Irodalomtörténeti dokumentumok Zemplén levéltárában - Borsodi Levéltári Füzetek 26. (Miskolc, 1986)

esett áldozatul!!! Teleky László halála eseténél megrendült a még legedzettebb férfiúi erő is, részint ö magáért, kinek pol­gári erényektől diszlő homlokát férfikorának teljes erejében a dicsőségnek még annyi koszorúja övedzhetné vala, részint pedig imádott szép hazánk jövője miatt, mellynek benne éppen s leg­válságosabb perczekben. ismét egy nem pótolható oszlopát rablá el tőlünk a kiengesztelhetetlennek látszó mostoha végzet. ... Midőn ezen általános gyászban az egész nemzettel együtt szivünk bánatából mi is osztozunk, e megye közönsége nem feledheti el, hogy nekünk azon fájdalomból még külön testületileg is egy neve­zetes osztályrészünk van. Kevés hetekkel ezelőtt, midőn meghal­lok, hogy mint száműzött bujdosó álthatolva az akadályokon Te­leky László ismét a haza szent földére lépett, Zemplén megye az elsők között volt, mely öt, mint 12 évek után megérkezőt hazafi üdvözletének köszöntésével testületileg megtisztelte, sőt később még Bizottmányának is tiszteletbeli tagjává megválasztotta. Meg­hatottan emlékezünk vissza a meleg viszon-üdvözletre s a haza ü­gyének szentelt élet ihletett kifejezéseire, melyet tőle vála­szul nyertünk. Az ólta a nagy remények között kezdődött érint­kezés tovább szerződését fájdalom idő előtt elmetszé közöttünk a sors vas keze, - az igért szó beváltásának is útjába lépett a mindnyájunk felett rendelkező hatalom végzetszerű követelése! Ám de az öszve folyt találkozásból képződött szövetséget megpe­csételvén hideg ujjaival a közbe jött halál, emlékét is megörö­kítve az elhunytnak levéltárunkban ereklye gyanánt őrzött szívé­lyes válasza... Zemplén megye az elhunytban nemcsak a haza, de önnön gyermekét is méltán siratja, és midőn ezen magasra betsült viszonynál fogva egyrészről büszkeségének tartja ennek kifejezé­sét, úgy más részről öszve olvasztva mély fájdalmát a Teleky nagy nemzetség és a haza közös fájdalmával. Közölte Hőgye István a Magyar Nemzet 1981. június 30. számában. IV.1252. 586/1861. Teleki László aláírása Zemplén vármegyéhez küldött levelén 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom