Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)
Tárgy- és időjegyzék
1918. március 8-án gr. Haller József dr. vöröskereszt egyleti főmegbízottat a hadiékítményes Ferenc József-rend tiszti keresztjével tüntette ki a király, (IV. Károly). 1946. március 11-én kezdődött a tanítás a Pech Antal BányaKohó és Mélyfúró Középiskolában, a MÁV AG diósgyőri tanonciskolájának helyiségeiben. 1920. március 12-i újsághír (Reggeli Hírlap) szerint Szabó Dezső, a neves magyar író kardpárbajt vívott báró Perényi Zsigmonddal. Kétszeri összecsapás után Szabó Dezső súlyos sebesüléssel hagyta el a csatateret. A párbaj oka az volt, hogy a Nemzeti Szövetség Szabó Dezsőt mint káros elemet kizárta tagjai sorából. 1938. március 12-én a rendőrség nem engedélyezi a Válasz c. folyóirat Miskolcon tervezett előadóestjét. 1934. március 13-án óriási tűzvész pusztított Diósgyőrben, az Erdőkincstár famegmunkáló telepén. (A kár 4-5.000 pengő. A fűrészüzem ez után a Ládi telepen épült fel.) 1783. március 14-én a német kesztyűs legények éjjeli mulatozás és pipázás miatt a Lucy (ma: a Tetemváron lebontott) kocsmából „behozattak" a városházára. Az éjjeli dorbézolás (különösen a pipázás!) súlyos kihágás volt abban az időben. Ugyanez évben egy legény az ablakon át beszélgetett egy lánnyal: ezért „befogták" illetlenség, „csintalanság" miatt. 1870. március 14-én tartotta első hangversenyét a Miskolci Zenekedvelők Egylete. 1930. március 14-i rendőrségi jelentés szerint a helybeli szociáldemokrata párt keretében szavalókórus működik, amelynek vezetője Vincze (Weinberger) Oszkár magántisztviselő. A kórus rendszeresen pénteken tartja próbáit az építőmunkás szakszervezet Kun József utcai munkásotthonában (62. sz. alatt). A szavalókórus több szakszervezet tagságából szerveződött, ezért szabálytalan, mert „a rendelet csak egy szakszervezetben alakuló kórust ismer". A szavalókórus szerzői között Rónai Sándor és Vincze Oszkár nevét olvashattuk.