Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1976. (Pécs, 1976)
AZ IPAR FEJLŐDÉSE MOHÁCSON A XVIII-XX. SZÁZADBAN - Taba István: Mohács ipara és kereskedelme 1786-ban
A képzettség fokozata Az egész országban 15 A szen'Jőrinc járásban FelsőEszéken Mohácson lé':szám % léLszám % létszám % létszám % mez.er 13 934 45,0 152 86,4 121 41,7 161 59,9 legény 12 316 40,0 15 8,5 102 35,2 73 27,1 inas 4 671 15,0 9 5,1 67 23,1 35 13,0 összesen : 30 921 100,0 176 100,0 290 100,0 269 100,0 - Skerlecz Miklós szerint 1 * 1 az iparban az lenne az egészséges arány, ha minden mesterre legalább két legény jutna. Ettől az aránytól az országos átlag is messze van, a vizsgált terület helyzete meg még kedvezőtlenebb. Országos viszonylatban minden mesternek van 0,9 legénye Felső-Eszéken 0,8 legénye Mohácson 0,5 legénye a szentlőrinci járásban 0,1 legénye Ebből a szempontból tehát Mohács ipara a városi (Felső-Eszék rangja „civitas", Mohácsé meg csak ,,oppidum") és a falusi ipar között foglal helyet, körülbelül a középen. Amolyan tipikus mezőváros. Ennél rosszabb a helyzet az utánpótlás területén, mert az inasok száma nem éri el a legények számának falét, országos viszonylatban pedig alig múlja felül a harmadát. E téren tehát Mohács is, Felső-Eszék is, sőt a szentlőrinci járás is elhagyja az országos átlagot. A legények életmódját, vagyoni viszonyait nem ismerjük, mert a mesterek helyzetének ismertetése közben egyszerű statisztikai adatként szerepelnek. Tájékoztatásért Felső-Eszék összeírójához, Garay Józsefhez kell fordulnunk. Ő 20 kőműves és 8 bognár legény nevét sorolja fel, minősíti szakmai tudásukat, ismerteti vagyoni helyzetüket. Eszerint képzettsége valamennyinek jó, életmódja közepes, csupán 4 igen szegény. Háza mindössze kettőnek nincs. Vagyona (szántó, kaszáló) 4 kőművesnek és 1 bognárnak van, italt mér 2 kőműves. A 28 kézműves legény példája azt bizonyítja, hogy éppen olyan állandó lakosok voltak, mint a többi polgárok. 17 Hogy azonban ezek a viszonyok Mohácson is hasonlóak-e, azt nem tudjuk. A 161 kézműves mester közül 147, tehát az összes mesterek 91 százaléka céhtag. Ha nem saját, akkor rokon céh tagja. A szabók pl. a szűrsjabók, a szűcsök a szíjgyártó céh tagjai. Ha rokon céh sincs helyben, akkor valamelyik másik város testületéhez tartoznak. A sebészek, kalaposok, a pék és a molnár Pécsett, a tímár Budán, a kötélgyártók pedig Eszéken céhtagok. A céhtagság megemlítése azért fontos, mert az ipartörténet kutatói általában a céhek forrásanyaga alapján próbálják megállapítani az iparosok számát és az ipar fejlettségét. Az a tény, hogy a mohácsi kézműveseknek 91, a felső-eszékieknek 93 százaléka céhtag ennek a módszernek a helyessége és megbízhatósága mellett szól. Ám a szentlőrinci járásban is él 152 kézműves mester, de közülük csupán 29 (!), azaz 19 (!) százalék van nyilvántartva a céhtagok között. Abból tehát, hogy a városokban az ipar 8-10 százaléknyi eltéréssel azonos céhes iparral, nem lehet országos érvényű következtetést levonni. Azt egyébként, hogy az 1777. évi összeírásban kimutatott létszám nem teljes, az egykorú szerzők is-tudják. Schwartner Márton megjegyzi 18 , hogy a körülbelül 14 000 fő ,,a falusi professionisták nélkül" értendő. Skerlecz Miklós pedig, hogy: elszórtan a falvakban is vannak mesteremberek, kereskedők, sőt néhol gyárak is. Vagy más helyen: a falvakban és mezővárosokban is lakik sok iparos és kiskereskedő. 19 Számokat, vagy százalékot azonban adatok hiányában nem közölhetnek. A szentlőrinci járás pél-
