt fagyva. Nem volt Haza, nem volt Magyarország. Összeomlott, s mindnyájunkat odatemetett a romjai alá. Feküdtünk csendesen. . . . Ekkor történt az, hogy életem védangyala, az én édes asszonyom, éppen ilyen télben, fagyban mint a mai napságé, szökve elhagyta a fővárost, mert különben nem eresztették volna, s betegen, szenvedőn idesietett, engem az én vaderdőm sötétjében felkeresni s hozott számomra egy jó barátok által szerzett komáromi menlevelet. Ez volt az első feltámadásra szólító Istenhang. . .. Milyen vidám dolog mostan erre visszaemlékezni. Akkor nem jutott eszembe könnyezni, most az örömkönny szökik a szemembe, ha visszagondolok rá. Nekem Miskolcz második szülővárosom, mert itt keltem ki a sírból, itt kezdtem el egy új életet. Érdemes volt-e az életet újra kezdeni? - Nem szerénység, gyávaság volna tőlem azt nem mondani rá, hogy igen." Jókai Mór - miskolci díszpolgársága ellenére - több megyéé, városé, településé, az egész országé volt. Révkomáromban született, így természetes volt, hogy halála után, a temetési szertartáson Komárom képviselője búcsúzott utoljára. Az 1860-as években a Baranya megyei Siklós országgyűlési képviselőjeként került a parlamentbe. Több cikluson keresztül volt képviselő, s íróként erőteljes politikai tevékenységet is kifejtett. 1876-ban Erzsébet királyné a Szent István rend kis keresztjével tüntette ki. Ekkortól kezdve a király, Rudolf trónörökös és József főherceg részéről is gyakran részesült elismerésében, kitüntetésben. Feszty Árpádné, Jókai Róza emlék-