Román János (szerk.): Borsodi levéltári évkönyv 4. (Miskolc, 1981)
Seresné Szegőfi Anna: Miskolc város víz- és csatornahálózatának történetéből, 1884-1944
nában levő regálé kötvényeket. A kötvények a házipénztár tőkéjéhez tartoztak, így ezt az üzemnek majdan vissza kell fizetnie, a határozat értelmében 65 év alatt 4,5%-os kamat mellett. A hiányzó 1 millió 443 ezer koronát kölcsönből kívánták fedezni. Tekintve, hogy egyéb adósságai is voltak a városnak a kölcsön összege végül is 2 és fél millióra emelkedett. A kölcsönző a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület, a Pesti Magyar Kesekedelmi Bank. a Magyar Jelzálog Hitelbank rt., az összeget 50 évi visszafizetésre, 5,4%-os kamatra adta a városnak.19 Az előkészítő munkák befejezéseként 1909. január 21-én a közgyűlés megválasztotta az 58 tagú vízvezetéki és csatornázási nagybizottságot. Ez a bizottság tagjai közül egy szűkebb körű építési ellenőrző bizottságot választott. A munkák közvetlen irányítására mérnöki képesítéssel 1909. november 26-tól Pazár Istvánt, mint vízvezetéki igazgatót, nevezték ki. Az építkezés ideje alatt a közgyűlés is folyamatosan tájékozódott, a polgár- mesternek tette kötelességévé, hogy minden hónap 31-én írásban részletesen számoljon be a munkák állásáról. A víz- és csatornahálózat építésének előkészítő szakasza 20 évig tartott, a megvalósulásig pedig további 9 év telt el. A képtelennek tűnő huzavona megértéséhez meg kell ismerkednünk néhány befolyásoló körülménnyel. Miskolcváros 1873-ban kérvényezte a szabad királyi várossá emelését. Ekkor Borsod megye közgyűlése a pártoló határozatot azzal utasította el, hogy a városban nincsenek meg a nagyvárosi igények kielégítésére a feltételek. Ez az elutasítás ösztönözte a vezetőket arra, hogy napirendre tűzzék a közművesítés kérdését. Az anyagi fedezet azonban hiányzott. A nagyvárossá fejlesztés első lépése a diósgyőri uradalommal kötött megegyezés volt, amely biztosította a városnak a regálé jogok megszerzését. A megváltás nagy megterhelés volt a városnak, 22 évi részletfizetési kötelezettséget jelentett. A fizetési kötelezettség fennállásáig — 1899-ig — a közműépítés csak illúzió volt, olyan realizálhatatlan terv, amit az önállósodási harc időszakában állandóan felszínen kellett tartani. így érthető, hogy konkrét intézkedések nem történtek, de az építés eszméje újra és újra előkerült, különösen ha új polgármester került a város élére. így lett fontos állomás az előkészítési szakaszban 1878, Soltész Nagy Kálmán polgármesterré választásának éve, ő volt az, aki az árvízsúlytotta város politikáját ismét a törvényhatósági jog elnyerése felé irányította. 1890-ben kelt a harmadik kérvény, s ekkor kezdődtek meg a szakértői felmérések a víznyerő problémájának megoldására. Ez a munka azonban nehezebbnek bizonyult, és tetemes késedelmet is okozott. A terv elkészítésének időpontja sem véletlenül esik az 1904. évre. Ebben az évben már Szentpáli István a város polgármestere, aki az önállósodás ügyében nagy lépést tesz előre, a hivatali utat mellőzve küldöttséggel keresi fel a kormányt, hogy támogatást kérjen. Ez a küldöttség a törvényhatósági önállóság jogosságának egyik érveként vitte a tarsolyában a vízvezeték és csatornázás tervét. A polgármester beszédében is utalt erre a fontos mozzanatra és a megvalósítás alapfeltételeként jelölte meg azt az 55 ezer koronát, amit útadó címén, mint rt. városnak a megye pénztárába kellett befizetni. A törvényhatósági jogot végül is a város 1908-ban szerezte meg és ekkor indulhatott meg teljes lendülettel az építkezés. A tervezés (1904) és az építés kezdete (1909) közötti időszak egyébként nem tétlenkedéssel telt el, ez alatt zajlottak a tárgyalások és történt meg a megegyezés Tapolca-fürdő megvételéről. A tényleges építési szakasz tehát 1909-től 1913-ig tartott, és mai mértékkel mérve sem tekinthető lassúnak. 181
