Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-12-26 / 48. szám
6-ik oldal AZ EMBER DECEMBFR. ä,.i953 MINT A GYÖNGY ÉS A PARÁZS... Irta: JUNGREISZ ELZA Mikor öt évvel ezelőtt a Lake, Suecess-i UN - épületben megszavazták az önálló zsidó államot, a világ minden más népének jogaival s törvényeivel ruházták fel Izráelt. A törvénnyel, mely megvédi őt felelőtlen támadásoktól, bűn teilen kegyetlenkedésektől, méltatlan s megalázó helyzetektől. S a jogokkal, hogy hazájában élhet, jövőjét építheti és békéjét óvhatja. S Izráel azóta hivatalosan sem jelent hazátlanságot, kiszolgáltatottságot, minden attrocitásra végtelen türelemmel s megadással felelést. Ezeket a törvényeket nem kőtáblákba vésték s kinyilatkoztatásukkal nem egy mindenek fölött uralkodó lény hirdette meg a maga erkölcsi parancsát, világosságát s útmutatásait. De nagy és megrendítő aktus volt az, kételyt s sötétséget oszlató, ősi pogányság helyett hitevesztettek közé vitt fényt és reménységet. Hittünk abban, hogy ezek a törvények nemcsak a múlt bűneit és tévelygéseit tagadják és vezeklik, hanem a törvényhozók nemzedékén túl, elkövetkező koroknak is örökségül adják a maguk nagy morális győzelmét és tanítását. És ime, alig öt esztendővel a mindnyájunk részére olyan jelentőségteljes sorsforduló után, az UN igatság- és egyenlőség-mércéjével milyen komoly baj van. ___ * NagS*on nagy élmény volt mindnyájunk számára, mikor a Lake Success-i UN-épület előtti zöld gyepszőnyegen, a külömböző országok zászló-delegátusai között a mi kék-fehér lobogónkat megpillantottuk. Zászló a zászlók között, egy forma magasságban, ugyanolyan fényes és sima törzszsel a kék-fehér selyem alatt. Szinte nem is látszott akkor, milyen sebeket őriz az a törzs, a friss, ragyogó zománc alatt. Nem lehetett áhitat nélkül belépni magába az épületbe sem, ahol nyilván van tartva minden kő és rög, mely valahol erdővé sűrűsödik, hegyekké magasodik, termőfölddé szélesedik s amire valahol egy nép azt mondja: hazám. Biztosak voltunk abban, hogy e szó izét, jelentőségét, felelősségét egyformán érzi mindenki, aki e földterületeknek s lakóiknak sorsát intézi, hiszen ez a fórum az Egyesült Nemzetek sokatigérő nevét viselte. Bent a tágas előcsarnokban a legtarkább csoportok . . . minden náció tagjai verődtek itt össze. Általában a színek s hangok sokfélesége kapja meg először az embert. A feketének annyi árnyalata az arcokon^eszülő bőrön. Szurkosán fénylő, bársonyosan tompa, tejjel kevert barna és rózsás, amit egy finom, ó-aranyporral futottak be. Aztán a porcellán-fehérsége, vékonyka kék erek gyöngyházszinü zománc alatt. Arany hajak, vörös bozontok, vállra omló sötét fürtök, drótszálu kemény kis csigák. A szemekben hüvöszöld északi tavak, éjsötétben felvillanó szentjánosbogarak, mécs fölé tartott borostyánkövek, kerek bogyók és ferde fekete csikók. Finom csontu japán nőket látunk, fényes hajú kínai lányokat, hindu asszonyokat gyönyörű nemzeti viseletben. Ebben a szinpompás nemzet- 1 közi “gyöngyösbokrétában” szinte észrevétlenül siklik át egy egyszerű, “sary”-t viselő asszony, aki határozott léptekkel indul az üléstermek felé. Mrs. Pandith-Nehru volt. Az ajtó fölött lassan kigyulnak a “Trusteeshsip Council In Session” piros villanybetüi. Az előcsárnoki tarka kép igézetének vége van. Odabent forr és rotyog a nagy politikai boszorkány üst. Minden mágus mást dob abba az üstbe, más varázsigéket mormol fölötte, minden fütő más rőzsével gyújt alá. Kezükben országok sorsa,. kis kenyérgondja, rémmel vívódó