Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

MŰHELY - STJEPAN SRSAN: A horvát bevándorlás és a boszniai ferencesek működése a 18. század elejéig

nyai kolostort 1713-ban átengedte Mohácsnak és Eszéknek, annál is inkább, mivel távol esett és egyébként is magyarul meg németül beszéltek ott.

45 Ennek értelmében adta ki Mária Terézia 1741-ben azt a diplomát, amelyben megerősíti a Bosna-Srebrena ferences provincia tulajdonjogát a következő kolostorokra: Buda, Baja, Bács, Tolna, Temesvár, Arad, Radna, valamint a mohácsi, paksi és földvári rezidenciákra a Száva és Dráva folyók közöttiekkel együtt. A boszniai ferencesek a következő templomokban tartottak istentiszteletet a horvát nép számára („quoad populum labii Illyrici"): Budán az Újvárosban (Neustadt), Szentendrén a Keresztelő Szent János templomban, Sumáron a Keresztelő Szent János templomban, Törökbálinton a Boldogító Szűzmária Jelenése templomban, valamint Tárnokon, Tökölön, Hamzsabégen, Ercsiben, Perkátán, Földváron és Csepelen.

46 A XVIII. század első felében a bécsi udvarnál mindinkább hangsúlyt kap a szerzetesrendek janzenista megítélése, így többé nem hivatkozhat a ferencesek török megszállás alatti érdemeire. Ezzel együtt rohamosan kezdett csökkenni egyházközségeik száma. Baranyában Mohács, a Dunántúlon pedig Földvár és Buda maradt meg számukra. A boszniai provincia 1725-ben 620 szerzetessel és 100 külföldi egyetemeken tanuló egyetemistával rendelkezett, ill. Dalmáciában 141 szerzetessel, 32 klerikussal és 159 noviciussal, Boszniában 50 szerzetessel, 7 klerikussal, 5 laikussal és 62 noviciussal, Szlavóniában és Magyarországon 179 szerezetessel, 91 klerikussal, 66 laikussal és 320 noviciussal számolhatunk. Ezek valóban impozáns számok, és belőlük az is kitűnik, hogy a boszniai provincia Dalmáciától Budáig húzódott.

47 Legnagyobb eredményeit mégis a Bosna-Srebrena ferences provincia 1730 körül érte el kettéosztása előtt. Ekkor egész Bosznián, Magyarországon, Szlavónián, Szerémségen, Bánáton, Szerbián és Dalmácián keresztül húzódott. Összesen 25 kolostoruk, 12 rezidenciájuk, 726 tagjuk (a külföldi egyetemeken tanuló egyetemistákat nem számítva), 124 laikus testvérük, 39 igehirdetőjük, 2 központi (Buda és Sibenik) és egy vidéki (Eszék) oktatási intézményük, egy valláserkölcsi (Velika) egyetemük, 9 bölcsészettudományi karuk (Buda, Sibenik, Brod, Sinj, Makarska, Zaostrog, Nasica, Pozsega és Baja) volt. Mindemellett több mint 50 misszionáriusuk tevékenykedett a Szentföldön.

48 Nehéz idők érték a baranyai katolikusokat a Rákóczi-féle felkelés alatt, mivel ez valódi polgári vallásháború is volt, amelyben egyik oldalon Rákóczi szövetségesei (főleg a középnemesség, a kálvinisták és a szerb lakosság egy része), másik oldalon a Habsburg Monarchia támogatói (katolikusok és a szerb lakosság másik része) állt. Ekkor sok katolikus pap és horvát esett a szerbek és kurucok áldozatául. 1704 húsvétján a siklósi templom hívői között nagy mészárlást hajtottak végre, amikor is Vladislav Cvekovic, Brodic és Sokolovic atyák is életüket vesztették.

49 Kurucok után hasonló méretű gyilkosságokat és vérengzést követtek el a szerbek 1704. március 30-án Pécsett, amikor megöltek számos papi személyt, köztük 4 jezsuitát, a horvát kanonokot, 3 ferencest, a szomszédos falvakban pedig még 3 tiszteletest. Kirabolták a székesegyházat, lerombolták a jezsuita kolostort, a ferences, dominikánus és pálos kolostorokból pedig a csupasz falak maradtak.

50 Ekkor a horvát lakosság nagy része Szlavóniába és Szerémségbe menekült, sokan nem is tértek többé vissza, amiről a szálavóniai személynevek sokasága tanúskodik (Salacanin, Mohacanin, Pecujac, Secujac, Siklosac, Baranjac, Budimac, Madzar és hasonlók).

51