Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1978. (Pécs, 1979)

TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSKÖZLEMÉNY A NEMZETISÉGEK LEGÚJABBKORI TÖRTÉNETÉHEZ BARANYÁBAN - Tegzes Ferenc: A miniszterelnökség délszláv szakreferensének jelentései a baranyai délszlávokról az 1920-as évek első felében

Március 21-én az egerági plébániához tartozó Személy faluba utaztam. Amíg a bíró összehívatta a sokác ajkú népet, a tanítóval Rivécky Antallal beszéltem. A tanító 32 év óta működik a faluban. A falu 1/4 része magyar, 3/4 része sokác, akik bosnyákoknak mondják magukat. Horvát beszédjük tényleg a boszniai s főleg a hercegovinai horvát dialektusra vall. Az egerági plébános és tanító felvilágosítása szerint a személyi sokác nép nem optait s a szerb megszállás idejében is elég hazafiasán viselkedett, noha a szerbek állandóan agitáltak és Baranyának Jugoszláviához való csatolása érdekében aláírásokat gyűjtöttek köztük, de ők kijelentették, hogy nem akarnak Jugoszláviához tartozni. Az agitátorok és aláírásgyűjtők között főleg az egervári káplánt, Folnegovics Györgyöt emlegették, ki a szomszéd birjáni és lothárdi népet is fellázította ugyanannyira, hogy a két szomszéd falu sokác lakosai, mert a személyi sokác nép nem akart velük tartani, a falu felgyújtásával fenyegették őket. A személyi nép Egerágra jár templomba. Egerág tiszta magyar ajkú község, miért is a templomban magyarul énekelnek. Mindazonáltal a személyi és más sokác ajkú községre való tekintettel vasárnaponként a mise második felében „áldozás" után egy éneket horvátul is énekelnek. Körmenetek alkalmával, ún. feltámadáskor, keresztjáró napokon, űrnapján stb. felváltva magyarul és horvátul énekel a nép. Kettős ünnepeken egyik napon magyar, másik napon horvát a litánia nyelve. Sőt minden második vasárnap horvátul is prédikál a káplán. Az egerági plébániához tartozó nép tehát egyházilag anyanyelv tekintetében nincs elnyomva, aminek — mint a többi idetartozó falvak népénél még jobban ki fog tűnni, — az a következménye, hogy megelégedettek s hogy sem fenyegetés, sem ígéretek nem voltak képesek rávenni, hogy hűtelen legyen magyar hazájához. Iskolájukban, mely róm. kath. felekezeti jellegű, magyar a tanítás nyelve. Garosác Pál, Bosnyák János, Bogdán Mató és több társuk az anyanyelv jogait hangosan kezdték emlegetni előttem, s annak az iskolában való tanítását kezdték követelni. Mikor a gazdák látták, hogy jegyezgetek, a három gazdán kívül mások is kértek, hogy az ő nevüket is írjam fel. Ebből, s egyébként is a gazdák hangulatából és közbeszólásaiból arról győződtem meg, hogy e falu sokác ajkú népénél a szerb izgatások Jugoszláviához való tartozás tekintetében nem érték el az általuk óhajtott sikert, azonban a megszállóknak és saját volt káplánjuknak az anyanyelvnek az iskolában való használatára vonatkozó bujtogatásai termékeny talajra találtak. így tehát bizonyos, hogy az izgatások szunnyadó következményei még mindig ott rejtőzködnek a szívekben. Ebben a feltevésemben megerősít az is, hogy Személy közeli szomszédságban van Lothárddal és Birjánnal, mely községek ottlétemkor szintén követelődzők voltak anyanyelvüknek az iskolában való használata tekintetében. A tanító állítása szerint most is tanítja őket anyanyelvükön olvasni még pedig horvát Ábécéskönyv hiányában, horvát imakönyvből. A nép azonban szemébe mondta a tanítónak, hogy ez nem igaz, mert magyarul is keveset tanít, s hogy ő maga sem tud horvátul és nem is tartotta szükségesnek, hogy megtanuljon, pedig már 32 év óta van közöttük. Az egyik gazda erősebb hangon adott kifejezést a tanító iránt való ellenszenvének, mire a többi gazda is neki bátorodott és azzal vádolták, hogy nem sokat törődik az iskolával, velük pedig semmit, mert többet foglalkozik kupeckedéssel, mint tanítással. Figyelmeztettem őket, hogy a különben tágas, de züllött állapotban levő iskolaépületet meszeitessék ki, a tanító udvarát és kertjét pedig kerítsék be. A gazdák azt válaszolták, hogy ennek a tanítónak semmit sem javítanak, hanem ha új, jóravaló tanítót kapnak, örömmel hozzák rendbe az iskolaházat. A nép ismételten kért, hogy adjunk nekik új tanítót, aki képes lesz anyanyelvükön tanítani gyermekeiket. Több gazda közbeszólására felvilágosítottam őket, hogy a tanítás nyelve akkor is magyar lesz, ha horvátul tudó tanítót kapnak, s hogy az olvasásnak, írásnak és hittannak anyanyelven való tanítása elég a horvát nyelvből, melynek a falun túl úgy sem vennék hasznát gyermekeik, míg a magyar nyelv tudása nélkül Pécsett sem boldogulnának. Meg kellett őket abban a tekintetben is nyugtatnom, hogy a szükséges közhasznú ismeretek magyar nyelven is csak úgy jutnak gyermekeik fejébe, mintha horvátul tanítanák azokat, de a magyar nyelven való tanításnak még az a haszna is meg van, hogy gyermekeik jól megtanulnak magyarul beszélni. A nép végül is megnyugodott abban, hogy tovább is magyar lesz a tanítás nyelve és hogy három órán anyanyelvükön is tanítani fogják az olvasás, írást és hittant, mihelyt ahhoz értő tanítót kapnak. A kir. tan felügyelőségnél arról értesültem, hogy a tanító nyugdíjaztatása iránt az eljárás folyamatban van. A nép lapot kért, mert most nincs, míg a megszállás idejében volt horvát lapjuk. Megígértem, hogy rövid idő múlva kapnak lapot. Személyre nézve addig, míg a falu a nép nyelvét is némileg beszélő tanítót nem kap, egyelőre nincs szükség külön intézkedésre.