Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Stang Mária
Nagynénémnek volt egy hatalmas pincéje, amelyben volt még egy verem is, - pálinkásluknak mondták. Ez olyan nagy volt, hogy 3-4 ember ülve kényelmesen elfért benne. Ide bújtunk. A tetejére deszkát, majd pokrócot terítettek, s végül lazán krumplit. így senki sem látta a vermet, de mi kaptunk levegőt. Egész éjjel ott voltunk. Reggel jött az anyám sírva, hogy jöjjek elő, mert apámat az oroszok agyon akarják lőni, ha én nem jelentkezem. Szuronyos fegyverrel szurkáltak mindent a házban, padlástól-pincéig mindent végigkutattak, még a kutat is. Közben apámat fenyegették, ha nem ad elő, agyonlövik. De ő nem mondott semmit. Erre összeverték, majd a konyhában a falhoz állították. Anyám és nagyanyám elkezdett hangosan sími, erre kilökték apámat a konyhából és utánalőttek. Az volt a szerencséje, hogy a lépcsőn elcsúszott. így csak a bundássapka csücskét lőtték keresztül. Ezután elvitték a községházára, ahol ismét el kezdték verni. Szörnyű volt. A lábát csizmával összetaposták, a bajuszát kitépték. így hát jelentkeztem. Közölték velünk, hogy 20 kg élelmet és ruhaneműt készítsünk össze. A községházán írtak össze bennünket. Az adóügyi jegyző, - Kollár- intézte és közben gúnyosan megjegyezte: „Csak menjetek svábok, tirátok már úgysem süt a nap”. Anyám egy zsákba csomagolta a holmimat, majd két pántot kötött rá, hogy a hátamra tudjam venni. A faluból szánkón vittek minket Németbólyba (ma csak Boly). De útközben, még a faluban leugrott a szánkóról Wemer Ádámné és Hauth András. Utánuk lőttek, de szerencsére nem találták el őket. Hányán voltak a transzportban? 10 férfi és 23 nő. El tudná mondani az útjukat részletesen? Igen. Mintha csak ma történt volna. Babarcról N. Bolyba szánkóval vittek minket. Ez 1945. január 17-én volt. A bolyi iskolában éjszakáztunk. Reggel a vasútállomára vittek és vonattal Pécsre. Itt álltunk egy egész napot. Talán meg is szökhettem volna, mert eléggé szabadon voltunk. De a nemzeti viseletben feltűnő lettem volna, s attól féltem, hogy agyonlőnek. Az esti órákban indultunk el Pécsről. Késő éjjel érkeztünk meg Dombóvárra. Ott betereltek minket a volt csendőrlaktanyába, ahol már sok hasonló fogoly volt, mint mi. Néztünk egymásra. Őket is azzal szedték össze, hogy Bácskába kell menni kukoricát tömi. Ebben a laktanyában töltöttünk négy teljes napot. Mennyien lehettek? Egy hatalmas nagy terem volt, ahova bezártak minket. Lehettünk egész biztosan 800-an vagy 1000-en. Mint a heringek, úgy össze voltunk zsúfolva, alig tudtunk a kis motyónkra leülni. Honnan voltak a többiek? Tolnából. Hőgyész, Szalatnak, Kurd, Csibrák és környékéről. Négy nap 95