holnapja . . . * Mrs. Pandith Nehru nem valami exotikus regényfigura. Most, hogy a Közgyűlés elnökévé választása alkalmából az érdeklődés középpontjába került, teljes nagyságában és erőteljességében bontakozik ki előttünk egyénisége. Megismerjük azt a nemes kultúrájú és forró atmoszféráju házat, amelyben felnőtt, ahol népe szabadságáért, elnyomott asszonytársainak felemeléséért harcba szállt. Egész élete, házassága, politikai pályafutása forradalom volt, küzdelem idegen zsarnokság és ósdi törvé-j nyék kérlellietétlenségével s mozMAGYAR FERFIRUHÄ KERESKEDŐ dulatlanságával szemben. Mégis, tudjuk, hogy ez a nagy méltóság az UN-ben nem csupán egy kivételesen emelkedett emberi lélek | vívódásának, erőfeszítésének és győzelmének koronázása volt. Tudjuk milyen politikai megfontolás s bölcsesség tette lehetővé, hogy Lakshmi Pandit, omló zöld saryjában, minden hindura, minden asszonyra, minden UN-tagra rásugárzott meghatottsággal s büszkeséggel odaállhatott az elnöki pódium elé. * Lakshmi Pandit képét s az UN- ház látogatásának élményét egy | izráeli esemény újította fel bennem. Egy nagy UN-vihart felvert izráeli esemény, amelynek hőse, áldozata egy határszéli településen gyerekeivel együtt meggyilkolt asszony volt. Szultánának hívták ezt az asszonyt s Jehudiának a falut ahol elpusztult. Szultánának másfajta sors jutott népe történetében, egyéni sorsában, mint Lakshmi Panditnak. Nem volt ünnepelt, döntő szavú egyéniség: szürke, igénytelen, megadó volt elhivatottságában, áldozatosságában is. Nem voltak kitűnő tanítómesterei, politikai j érettsége, diplomáciai iskolája. Mindezek nélkül kellett odaállnia népe igazsága védelmében a legelfogulatlanabb, leghumánusabbnak hirdetett fórum elé. Szultána is hazajött Izráelbe, j amikor a nagy idők hívták, letelepedett azon a pusztai földsávon, amelyet be kellett épiteniök s nevelte a gyerekeit, akik már itt, a fényesebben ragyogó csillagok alatt születtek. Az uj nyelvet gyerekei gügyögéséből tanulta, de a meséi, melyekkel altatta őket, még a régiek voltak. Sokszor mesélt nekik a szegény árvagyermekről, akit gonosz mostohái kivertek az országúira. “Sirtritt a szegény árva gyerek — mesélte Szultána — s egyszer, mikor már nagyon fáradt és elkinzott volt, megjelent előtte egy ősz-öreg ember — olyan, aki a mesében a megváltást szokta hozni — s azt mondta: minden elhullott könynyed gyémánttá, drágagyönggyé váljon! . . . Hazament az árva gyerek és mostohái ezentúl nemcsak a kínzás torz gyönyörét ta- | látták meg benne, hanem az üté- : sek nyomán kincs hullt az ölükbe . . . Jött megint az ősz-öreg ember, de most már igen haragosan: “minden kisajtolt könnyed parázzsá váljon s égesse meg azt, aki rajtad a sebeket üti! . . S bizony igy lett. Nemcsak Szultána meséjében. A nép, amely a nyers erő és szadizmus felé olyan sokáig felelt türelemmel, könnyel, ajándékba kapott lelki gazdagságával, szellemi kincsével, most parázsal kezdett válaszolni. S igy | történt, hogy mikor Szultána békés házát, őt s alvó gyerekeit egy gránát rommá s véres cafatokká tépte, Szultána faluja s a többi határszéli telepek elindultak, hogy megtorolják őt és megvédjék hasonló sorstól a többi határmenti ' házat. A falut, melyből elindultak, Jehudiának hívták s a falut, ahova tartottak, Kibienek. Csodálatosképen az UN szakképzett orientálistái csak Kibie nevét tanulták meg. Ezért Szultána — akiről sohasem hallottak bizottságok, szóvivők, szakértők és elnökök— lassan elindult s odaállott a biráskodók széke mögé. Széttépett szivéből csöpögött a vér s az olyan vörös és izzó volt, akár a parázs. Ment, suhant Szultána a termek és széksorok között s amely helyről s szigorú szájról elhangzott a “szankció,” “elitélés,” “megbélyegzés,” ott megállt és rőtszinü j ködárnyával ránehezedett. így ment Szultána. szilánkokra szakított szivével, mert másfajta harcra, büszkébb lázadásra, nagy- ] szerű győzelemre nem telt sem éveiből, sem rendeltetéséből. Ő nem is ismert olyan súlyos szavakat, mint “politika,” “gyarmat” vagy “impérium” és hírből sem hallotta, hogy vannak asszonyok, akiket sorsuk elnöki pódium magasságáig lendített vagy országokat uraló királyok örökébe. Élő, kiabáló piros vonallal jelölte meg a határt Izráel és Transzjordánia között, de nem tudta melyik szín jelzi Indiát a térképen s hol mindenütt találhatja Nagybritánniát . . . A világraszóló, káprázatos westminsteri koronázásból is csak annyit fogott fel talán, hogy mikor az érsek, drága foglalatban, bíbor bársony párnán átnyújtotta a “birodalom legdrágább kincsét” a trónon ülő királynőnek—az ama ócska könyv volt, amelyből úgy hullt évszázadokon keresztül népe szenvedése és nagysága meszszesugárzó fényei és sok felé lobogó váddal, mint a gyöngy és a parázs ... (Izráel, 1953 december) “Az úgynevezett Göndörök stílusa... Irta: JÁNOS ANDOR Nem virágos kertre vagy nyüzsgő aszfaltos utcára nyílnak az ablakok; az American Bar sarokasztalától a decemberi délutánon az Atlanti-óceánt bámulom. Barátságos a vize, horizontján az örök végtelen, ma nem verik félelmetes tajtékok, úgy mosolyog, mint az édes újszülött az anyja kebelén. Teljesen kikapcsolódom a szárazföldi káoszból, alszik a lélek és még gondolataim is az űrben lebegnek. Ilyen tunyán csak a tengerek közepén lehet bámulni, kiesni minden társadalmi rendből, szokásból és emberi béklyókból. Az óceánon még l’art por l’art szeretni is lehet: felebarátaimat, elenségeimet és az egész gömbölyű világot. Itt nem éri óránként csalódás a bolyongó lelkeket, mint a városok kőrengetegében . . . Önkéntelenül a karosszéken nyugvó csomagokhoz ér a kezem, amikbe szellemi termékek vannak gondosan becsomagolva. Kibonk tóm és bekapcsolom a kontinenseket. Újságok; országok-népek és osztályok élő lelkiismerete, eszmei közelharcai, napi politika, a világ többnyelvű sajtója és főleg szülőföldem édes anyanyelvén nyomott lappéldányok. Egymásután jönnek sorba az aktuális és érdekesebb hírek,- értekezések és riportok, egy félóra múltán már a gyűlölet betűit tallózom; egy tucatnyi szélsőséges nyilas újságot emésztek vacsorám előtt. Nem mondanék igazat, ha most azt írnám le, hogy elveszi az étvágyam, vagy magasabb vérnyomást kapok a tartalmuktól. Mosolygok rajtuk, hiszen édes-bus emigrációmban részükről nem érhet meglepetés, a sírásók nem veszik a szivükre, ha halottakat temetnek. Nekik már sirgödör sem kell, elporladt hullák ők a magyar politika harcmezején, csak a rossz illatuk fertőzi szomorú korszakunk levegőjét. De egypár esztendő után még a hírüknek, jelszavaiknak, pártsajtóiknak, náci vezéreiknek és létezésüknek is a Nirvána jut megérdemelt osztályrészül . . . Két nyilas szennylapban egy azonos jelzőjü mondatkapcsolás mégis megragadta a figyelmem. Aszongya, hogy: “az úgynevezett Göndörök stílusa stb.” ... És utána a mosdatlan gyalázkodás, rágalmak, tendenciózus szemfényvesztés és kortes-szavak hadarása, pontosan úgy, mint a bolsevistáknál, az náluk is csak szabályos velejárója a gondolatfüzésnek . . . Minthogy szerény személyem talán a legrégibb idők