Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

II. TANUMÁNYOK

A DÉL-MAGYARORSZAGI HADJÁRAT 1686. ŐSZÉN Buda elfoglalása után négy nappal, 1686. szeptember 6-án a császári és a ba­jor hadsereg a német birodalmi segédcsapatokkal együtt elindult a visszavo­nuló törökök után, hogy megütközzön velük. A főparancsnok Lotharingiai Ká­roly és Miksa Emánuel maradt. Az egyesült hadsereg 45 ezer gyalogosból, 34 ezer lovasból: 10 ezer dragonyosból, 24 ezer véresből állt. Elővédként hét és félezer magyar huszár vonult előttük. 1 A Duna mellett haladtak Eszék irányá­ba, mert az ellenség oda tartott. Vonulásuk közben a Dunán kaptak utánpót­lást. A közös táboraikról készített térképek szerint az alábbi helyeken álltak meg: 2 Szeptember 6-án Szent Pál községnél, Csepel-szigettel szemben. :î A császári hadsereg naplója alapján ezt a helyet Érddel azonosítjuk. Szeptember 7-én a tábor közelében fekvő palánkot „Adom"-nak nevezték. A császári hadsereg naplója szerint aznap Ercsin táboroztak. Szeptember 8-án még mindig a Csepel-szigettel szemben vertek tábort. A tá­borhely közelében fekvő községet „Adon"-nak írják. A császári hadsereg nap­lója szerint is Adonynál éjszakáztak. Szeptember 9-étől 12-ig Dunavecsével átellenben, Pentelétől, a mai Dunaúj­várostól délre volt a táboruk. Szeptember 13-án és 14-én a rajz szerint Dunaföldvár mellett voltak. Szeptember 15-én levonultak Bölcske és Madocsa közé, 16-án is ott marad­tak. Szeptember 18-án Vettlétőr* és Gerjentől nyugatra vertek tábort. 5 Szeptember 20-tól 27-ig a térképész szerint Tolna mellett tartózkodtak. 0 A térképen - többek között - az is látható, hogy a törökök mégcsak ép há­zat sem hagytak maguk után. A császári hadsereg hadinaplója írja, hogy Pen­telétől kezdve több tábornál hidat fektettek át a Dunán, mert a lovak nem ta­láltak füvet a jobb parton. A hajóhidakat a térképeken is ábrázolják. A Budát ostromló hadsereg lovas alakulatai, majd a felmentésre jött törökök nemcsak a füvet legeltették le, hanem még a fákat és a bokrokat is eltüzelték. A szeptem­beri esős hidegben a délnek vonuló császáriak és bajorok ezért éjjelente még tüzet se rakhattak. Tolnára érve, a hadvezérek szeptember 19-én haditanácsot tartottak. A csá­szári hadsereg naplója nem említi az ott elhangzottakat, de Lotharingiai Ká­roly egy, vagy két nap múlva mindenről tájékoztatta az Udvari Haditanácsot. A Bécsben szeptember 22-én keltezett körlevél 7 már a fővezér gyorsfutárral

Next

/
Oldalképek
Tartalom