Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - KISS Z. GÉZA: Községi elöljáróságok a késő feudális-kori Ormánságban

neveztetik, ott hagyta.. ."

16

. Kár, hogy a metodikailag pontos leírás közönséges önbetörést takar! A másik láda a fentebb említett „homo novus" bíró és az esküdt között folyt vitában szerepelt. Ebben az esetben a felperes bíró, szomszédját, az esküdtet vádolta bizonyos közpénzek elvitelével, minthogy nála volt a láda kulcsa... Az 1830-183l-ben folyó per aktáiból megtudunk annyit, hogy a láda „Szokás szerint (az új bíró) Házához és Gondviselése alá adatott". Nem lehetett túlságosan nagy, mert amikor a bajt felfedezték, a helység ládája ott feküdt a földön, a bíró konyhája mellett, „...egy különös szobátskában." Az összehívott esküdtek megvizsgálták a láda „...tetejét, oldalát, fenekét, pléhjét", de semmi hibát nem találtak. A tettes tehát kulccsal nyitotta ki a ládát, sőt kulccsal lépett a kamrába is. Az esküdtek megállapították, hogy a ládából eltűnt 50 váltó forintnyi „portio-pénz" és „... a sok időtül fogva a Ládában állott" 74 forint ezüstpénz, amelyből elvittek 51 forintot. Minket itt nem az érdekel, hogy ez az ügy közönséges sikkasztás volt, hanem az, hogy a papírpénzt pontosabban meg nem nevezett edényben tartották, amely ott maradt a helyén, de az ezüstöt „bé petsételt Zatskó" rejtette és úgy csúsztatták azután bele egy közönséges zacskóba, amelynek a száját bekötötték. A tettes úgy fért hozzá az ezüsthöz, hogy a külső zacskó fűzőjét kioldotta, a belső oldalát pedig kihasította.

17 A zacskó alkalmazásának elsődleges célja általában bizonyos összeg elkülönítése a többi értéktől. A vejti eklézsia megdézsmált ládájában például zacskóban volt 13 forint, „...egy bizonyos (résziben csépelt) búza ára," de a 28 forint 13 krajcár perselypénz csak „... minden zatskó nélkül volt a ládába bé téve."

18 A falusi bíróról és esküdtjeiről a tudatunkban élő kép igen gyakran az utolsó évtizedek fekete-fehér ábrázolásmódjának terméke, amely szerint csak uraiknak hajbókoló, választóikat eláruló, vagy a hatalom ellen lázadó „hős" bírók vannak. A bírók pedig valójában megfelelő karakterrel rendelkező emberek, akik a kor által determinált módon tették dolgukat: szolgálták az uraságot, képviselték közösségüket, és amikor az 1820-as évektől direkt formában (pénzügyi fegyelem, közlekedésszervezés, közbiztonsági intézkedések stb.) kezdett az állami befolyás érvényesülni, akkor az aprófalvas tájakon érdemben az is a bíróra és elöljáróira támaszkodott... A sematikus képek alternatívái között csak úgy boldogulhat a kutató, ha a „Bíró" helyett bírókra villant pillanatnyi fényt... Akik itt szerepelni fognak, mind a néhai vajszlói uradalomban tevékenykedtek 1790-1840 között, hogy ne kelljen e rövid cikk keretében uradalmak különböző fejlettségi szintjéből adódó differenciákkal is számolni. A sort a több ízben egymásután vajszlói bíróvá választott „öreg Tott János" kezdi, aki elődeivel együtt az „uraság bírája" volt és szolgálatai fejében az uraság