Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)

Seresné Szegőfi Anna: Miskolc város víz- és csatornahálózatának történetéből, 1884-1944

A város külső, falusiasabb jellegű és kövezetlen utczáiban, hol a lakosság a vízvezetéket házaiba egyelőre nem fogja bevezetni és ivóvizét a létesítendő vízvezetéki közkutakból fogja hordani, ott a csatornák megépítése még idő előtti volna.”4

A vízvezeték- és csatornahálózat építésének előkészítése

Fodor József egyetemi tanárt a város vezetése nemcsak arra kérte fel, hogy vizsgálja meg a közegészségügyi helyzetet, szakvéleményt is vártak tőle a probléma megoldására. A tervezés és kivitelezés időszakának általános jellemzője volt, hogy országos hírű szaktekintélyek véleményét kérték ki minden jelentősebb lépés előtt. A közmű létesítésének történetében ez néhány esetben hasznosnak bizonyult, általában azonban az ellenvélemények vitájának, sokszor személyeskedéseknek volt a forrása és minden esetben időveszteséget jelentett. A város természeti viszonyainak speciális jellemzői — főként a víznyerő terület vonatkozásában — sokszor voltak forrásai a szakértők ellentmondó véleményének. A logikusan hangzó szakvélemények gyakorlati csődje még inkább sarkallta a laikus vezetőket, hogy újabb és újabb szakértőkre próbáljanak támaszkodni. Mindenki átérezte azt az évtizedekre kiható felelősséget, amit a víz- és csatornahálózat építése jelentett, komolyan vették Fodor József Figyelmeztető szavait: „A városnak gondos és hű fia tehát már ma előkészíti a jövő fejlődés számára a helyes utat. A város adminisztrációjának legfontosabb feladata ma, hogy minden lépését, cselekedetét úgy irányozza, hogy ne praejudikáljon a jövő szükségleteinek. A mit tesz, az olyan legyen, hogy arra a jövőben tovább építhessen. Mert semmi sem drágább egy életképes városra nézve, mint a félmunka, a melyet a viszonyok folytonos fejlődésénél mint elégtelent újra és újra el kell vetni.”5

A szakértőkről a fentiekben mondott véleményt támasztja alá Soltész Nagy Kálmán polgármester 1899. december 31-én kelt jelentése. Ez a jelentés 10 szakértői véleményt ismertet a vízvezetéki előmunkálatok kapcsán; ezek mindegyike konkrét megoldási tervet javasolt, teljes részletességgel azonban egy sem került kivitelezésre.

A munkálatok egészére vonatkozó szakvélemények közül az első csoportba azok tartoznak, amelyeknek az volt a feladata, hogy segítse eldönteni azt a kérdést, hogy a csatornázás és a vízvezeték együtt épüljön, vagy külön, ez utóbbi esetben melyik az elsődleges. A város vezetése — ahogy az 1884-es határozatból is kitűnt — a csatornázás megvalósítását helyezte előtérbe. Fodor József szakvéleményében tagadta azt a közfelfogást, hogy csatorna nem létezhet vízvezeték nélkül, lévén hogy nincs biztosítva a folyamatos tisztulása. Megemlítette azonban azt is, hogy célszerűségi okok indokolják a vízvezeték létesítését is, különös tekintettel a járványokra és a gyakori tűzvészekre. A vízvezeték létesítése mellett nem ált ki határozottan, de a vezetéki vizet a városi fejlődés elengedhetetlen feltételének tekintette, ezzel már meg is győzte a „nagyvárosi” elképzeléseket fontolgató városatyákat. A vízvezeték és csatorna párhuzamos építését szorgalmazta a szakfelügyeletet gyakorló földművelésügyi minisztérium is, és ez végleg eldöntötte a kérdést. így kerülhetett sor arra, hogy 1890-ben már Wein János a fővárosi vízvezetéki igazgató volt a város szakértő vendége, akinek az volt a feladata, hogy a vízvezeték előrelátható költségeiről tájékoztassa a várost.6 Wein János az építési költségeket 325 ezer forintra, az éves költségeket pedig 34 ezer forintra becsülte, ez az összeg megelégedéssel töltötte el a város vezetőit, és a továbbiakban a vízvezeték- és csatornahálózat építése egyetlen fogalommá lett.

A másik kérdéscsoport a víznyerő terület kijelölésére vonatkozott. Az első vélemény — Wein János vízműigazgatóé — a város és Diósgyőr közötti katlanban a Szinva völ178