Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

SZEMLE - Délkelet-Dunántúl régészeti kutatásának újabb eredményeiből (ECSEDY István)

kereslete az ásványi nyersanyagok, elsősorban a jól pattintható kova iránt (ECSEDYMARÁZ 1988, 11-18.) Az új kőkori telepek kőeszközanyagának vizsgálata arra mutat, hogy ezt a régiót főleg a Mecsek kovalelőhelyei látták el nyersanyaggal (BÁCSKAY 1980). Ennek alapján eléggé nagy arányú kitermelés feltételezhető, mindazonáltal eddig kovabányákat nem sikerült felfedezni ezen a területen, ahol a felső Júra-alsó Kréta-kori kovaelőfordulásokat számontartja a geológia. Különösen sok kovalelőhely ismert a Mecsek keleti részén, Kisújbánya, Óbánya, Magyaregregy körzetében (BARABÁS 1986). Az újkőkor korai szakaszának további történetét illetően fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a hosszú folyamat keretében átalakult, élelemtermelővé vált helyi népesség, a Dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája alighanem kiszorította az első földművelők, a Körös-Starcevo kultúra utódait a területről. A késői újkőkor jól ismert Lengyeli kultúrája vonaldíszes alapokon, az észak-balkáni újkőkori népességekkel szoros kapcsolatokat kiépítve bontakozott ki az i. e. 5. évezred második felében. Ez a datálás, amely a C

14 méréseken alapul, nyilvánvalóan nem veszi figyelembe a „rövid" kronológia hívei által gyakran említett, mások által viszont több szempontból is kétes értékűnek tartott tatárlaki (Tartaria, Romániában) táblácskákat, melyek alapján a lengyeli kultúrát korábban az i. e. 3. évezred közepére datálták (MAKKAY 1974—75, 13-31; MAKKAY 1976, 271; KALICZ 1985, 27-28). A késői neolitikum virágzó falvainak leletanyaga az utóbbi időben csupán a mórágyi (Tolna m.) feltárások révén gyarapodott (ZALAI-GAÁL 1982). Igen jelentősek azok az újabb vizsgálatok, melyek a Lengyeli kultúra társadalmára (ZALAI-GAÁL 1988), belső időrendjére (ZALAI-GAÁL 1980), az eszközkészítés során felhasznált nyersanyagokra és technológiára (BÁCSKAY-BÍRÓ 1984) vonatkozó adatokat elemzik, és etnológiai valamint természettudományos eredményeket és módszereket is felhasználnak. A mecseki eredetű kova mellett egy másik helyi eredetű nyersanyag, a felszínközeiben található karbonátos rézérc, a malachit illetve azurit felhasználása bizonyítható, ami a metallurgia helyi kezdetei szempontjából jelentős (ECSEDY 1977, 163-183). Az utóbbi adat azért érdekes, mert a kulturális diffúzió hagyományos felfogása szerint a korai réztárgyak az újkőkor végén mind a Tiszai, mind a Lengyeli kultúra területén balkáni eredetűek. Dombay János szintén importtárgyaknak vélte a zengővárkonyi rézékszereket (DOMBAY 1960, 229; KALICZ 1982, 10, 17), és önmagában az a tény, hogy a gyöngyök jelentős része nem rézből, hanem rézércből, tehát malachitból és azuritból készült, még nem módosítja szükségképpen ezt a feltevést. Ennél fontosabb körülmény, hogy a Mecsek hegységben több helyen is megvannak a malachit és azurit felszínközeli lelőhelyei. Ezekre az ércelőfordulásokra nem fordított különös figyelmet a geológia, hiszen modern ipari kiaknázásra alkalmatlanok, így a régészet számára is sokáig ismeretlenek maradtak. Árpádtető közelében a Kozári kőfejtő területén malachit és azurit található (LOVÁSZ-WEIN 1974, 71), ezeknek a rézérceknek a jelenlétét a Mecsek nyugati részén (Égervölgy) is igazolták (VÁRSZEGI 1965), és valószínű, hogy a hegység más részein is számítani lehet előkerülésükre. Az intenzív kovabányászat, a sírok malachit és azurit ékszerei, a rézércek helyi előfordulása együttesen valószínűvé teszik, hogy a rézből való tárgyak szintén a helyi érc felhasználásával készültek, tehát a zengővárkonyi településen metallurgiai tevékenység is folyt. A zengővárkonyi ékszerekkel azonos típusú gyöngyök a Mecsek