Borsodi Levéltári Évkönyv 2. (Miskolc, 1979)
Varga Gáborné: A miskolci városi zenekar megalapítása és a fennmaradásáért folytatott küzdelem 1914-ig
A kilátásba helyezett 600 korona ugyan nem lehetett elegendő egy zenekar fenntartására, de reménynek, alapnak mégis jelentett valamit. Szent-Gály Gyula, Lányi Ernőhöz hasonlóan, átvette a Miskolci Daláregylet vezetését is. A Daláregylet meghívást kapott a közeli Vasgyár telepen működő Tiszti Dalegylettől, hogy az énekkar 25 éves jubileumi ünnepségén vegyen részt. A jubileumi ünnepséget a Vasgyár vezetése valóban emlékezetessé kívánta tenni, ezért vendégkórusokat is meghívott. Budapestről az Acélhang Dalegyletet, a Budapesti Polgári Dalkört, a Perecesi Bányamécs Dalegyletet, a Miskolci MÁV Dal- és Önképzőkört, a Miskolci MÁV Tisztviselők Műkedvelők Körét. Szent-Gály Gyula zeneszerző értékei már ismertek voltak, ezért felkérték őt egy üdvözlőkar komponálására, amelyet az összes dalosok a Vasgyári Zenekar kíséretével adtak elő. Az ünnepséget két napra tervezték és elő kívántak adni valami nagy hatású színpadi művet is. Szent-Gály Gyula, mint kiváló színházi szakember, a Parasztbecsületet ajánlotta, amelyhez adott volt a zenekar, viszonylag kevés szereplőt kívánt és nem jelentett gondot az énekkar. A főszereplőt Szent-Gály Gyula ismerte, a zeneiskola kitűnő növendéke volt: Hermanné Hnilicska Mária. A próbák és találkozások közel hozták egymáshoz a zenekart és a karmestert, nemkülönben a Vasgyár vezetését a zeneiskola igazgatójához. Ez a miskolci zeneélet szempontjából nagyon fontos körülmény lett. Az ünnepségek fényesen sikerültek, természetesen az operaelőadás is. A vezénylő Szent-Gály Gyula érdemeit osztatlanul elismerték a Vasgyárban is, Miskolcon is: „Nem csekély ének-és zenetudásnak kell lenni ott, ahol műkedvelők operaelőadásba fognak azzal az elhatározással, hogy elfogadhatóan, sőt sikeresen megállják helyüket.” Meg is állták. „Elsősorban a vasgyári társadalomból az opera előadására összeállt zenekart kell megdicsérnünk, mely abszolút zenei biztonsággal kiváló készültséggel, ebből következő helyes ritmusérzékkel, fényesen oldotta meg feladatát.” Kiemeli a kritika Hermanné Hnilicska Mária gyönyörű hangbeli adottságait. Szent-Gály Gyula munkáját így méltatják: „Az ő sokoldalú művészi tudása tette lehetővé, hogy az előadás oly kitűnően, a művészi siker jegyében folyt le.”40 A Vasgyárral való együttműködés eredményei már éreztették hatásukat az egyesület 1911 decemberi hangversenyén, amikor a vonószenekar a Vasgyári Zenekarral megerősítve előadta: Schubert: h-moll szimfóniáját, Händel—Martucci: Szvitjét, Bizet: Az arlesi lány I. Szvitjét. Az együttműködés nyomán az 1912-es esztendő is szép eredményeket hozott. Ez az év az egyesület életében is gazdag volt. Elég erősnek érezték magukat arra, hogy Miskolc kultúrközponti szerepét megvalósítva, Kassán és Eperjesen zenekarral, szólistákkal szerepeljenek. Természetesen ehhez a városban is a legnagyobb fokú összefogásra volt szükség. A vonóskar névsora és összetétele jól tükrözi ezt: I. hegedű: Alexy Olexán mérnök, Berényi János MÁV hivatalnok, Dick Alice úrhölgy, Gobbi Jenő mérnök, Láng Zsigmond zenetanár, László Ervin hivatalnok, Mohilla István hivatalnok, Puky László mérnök. II. hegedű: Altmann Frigyes mérnök, Balogh Luca úrleány, Fekete Samu vállalkozó, Frey Ottó főmérnök, Könyves Jenőné úrnő, Neményi Ödön kereskedő, Prandl Ferenc zenetanító, Putnoky Béla dr. ügyvéd, Rieger József mérnök. Viola: Bencze Rezső mérnök, Laszgallner Ágost hivatalnok, Marxer Ernő hivatalnok, Zitterbach Alajos zenetanár. Cselló: Folkmann Ervin tanár, László Imre jogszigorló, Nagy Ferenc tanár, Senger Gusztáv karnagy, Van Der Velde hivatalnok. Gordon: Kreutzer Béla hivatalnok, Markgráf Erasmus hivatalnok és a Vasgyári Zenekar. 125
