Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1983-1984. (Pécs, 1985)

TANULMÁNYOK BARANYA POLITIKAI TÖRTÉNETÉRŐL A 17-20. SZÁZADBAN - Koroknál Ákos: Az 189ó. évi választások Délkelet-Dunántúlon

„magyar elem túlsúlyának" biztosítására. A plurális szavazati rendszer megvalósítására irányuló javaslata azonban sem újszerűnek, sem szokatlannak nem tekinthető. Ausztriában pl. ennek egy változatának, minősült a már régóta fennálló és épp ekkor demokratikusabb alapon történő kiterjesztés előtt levő kuriális választójog, miszerint bizonyos kúriáikban egy választó egy másik kúria választójához képest többszörös szavazattal rendelkezett. Bánffy Thoroczkay nézeteiből — képviselőházi bemutatkozásakor - azonban csak annyit hangoztatott: szükséges a parlamenti reform, mert a választási rendszer már nem felel meg a magyar népesség szaporodásának, anyagi helyzete javulásának, a földművelés és ipar fejlődésének. Nem érintve itt részletesen a kormányprogram kialakításának előzményeit, megállapítható, hogy ami abból a kormányzás alkotmányosságára és demokratizmusára vonatkozott, még csak minimális újításokat sem tartalmazott. Annál inkább szerepelt benne az államrendőrségi intézmény kiterjesztése, a nemzetiségi törvény revíziójának gondolata és még sok más olyan intézkedés, amely az ellenzéki pártoknak az egyházpolitikai küzdelmekben felhevült hangulatát volt hivatott lecsillapítani. Az ellenzék azonban úgy tekintette Báiniffyt, mint 'kocsist, „aki ostorral csépeli makacs lovait, s így hajtja őket azon az úton, amelyen menni akar", szemben a későbbi miniszterelnökkel, Széli Kálmánnal, akit viszont a létrehozott pártközi béke (1899) után úgy jellemeztek, hogy „lazán fogja a gyeplőt, s elégnek tartja, ha a keresztutaknál kissé jobbra vagy balra rántja a zablát, nehogy lovai tüskön-bokron átgázoljanak".

2 Ady Endre mondott később - 1903-ban — egyik cikkében éles kritikát erről a látszat-parlamentről: „Ez a parlament nem azért süllyedt bele a pocsolyába, mert a repülést nem becsüli sokra. De mert nem hiszi, hogy pocsolyán kívül más is van a világon."

3 Ady világosan felismerte, hogy a fennen hirdetett, de nem valódi nemzeti érdekek és a liberalizmus a századfordulóra szembeszegeződtek egymással, hogy a liberalizmus ellenfelei a nemzeti követelések palástjában lépnek fel. Melyek is voltak a társadalmi és nemzeti haladás objektív igényei, hogyan is viszonyultak ezekhez az egyes pártok? A reformkorban a liberalizmus és a nacionalizmus a nemzeti önállóság védelmére szervesen összekapcsolódott, és ez progresszív volt. A század korformáló liberális eszméit tette magáévá a kiegyezés hátterében meghúzódó osztályszövetség is, még akkor is, ha a kormánypárt az arisztokrácia, a nagy- és középbirtokosság valamint a nagypolgárság képviselőit fogta össze. Ez a szövetség a társadalom polgári átalakítására irányult. A függetlenségi, ún. nemzeti ellenzék is liberális elveken szerveződött a közép- és kisbirtokosságból, a nemesi értelmiségből és középpolgárságból. Mivel a politikai struktúra és a politikai vezető rétegek társadalmi megoszlása többé-kevésbé egybeesett, ez kétpártrendszer kialakulását feltételezte. De mert a kormánypártnak a századfordulóra óliberálissá, újkonzervatívvá vált eszméi a társadalom demokratikus átalakítását nem tették lehetővé, s mert a függetlenségi ellenzék a nemzeti önállóságot a dualista közjogi keretek között reálisan nem vívhatta ki, az ellenzékiség levezetésére újabb, harmadik párt alakult meg, mely kezdetben a balközép, majd a Mérsékelt, illetve Egyesült Ellenzék és utóda, a Nemzeti Párt volt, amélkül azonibain, hogy a nemzeti illetve társadalmi haladás kérdésében az előzőktől eltérő programot adott volna. A századvégre a kormányszövetség liberális ideológiai egysége megbomlott, mert a feudális hagyományok a további polgárosodásra gátlólag hatottak, s mert a továbbfejlődés nem tőkés útja kizáródott. A társadalmi reformok útján 1867ben elindult kormánypárti szövetség ideológiája így torkollott a státus quo-t őrző