Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)
III. Személyes átélés - Az összetartozás érzete
Az összetartozás érzete Az egymásrautaltság erősítette az egykori magyarországi németség összetartozásának tudatát. Ez determinálta a közösségi képviseletet ellátók: Josef Auth, dr. Paul Ginder, Josef Schmidt, Andreas Schmidt, Heinrich Becht, Karl Wenes, Julius Schmidt munkáját is a nyilatkozók közül. Az összetartozás tudata megjelent a hétköznapi életben is. Egyszerűen szükségük volt rá, az akadályok könnyebb legyőzése érdekében. Ewa Bischof mindezeket a következőképpen adta elő: „Amikor megérkeztünk Stuttgartba, természetesen idegenek voltunk, nem ismertünk senkit, de kiderült, hogy sokan voltak itt a szomszédos községekből. Sokan voltak gerényesiek, tékesiek, nagyágiak és Szalatnakról is voltak páran.... Aztán találkoztam még néhány emberrel, akiket már otthon is ismertem, akik jágónakiak voltak. Mi hárman, testvérek mindig összeálltunk és úgy mentünk szórakozni. Úgy ismerkedtünk meg a többiekkel. így nem volt nehéz nekünk. Voltak rendezvények." Az összetartozás tudata meghatározta a házassági kapcsolatok létrejöttét is. Josef Brasch ki is jelentette, tudatosan törekedett arra, hogy házastársa menekült legyen. A Németországban kötött házasságokból, a megkérdezettek közül, csak Andreas Schmidt, Gregor Hohmann, Heinrich Becht feleségei voltak helybenszületettek. A helybeli házastársakkal történt ismeretség is meglehetősen szűk területről adódott. Lakótársak, szomszédok, munkatársak voltak a későbbi házastársak. Kelet-Európából származó felesége van Kari Wenesnek és Josef Braschnak. Magyarországi német származása szerint Anna és Johann Walter, Gisella és Franz Herr, a Kremm házaspár, Ewa és Karl Bischof, Monika és Franz Wida. E házasságok közül néhány még magyarországi ismeretségen alapul. A legtöbb ismeretség azonban a magyarországi németek kulturális találkozóin jött létre, többek között Ludwigsburgban, Sindelfingenben, Gerlingenben, stb. helyeken. Az e házasságokból származók, tehát a már Németországban születettek házasságaira is jellemző az egykor menekültek köréből való párválasztás, de már sokkal nagyobb arányú a magukat „igazi" németnek nevezőkkel kötött házasság. Az is igaz, hogy utóbbiakban a házastárs gyakran még mindig nem tolerálja az egykori menekült statust. Még mindig felsőbbrendűséget érez a menekült szülőktől származó házastársával szemben, még akkor is, ha a lenézett fél emberi tulajdonságai és képességei jobbak, és bizonyíthatóan képzettebb is. „Csak az idősebb lányom, az menekült még ma is. Egy ittenihez ment feleségül. Ott még mindig azt mondják: „ez a menekült". Hiába, menekült, s nem illik bele a képbe. Nem vitt magával semmit a házasságba... Falun lakik. Még ha város volna. De ez falu, ott ő még mindig menekült. Ö maga nem érzi magát menekültnek, nem menekült"- nyilatkozta Franz Wida.
