Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Stefán Miklós

íölálljon, es hogy ebbe a nyolc sorba az ember beleférjen. Majdnem verekedés volt. Mi hárman is mindenáron be akartunk kerülni. Bc is kerültünk, pechünkre. Mert állítólag ez volt az utolsó szerelvény, ami kiment a Szovjetunióiba. Július 9-10-e körül, amikor ez történt, állítólag már volt egy olyan egyezség a magyar kormány és a Szovjetunió között, hogy foglyokat már nem szabad kivinni. Az a szerelvény, ahová bennünket vittek, már isten tudja hány hétig « állt kint egy mellékvágányon. Azóta olt 40 ember megbetegedett. Az őrmester bejött Auschwitzba a laktanyába és keresett 40 egészségeset. Mi lettünk az áldozatai. Egyik vagont kinyitották, ahány beteg volt, annyi , egészségesel beraktak. Úgyhogy elosztották azt a negyven embert. Még két napig álltunk ott, és egy szép napon avval a mesével indultunk el, hogy hazamegyünk. Megint egy egészen idegen társulathoz kerültünk. A legtöbbjük árkász volt, meg hegyi tüzérek. A soproni tüzérek is olt voltak ebben a szerelvényben. Amikor elindultunk - voltak olyanok, akiknél térkép is volt, Oroszországol végigharcolták -, az első hágónál mondták, hogy itt nem mehetünk be (Magyarországra-FM), mert a pálya lel van robbantva. Na jő! Belenyugodott mindenki, van még lehetőség! Ungvár környékén még be lehel jönni. Ott szintén félretoltak bennünket, és csak éjfélkor indult a vonat. Akik ismerték a terepet, ezek előre azt mondták, ha jobbra megyünk, akkor haza megyünk, ha balra, akkor elvisznek bennünket Oroszországba. És így is volt. Balra ment a szerelvény, Lemberg felé. Ma Lvovnak mondják. Egészen odáig, ahol a széles nyomtávú sinck vannak. Otl át leltünk rakva. Kél vagonból egy vagonba, mert azok nagyobbak voltak. Száz ember került egy vagonba. így kerültünk Kijev-Harkov-Osztrogorszk felé. Egyik barátom, mint magyar katona 1942-ben itt volt géppuskás (a Don mellet-FM) a Kréta-hegyen. Még mutatta: Látod, itt volt fenn a géppuska-fészkem! Most még ezen túl is megyünk. Igaza volt. Ez a gyerek azt mondta: Mi nem aratni megyünk. Mert az volt a téma, hogy Ukrajnában kell aratnunk. Csépelünk, utána pedig hazamegyünk. Mindjárt mondta, hogy mi az. ólombányába megyünk. És igaza is volt. Kujbisev-Ufa-Cseljabinszk-Novoroszibirszk-Kemerovo. Egészen délre kerültünk, a Mongol határtól 4-500 kilométerre. Leninszk, Sztát linszk, ezek a bányavidékek voltak otl. Azokat a barakkokat, földalatti hodályokal foglaltuk el, amikel az előttünk lévő foglyok előkészítettek. A priecsek egybe voltak építve, alul-fölül. Nyers deszkákból. Nem voltak legyalulva. Ahogyan a gépen átnyomták, abból építették. Se szalmazsák, semmi. Úgyhogy fel voltunk törve, mind a kél oldalunkon, ahogy feküdtünk. Az első nap sorakozó volt, és akkor előadlak, hogy mennyi kaja jár egy fogolynak. De ha dolgozik, akkor munkával löbbet is tud keresni. Hatvan