Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Szakály Ferenc: A felszabadító háborúk történeti helyéről (Ki felelős a hódoltsági terület pusztulásáért?)

tosság másutt is megfigyelhető.

33 Márpedig négy-öt esztendő - rendszerint ennyi idő telt el a falvak elnéptelenedése és újranépesedése között - önmagában, emberkéz közreműködése nélkül is elegendő lehetett arra, hogy az elhagyottan álló, gyenge anyagból összerótt házak beomoljanak és az egész helység romhalmazzá változzék.

36 Ez a felismerés persze egyáltalán nem ment fel bennünket azon kötelezettség alól, hogy a magyarországi falvak elpusztítói után nyomozzunk, hiszen ezekben a zavaros időkben mindig akadt emberkéz, amely az elhagyott házakra vetett csóvával vagy a kutatás közben gondatlanul elhajított fáklyával elébe sietett a természet rombolásának. (Ennek megfelelően a korabeli források nem annyira rombadőlt, hanem felégetett vagy lerombolt településekről beszélnek.) Továbbra is fennáll tehát az a kérdés - s ezzel visszaérkeztünk kiindulópontunkhoz -, hogy a pusztítás kinek, vagy pontosabban fogalmazva: kiknek a számláját terheli, vagy ismét pontosítva: terheli inkább. Az alábbiakban - általában a felszabadító háború legfrissebb irodalmára támaszkodva - olyan adatokból állítottunk össze egy csokorra valót, amelyek nem csak általánosságban szólnak a pusztítókról, hanem egyértelműen meg is nevezik azokat: 1. Egy 1689-es tanúvallatás során maguk az érintett nógrádi parasztok mondották el, hogy „1683. esztendőben, a midőn tudniillik Bécs alá ment az pogányságh, mindjárást akkor kezdet pusztulni a Cserháton lakos szegénységh, nevezet szerént ezek: Kökényes, Híhalom, Palotáshatvan, Dengelegh, Tárcsa, Jobbágyi, Szántó, Leörinczy, Heréd, Kalló, Kürtt neveő faluknak minden marhájukat elhaitván . .. mindazonáltal Bécs alól a pogányságh ismét alá nyomakodván, az után a lengyel, a ki még meg maradót volna is, ezen Szirák, Bér, Bujákfalva, Ecsegh, Csecse, Szeöllős, Bárkány, Verebély neveő faluk lakosinak marhájokkal együtt el haitotta, úgy ismét az midőn az kereszténységh Budát megh szállotta volna, annak alkalmatosságával itt, Hatvannál feküdvén táborban a pogány ságh s fel alá járván sákmányra, a jobbágyi templomot felverte s abban talált minden gabonájukat, portékájukat elhordatta. Ezekre nézve az emberek másfél esztendő forgása alatt egyszeris, másszoris elszéletenek". Amikor a török - ismeretlen időpontban, nyilván a hatvani táborozás alatt - egészen Szécsényig becsapott, ismét sok hely maradt pusztán; a lakosok Gyöngyösre, Gyöngyöspatára és Pásztora menekültek. Az utóbb említett két pusztítás között a korponai hajdúk és a lévai lovas és gyalogos sereg „szabadította meg" őket megmaradt állataiktól.

37 2. A Nógrád megyei Jenő falu 1686. március 15-én maga panaszolta, hogy „az hajdúk rajtunk szállottanak, embereinket el kínzották, halálra verték úgy annyira, hogy sem élnek, sem halnak, vontának rajtunk 260 tallért, azon kívül búzáczkáinkat, lisztünköt, kenyerünköt, ruháinkot el vitték, ládáinkot föl verték, vermeinket fölszedték, ökreinket letaglózták . . ., amely nyomorúságok végett mi nem lakhattyuk az falut. . ., oda kell bujdosnunk, azhol kenyerünket találhattyuk, azmely kevesen megh maradtunk".

38