Kováts Dénesné: Zemplén megyei országgyűlési követválasztások 1861–1910 - Borsodi Levéltári Füzetek 27. (Miskolc, 1989)

VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK

kerületem, s mindazok önzetlen, buzgó támogatására, aki po­litikai, feletkezet, rangkülönbség nélkül hozzám fordultak, s amely megbízólevelet most a maga érintetlen tisztaságában há­latelt szívvel rendelkezésökre visszabocsátom." "A beszámoló befejezése után az intelligens választópolgár­ság Dókus Ernő tiszteletére fényesen sikerült bankettet ren­dezett az erre a célra átengedett és átalakított színházban és a mellette levő étkező teremben d.u. 1 órakor. Kétszáznál jó­val többen vettek részt ezen a kedves alkalmon, közöttük Új­hely város és vidéke vezető férfiainak, előkelőségének és pol­gárságának színe-java, számosan hölgyek is, kik a páholyból szemlélték ezt az első önköltséges választási lakomát... Másnap szept.17-én 20 tagból álló küldöttség kereste fel Dókus Ernőt legényei kastélyában, ahol Miklósy István saújhe­lyi gk. esperes, mint a küldöttség szónoka, újra szép beszéd­ben tolmácsolta a kerület szabadelvű párti választó közönsé­gének változatlan érzelmeit, egyszersmind felkérte Dókus Ernőt hogy f. évi október hó 24-én kezdődő öt év hosszára vállalja el ismét a kerület országos képviselőségét." 56 56. Matolai Etele, Zemplén vármegye volt országgyűlési képviselője és alispánja lemond a követjelöltség­ről (1901) "Függetlenségi pártunk tegnapi közgyűlésén az itteni képviselő jelöltség elfogadására többszörösen felhívatván, bár tapasz­talva a lelkes közkívánatot - fájdalommal, de háromszor is ismételve kértem felmentésemet, és midőn igen tisztelt elvtár­saim azon kijelentésére, hogy ők annak dacára is megtesznek minden lehetőt képviselővé választásom céljából azon reményben, hogy a "tiszta mandátumot elfogadom", erre ezt mondanám, hogy "nem parancsolhatok a választóknak mit tegyenek, és nem tiltha­tom meg nekik, mit ne tegyenek, de előbbi nyilatkozatomat fenntartom", most mégis azt hallom, hogy ezt általában úgy értelmezik, miszerint én azt mondottam volna, hogy ha megvá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom