Uradalmak térben és időben - Baranyai történelmi közlemények 5. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2013 (BML, 2013)
ZÓKA PÉTER: A belly ei uradalom a 19. századvégén
Ami a raktárhelyiségeket illeti, régebben a szalmás terményeket pajtákban tárolták és ott csépelték ki. A gőzcséplőgépek megjelenése után azonban a gabonát csak kazlakba rakták, a csűrök fölöslegesekké váltak és részben lebontották őket. A szénát egyrészt lábas pajták alatt, főként azonban a szabadban, boglyákban tartották. A gabonát külön magtárakban kezelték. Az egyik legfontosabb terményt, a kukoricát, impozáns méretű, egységesen 57 m hosszú, majd 2,5m széles, tölgyfazsindellyel fedett górékban tárolták. A századfordulóra terjedtek el az új rendszerű, beosztású istállóépületek is. Különösen nagy gondot fordítottak a szellőztetésre, melyet részben a falakban hagyott nyílások által, részben a tetőormon túlemelkedő, szabályozható és zárható kürtők által valósítottak meg. Az 1864 után épített tehénistállókat az addigiaktól eltérő módon, „francia módra” készítették. A padlásokat teljesen mellőzték, melyeknek helyét a belső födél burkolata pótolta. A cementvakolattal falazott jászlak két sorban az istálló közepén foglaltak helyet, és gazdaságossági szempontok miatt takarmányráccsal látták el őket. A takarmánykamrák mellett elhelyezett szivattyús kutakból a vizet egy fából épített gyűjtőmedencébe emelték, ahonnét vascsöveken vezették a jászlakba. A korábban alkalmazott téglaburkolatok helyett mindenütt 10 cm vastagságú betonréteget alkalmaztak, és a keletkező trágyalé megfelelő elvezetéséről és falazott, cementtel vakolt gödrökben való tárolásáról is gondoskodtak. A gulyákban tartott marhák számára részben nyitott színeket állítottak föl, melyeknek csupán északi oldala volt védett. A növendékmarhák részére az időközben fölöslegessé vált juhaklokat alakították át, de a tehénistállókban is voltak a borjak számára elkülönített részek. Minden istállóépülethez szecskavágó-, répavágó- és olajpogácsa-törő- géppel, valamint egyéb szükséges berendezésekkel fölszerelt takarmánykamra tartozott. Az újabban létrehozott majorok esetében két-három istállóhoz egy központi takarmánykamrát építettek, melyekhez a fenti gépeken és berendezéseken kívül malom, valamint gőzhajtású kútszivattyú is tartozott. Ilyen központi takarmánykamrák Sátorhelyen, Braidaföldön és Erdőim voltak. Főherceglakon, Sátorhelyen, Braida- és Jesseföldön, valamint Lipovicán a tehenészetek mellett különböző, eltérő berendezésű, de folyamatosan korszerűsített sajtkészítő üzemek is működtek. A sertésólak nádfedeles, középen úttal ellátott épületek voltak, az út két oldalán csapóajtókkal ellátott etetővályúkkal. Ezeket Főherceglakon már a legkorszerűbb módon vasból, Braidaföldön cementvakolatból készítették. Az ártéri részeken, ahol a sertések csupán a nyári és őszi időszakban tanyáztak, léteztek egyszerűbb, olcsóbb régi típusú ólak is. Az egyes majorok elhelyezésénél midig ugyanazokat az elveket igyekeztek szem előtt tartani. A majort lehetőleg emelkedett ponton, a hozzá tartozó terület közepére helyezték, egy főfasorba vagy két fasor keresztezési pontjába. Az intéző lakása volt a kiindulópont, szomszédságában a felvigyázó személyA bellyei uradalom a 19. század végén 357 MNL Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2013
