Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)

1951-10-20 / 39. szám

b-ik oldal AZ EMBER October 20, 1951 EGY EMIGRÁNS NAPLÓJÁBÓL 1919 augusztusában indul el Szegedről Horthy Miklós darutol­las hadserege Budapest felé. Az utón, melyen áthaladtak, minde­nütt kirabolták, agyonverték és felakasztották a zsidókat. A leg­nagyobb Szent Bertalan-éjszakát azonban Siófokon rendezték, nem kíméltek gyermeket, csecsemőt, beteget, fiatalt, öreget. Horthy mindenről nagyon jól tudott.de semmi ellenintézkedést nem volt hajlandó megtenni, sőt, midőn egynéhány politikus nála interveniálni merészelt, lehordta és zsidóbérenceknek nevezte őket. Péhm József (Magyarország ké­sőbbi hercegprímása) megáldja Horthy bevonuló hadseregét. Még mint plébános, megalapítja a Za­laegerszegi Ébredő Magyarok Egyesületét. Péhm József . Zalaegerszegen, mint a legnagyobb ébredő vezér volt ismeretes, nap-nap után tar­totta nagy beszédeit és nem ismert határt a zsidógyülöletében. Horthy Miklós Budapestre való bevonulása után, az országban, de főleg Budapesten a különítmények tartották rettegésben a zsidókat, naponta hurcolták be őket a Bri­tanniába vagy a Palace szállóba, ahol fő székhelyük volt. De elhur­colták a zsidókat a Hadik- vagy a kelenföldi katonai laktanyába is. Itt azzal kínozták a zsidókat, hogy meztelen lábbal szeges pad­lókra vagy tüzes vasra kényszeri­­tették őket állani vagy tüzes kály­hákra kellett ülniök vagy forró fürdőt venniük. ^ A hozzátartozók gyermeküket, vagy férjüket, apjukat csak mint halottat kapták vissza, de a leg­nagyobb vérengző a Héjas-gárda és maga Héjjas Iván volt—Horthy Miklós rokona. 1919 OKTÓBER Budapesten megalakul a Sorház utcában az Ébredő Magyarok Egyesülete, ennek elnöke Eck­hardt Tibor, de fő irányitója Gömbös Gyula. Naponta nagy tüntetéseket rendeznek az egyete­mi hallgatók (a tányérsapkásokv igy hívták őket) a zsidók ellen. Este meghúzódtak a sötét utcák­ban és onnan támadtak a mitsem sejtő zsidó járókelőkre és véresre verték őket. Gömbös Gyyula megalakítja a M.O.V.E.-t, ide tömöritették a Magyar Országos Véd-Erőt. Göm­bös Gyula ajánlatára, Horthy Miklós megalapítja a Vitézi Szé­két, a Szék feje Horthy Miklós,— mint a legfőbb vitéz. Gömbös Gyula hü szolgálatai­nak fejében megkapja a nemesi előnevet: vitéz jákfai Gömbös Gyula vezérkari százados . . . Mindazoknak a tüntetéseknek, amelyeket az egyetemi ifjúság rendezett, fő irányitói Eckhardt Tibor és Gömbös Gyula voltak. 1920 JULIUS Haller István kultuszminiszter­sége alatt megszületik a 20 száza­lékos numerus clausus az egyete­meken, melyet később 5 százalék­ra redukálnak. A kormányok rövid időközben egymást követik. Peidl, Friedrich, Simonyi-Semadam, Huszár Ká­roly, fióman Bálint, míg végre 1922-ben Bethlen István gróf ve­szi át a hatalmat. Bethlen legszebb ténykedése az volt, hogy feloszlat­ta az összes különítményeket. Hosszú miniszterelnöksége alatt elrendeli a bankzárlatot, mely vé­gű lis a bukását jelenti. 1928 AUGUSZTUS Ekkor történt a legnagyobb ese­mény Magyarországon: Horthy fő cinkosa, vitéz jákfai Gömbös Gyula vezérkari százados lett Ma­gyarország miniszterelnöke. Jól is­merték, mint nagy antiszemitát. Gömbös többször hangoztatta nagygyűléseken tartott beszédei­ben, hogy “revidiálta álláspontját a zsidókkal szemben,” —nagy an­tiszemita maradt. 1933 Ebben az évben Gömbös Gyula első dolga volt, hogy Hitlernél tisztelgő látogatást tegyen. Beth­len István gróf, aki Gömbösnek nagy ellenfele volt, a parlament­ben óva intette a Gömbös-kor­mány a Hitlerékhez való közele­déstől. 1936 OKTÓBER Vitéz jákfai Gömbös Gyula tá­bornok temetése. Ágyutalpon vi­szik a koporsót, összkitüntetéseit a kocsi után párnán viszik, köztük Hitler és Mussolini kitüntetéseit, amelyekre mindig olyan büszke volt. A koporsó után Horthy Mik­lós kormányzó lépkedett, gyalog kisérte cinkosa koporsóját egészen a Berlini-térig, ott kocsiba szállt és úgy folytatta útját a Kerepesi­­temetőbe. —Nagy BÚTOR Kiárusítás -PAUL L FISHER, Inc. INTERIOR DECORATOR TELJES VAGY RÉSZLEGES LAKÁS BERENDEZÉS finom, ízléses, válogatott BÚTOROK • DINING ROOM • LÁMPÁK • BED ROOM • ASZTALOK • LIVING ROOM • SZŐNYEGEK • KITCHEN SET • ÍRÓASZTALOK RÁDIÓK és TELEVISION gyönyörű kivitelben. — ANTIQUE és MODERN STYLE — Látogasson el, nézzen körül Paul Fisher gyönyörűen berendezett minden SHOW ROOM-jában. 6 West 24 St. (near 5th Ave.) New York City ^Telefon: ORegon 5-6348 és 6349 Hallgassa RÁDIÓ programunkat minden VASARNAP délután ?