Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-02-15 / Jókai szám
1925. íebruámhó. AZ ERŐ 139 Jókai,hires diákjai. azt az öt legátust, aki negyednapja ott prédikált a portán, — Mi járatban vannak? — Hát, bácsi, megváltjuk igazán, szökünk, — monda Biróezy. — Holnap vasárnap s nekünk a helyeinken kell lennünk, ahol már várnak minket, kit Csányban, kit Hevesben, és ha ott nem leszünk, lemossák rólunk a szentelt vizet bécsi szappannal. A kentek hóbortos gazdája meg erővel itt-akar bennünket holnap is tartani, hogy megint tartsunk kendteknek prédikációt; aztán a prédikáció végével kit-kit megkaithekizáljunk! Az öreg révész megszeppent erősen. — Hát aztán mi az a megkatakizálás? — A biz’ abból áll, hogy egyenkint minden ember kiszóllíttetik a középre s aztán kikérdeztetik, hogy mit tud a szent vallásból? melyek a tíz parancsolatok? Melyek voltak az egyiptomi tizenkét csapások? Kik voltak az apostolok névszerinti Hogy hittük Noé fiait? Mi nevük volt József kilenc testvéreinek? — Micsoda? — kórdé a résvész hiiledezve. — Kend csak jól jár; mert kend lesz az első, akit megikathekizálnak; s kendre mindjárt az első kérdés jut, hogy kik voltak az Ó-testamentumot szerző prófétáik névszerint és azoknak fejezetei? — Az Ó-testamontúrni próféták? — Talán nem tudja kend? No, majd én megtanítom rá, hogy megfelelhessen vers szerint. „Mózes volt az első, Józsué és Bírák, Ruth asszony, Sámuel, Királyok, Krónikák, Esdrás, Nehőmiás, Eszter, Jób, Zsoltárok. A Példabeszédek és Prédikátorok, Énekek éneke, aztán Jeremiás, Ezékjel, Dániel, majd megint Hoseás, Jóéi, Ámos, Jónás, Abdiás, Mikeás, Nahum, Habakukkal és még Sofoniás, Aggeus, Zakariás, végre Malakiás, A kiknél többeket nem ismer az írás.“ — No, mondja el kend utánam szépen; mert ez a kend felelete holnap. — Gslüilökre legények! — ordító rémülten a révész. — Frissen tegyük túl a másik partra ezt az öt diákot. — De hátha utánunk jön a gazda, — aggódott Biróezy — s visszahoz? — Ma ugyan nem. Arról már felelek, — mondá a révész. — Dejsz’ engem meg nem katakizáltat vénsógemre. A megrémült révészek olyan hirtelen átrántották a kompot a túlsó partra, ahogy még semmi borravaló nem tett gőzerői csodát esetlen járművel. Mire Csodán Berti üldöző hada megérkezett a révgunyhóhoz, az üldözöttek már rég csendesen aludtak egy puszta szellőben, egy felfordított boroskád szellővédő oltalma alatt. Berti szidta a révészgazdát, minek vitte át a diákokat ? hogy merte őket a szökésükben előmozdítani ? A révész nem szólt semmit, csak magában dörmögé a rettenetes .szókat: „Ezsdrás, Nehemiás, Hoseás, Mikoás!“ — Frissen utánuk! Vissza kell őket hozni! (Dejszcn nem őszei ma azokból!) Mikor a Tisza közepén járt a komp az üldöző csapattal: hogyan? hogy nem? az nem tudódik, de megesik akárhányszor véletlenül, mért ne eshetett volna meg most is, hogy a kötél a túlsó parton elszakadt: a Tisza éppen áradásban volt, elkapta a kompot, a révészlegények megkapták a kötelet: s az öreg révész olyan (ügyetlenül kormányozta a jármüvet, hogy a sebes ár a kötélnél fogva odacsapta azt a parthoz, ott mind belefordultak a vízbe; szerencsére a part tele volt ültetve fűzfával, azon kikapaszkodott minden ember szerencsésen, pocsékká ázva. És ez mind Habakuk prófétának és az ö társainak köszönhető. Jókai Mór. Jókai hires diákjai.
