Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Kun László: Politikai harcok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1956. november 18.-december 11. között
tanácsoknak sorozatos nyilatkozatokat kiadni, hogy az üzemük nem sztrájkol, hiszen a borsodi munkások jelentős része bejáró dolgozó volt, s így nem tudta ellenőrizni a jobboldal által terjesztett hírek valódiságát. Az LKM nagyüzemi munkástanács pl. november 24-én értesítette a vállalat „valamennyi dolgozóját, hogy változatlanul kitartunk azon állásfoglalásunk mellett, hogy a műszaki feltételek függvényében a munkát mindjobban kiszélesítsük. Ezen elhatározásunkat azért tartjuk fenn, mert mindjobban meg vagyunk győződve arról, hogy a további sztrájk jelenleg nem segíti, hanem fékezi nemzeti ügyünk megvalósítását.” Mindez természetesen még nem jelentett politikai tisztulást, hiszen hozzáfűzték, hogy „követeléseinkből egy juttányit sem engedünk”, ugyanakkor azonban bizonyos konstruktív elmozdulást jelentett a november 13-15-én meglevő állapotokhoz képest, hogy feladták a kormány lemondását követelő álláspontjukat, s az új álláspontjuk szerint „megadjuk a lehetőséget, hogy felsőbb ideiglenes szerveink munkához fogjanak és rövid időn belül bebizonyítsák azt, hogy érdekeinket és követeléseinket magukévá tették.”19 Az ózdi forradalmi munkástanács elnöke Antalköz a megyei lapnak adott nyilatkozatában a munka felvételét indokolva hangsúlyozta: „Beláttuk, hogy az ország nehéz helyzete ezt parancsolja . . . Nem várhattunk tovább míg minden be nem fagy, minden el nem sötétül az országban.” Agyár azonban energia- és alapanyaghiány miatt csak alig valamivel aktívabban tudott termelni, mint a sztrájk idején. November utolsó harmadában a négy kohó közül csak kettő dolgozott, az sem teljes kapacitással: mintegy 250 tonna nyersvasat a rendes termelés 25—28%-át állították elő, de lassan beindult az Acélmű is és a durvahengersor napi 300—350 tonnát termelt. A finomhengermű alapanyaghiány miatt nem tudott indulni. Azokban az üzemrészekben, ahol a termelés nyersanyag-, illetve alapanyaghiány miatt nem ment, karbantartó munkálatok folytak.2 0 A termelés reorganizálását ezekben a hetekben az energiahiány gyakorlatilag lehetetlenné tette. A megye szénbányái november folyamán a szeptemberi átlagtermelésnek mindössze 31,4%-át adták, 21 ami elvüeg az ipari üzemek szénszükségletének 68,8%-át fedezte — de a kommunális intézmények és a lakosság elsőbbséget élvezett az ipari üzemekkel szemben. A szénbányászok jelentős része a bizonytalan közlekedési viszonyok miatt nem tudott megjelenni munkahelyén, a bányák műszaki állapota a karbantartás elhanyagolása miatt leromlott. Az ózdi tröszt frontfejtéseinek 50%-a tönkrement, sok bányába betört a víz, nemcsak szénbányász-létszám volt kisebb, hanem kedvezőtlen eltolódás mutatkozott a produktív, és karbantartó műszakok aránya között is. A Borsodi Trösztnél sem volt különb a helyzet. (Amint a Rudolf-telepi főmérnök megfogalmazta: „. .. a Borsodi Szénbányászati Tröszt területén nagy züllés tapasztalható, vízben vannak bányáink.”22) Mindez oda vezetett, hogy november utolsó harmadában — bár a politikai feszültségek mindinkább csillapodtak a megyében, s a munka folytatása a munkástanácsok részéről elhatározott tény, a munkások részéről pedig mind sürgetőbb követelés volt — a megye gazdasága összeomlott. A DIMÁVAG csak november végén kapott annyi szenet és villamos energiát, hogy kapacitásának 30%-át működtetni tudja. Az LKM-be beérkező szénszállítmányokat viszont napi 600 tonnáról 300—320 tonnára csökkentették le, s a gyár rákényszerült, hogy hozzányúljon, mintegy másfél-két napra elegendő 2500 tonnás tartalékához, hiszen a gyárban 300 tonna szén akkor is elfogyott, ha egyáltalán nem volt termelés.23 Mindez azt jelentette, hogy a megyében november utolsó harmadában a termelés már nem elsősorban politikai, hanem jórészt gazdasági-szervezési kérdés volt. Ebben pedig kétségtelenül jelentős szerepe volt a megyei munkástanács november 19-i és az azt követő sorozatos állásfoglalásainak. A megyei munkástanács ha burkoltan is, de a termelés, illetve a sztrájk kérdésében elhatárolta magát a KMT-től, így Borsodban lényegesen nyugodtabb volt a politikai helyzet és légkör, mint Budapesten. 246