óta, Pesten, Bécsben, New Yorkban, Európán és Buenos Airesen át ugyancsak a "Göndörök iskolájába és stílusához” tartozik, leszek olyan bátor párhuzamba állítani a Göndöröket és az ő politikai ellenségeit: a mi stílusunkat s az ő harcmodorukat . . . Kétségen kívül a Göndörök purifikáló cikkeit nem fehér glacé-keztyüben írják, harcos tollúkat sokszor vitriolba is mártják, de ki kívánhatja töltik, hogy vaktöltéssel adakozzanak politikai akarnokok, háborús bűnösök, országrontó hóhérok, sajtókalózok, tömeggyilkosok és volt keretlegények ellen! Igyekezzünk lehetőleg elfogulatlanul, a köz érdekében emelkedett szellemben Írni, de többször az nem lehetséges, mert notórius bűnözőkkel nem tudunk irodalmi, szenvtelen és szordinós hangokat használni. Egyedül ők az oka, az ódiumot tehát nekik kell viselniök. Bennünket ‘Göndöröket” más cél nem vezet, csak az igazság keresése és a. gazok leálcázása, ám nem alkuszunk és megvesztegetni sem lehet bennünket soha, hogy derűsen mellébeszéljünk! . . . Tekintsünk vissza kissé a múltba is . . . 1919-et irtunk, amikor Kun Béla “prolityidityis” zűrös világában minden tisztességes polgár falragaszos utasításra reszketni kezdett. A “Vörös Újság” naponta más retorziókkal fenyegetett, a begyulladt magyar sajtó alázatosan hallgatott, egyedül “Az Ember” irta, sőt rikoltotta vezércikkeiben, hogy a vezetőknek nem a bosszú politikáját kell csinálni, hanem a bölcs megértés vonalán kell haladniok és az alvilágból kibújt, zavarosban halászó, uj politikai nagyságok tűnjenek el gyorsan az ismeretlenségbe, ahonnét hivás nélkül felkapaszkodtak. Göndör neve volt az egyetlen reménysége a félelemben élő polgárságnak . . . Evvel szemben az ellenségek nem a nyomtatott betű meggyőző erejével léptek harci frontba, hanem a puszta ököllel “akasztófát az ellenforradalmárnak”-jeligével, a bőrkabátos Lenin-fiuk és az emberölésre kész Szamuellyk terrorjával, úgy hogy Göndörnek éjszakáról-éjszakára kellett bujkálnia, majd egy lóvagónban Bécsbe menekülnie. .. Ugorjunk át egy-két évet és vegyük sorra a bécsi emigráció küzdelmes hónapjait. Ugyancsak “Az Ember” hívta fel először a demokratikus világ figyelmét azokra a szörnyű attrocitásokra, amelyeket sorozatosan követtek el a pesti Brittania-pincében, Orgoványon, Izsákon, Siófokon; leleplezte a Somogyi- és a Tisza-gyilkosság kulisszatitkait, Gömbösék ébredő rémuralmát, a dolgozók és a munkásosztály tervszerű kiuzsorázását, a törvénytelen kormányrendeleteket stb. Evvel szemben az ellenség nem törvényes eszközökkel szállt szembe, vagy a viszonyok jogrendes megváltoztatásával, hanem vérdijat tűztek ki Göndör Ferenc fejére és személyes szabadsága ellen, merényletet követtek el Bécsbe csempészett bérgyilkosokkal. Szerencsére nem sikerült ez a félhivatalos emberrablás .. . Hajózzunk át most az óceánon és kerüljünk a newyorki 79-ik utcába, amikor Göndör Amerikában indította'meg újból “Az Ember”-!. Elszánt harcai a panamisták elf Ha csendben, kényelemben, magyar .környezetben akar vakációzni, azonnal foglalja le szobáját a fényesen átalakított I Kardos’ Blue Danube Hotelben i 35 N. W. Second Ave., MIAMI, Florida Telefon; 9-4995 j L város szivében trópusi pálmakert. Air Cooled és Heated elegáns Z enés Dining Room, Elsőrangúan berendezett szobák, golarium. i Televízió. Diétás koszt. ; — Teljes ellátás, Ízletes, választékos MAGYAR KONYHA! — ; SZEMÉLYENKÉNT (ketten egy szobában) heti $34.50 !; Utcára nyíló vendéglőnkben a komplett uacsora $1.75-től. Vendégeinket az állomáson AUTÓVAL várjuk.