-5 között a WWRL állomáson (1600 kel.). 1938 MÁJUS HAVÁBAN Darányi miniszterelnöksége alatt megszületett a második számú zsi­dótörvény, mely szerint hivatalok­ban, kereskedelemben, ‘ gyáripar­ban csak 20 százalékban lehetett zsidó. Kulcsár István miniszteri biztos, ez a zsidófaló, tudott is kérlelhetetlenül őrködni a rende­let felett, revizorok járták állan­dóan ezeket a zsidó vállalatokat és a legkisebb szabálytalanságot is nagy büntetésekkel sújtották. 1939 MÁJUS HAVÁBAN Megjelenik a földbirtok - rende let. Minden zsidó földbirtokost megfosztottak birtokától, csak egy kis területet, néhány holdat hagy­tak: gyümölcsöst vagy szőllőt, — amiket egyelőre megengedtek. 1940 JULIUS Megjelenik az első munkaszol j^álatos rendelet, mely szerint minden zsidónak tekintendő férfi személy 18-60 év között, köteles munkaszolgálatra bevonulni. Ta karóval, hátizsákkal és 3 napi éle­lemmel. Mindazok a volt tisztek, kik emléklappal rendelkeztek (a melyet csak nagyon kevésnak ad­tak meg) a rangjuk megtartása mellett, uniformisban vonulhat­nak be. 1940 SZEPTEMBER Rendelet: Minden 42 éven felüli zsidó férfi 1940. szeptember 30-if? a munkatáborokban leszerelendő, mig a 42 éven aluliak továbbra is benntartandók. Ezek a munka­­szolgálatos századok Budapesttől 20-30 kilométer távolságban vol­tak. Mindaddig, amig a vezetők zsidó tisztek voltak, úgy a munka­szolgálatosok elhelyezése, mint az élelmezése kielégítő volt. Az igazi cél az volt, hogy a fegyvert fogha­tó zsidó férfiak táborokba legye­nek tömörítve és szabad mozgásuk lehetetlen legyen. 1941 FEBRUÁR Rendelet: Minden zsidó tiszt azonnal leszerelendő. Mindenki boldog volt, hogy ismét szabad polgár lett, ez az öröm azonban csak rövid ideig tartott. 1941 JUNIUS Mindazok, kik még néhány hó­nappal ezelőtt még mint tisztek teljesítettek szolgálatot és febru­árban leszereltek, névre szóló be­hívót kaptak. Mint munkaszolgá­­látosok hátizsákkal, takaróval és 3 napi élelemmel voltak köteelsek bevonulni. Ebben az időben állították fel Nagykátán az úgynevezett és már jól ismert halálszázadokat és vit­ték ki őket a Don folyóhoz. Murai ezredes, ez a hóhér (ki elérte mél­tó büntetését, mert felakasztot­ták) és pribék a következő szavak­kal búcsúztatott minden munka­százados századot: “Tisztek és ke­retlegénység! Most elindultok ez­zel a rothadt zsidó csürhével, egy embert ebből a piszok bandából nem akarok viszontlátni! Sajnos, van belőlük itt elég. Aki szökni merészelne, lemaradna vagy sza­botálna, azt ott a helyszínen kell agyonlőni! Dögöljön ez a rothadt zsidó fajzat . . így is volt. Nagyon sokat, akik betegség, szívbaj, gyengeség miatt nem bírták a napi 30-40 kilométe­res gyaloglást és kénytelenek vol­tak lemaradni, azokat utasítás sze­rint még az országutakon agyon is lőtték. Ez a hóhér Murai csak egyedül 1941 júniusában 32 zsidó munka­szolgálatos jszázadot vezényelt a Don folyóhoz. Ott a legveszélye­sebb munkát kellett végezniök, a lehető legrosszabb élelmezés mel­lett. A legelső vonalakban aknák szedésére használták fel őket. Az aknakutatáshoz nem értettek (az oktatásuk szándékosan elmaradt!) s igy rertgeteg sok felrobbant s igy százával maradtak ott a helyszí­nen ezek a munkaszolgálatosók, a felrobbant aknák cafatokra tépték őket. Az első és második hadtestet ve. zényelték a Don-hoz, ennek a két hadtestnek kötelékéhez tartoztak az odacipelt Musz-osok (munka­szolgálatosok hivatalosan lerövi­dített neve). Az egyik hadtestpa­rancsnok Hautzinger vezérezredes (időközben magyarosította nevét ez a sváb pribék!) még nagyobb zsidófaló volt, mint Murai . . . Ami Ukrajnában és a Don-nál végbe ment, azt emberi ésszel még elgondolni sem lehet. Ebben az időben a legértékesebb zsidó fia­talság teljesítette a kényszermun­kaszolgálatot. Ezeknek semmiféle felszerelésük nem volt. Ezek júni­usban, nyári ruhákban, könnyű nyári cipőkben indultak el és igy kellett nekik 40-fokos hidegben napi 30-40 kilométereket gyalogol­­niok. (Murainak szolgálatvezető őr- j mesterét a felszabadulás után az Andrássy-uton felismerték s a szó legszorosabb értelmében a tömeg népitéletet hozott: az Oktogon-té­­ren a villanyoszlopra dróttal fel­­aaksztották ezt a tömeggyilkost.) 1941 JULILfS Tizennyolcezer galíciai zsidót (bár jelentős részük már Magyar­­országon született!) akik a 1914- es világháborúban az oroszok elől ide menekültek és nem voltak ma­gyar állampolgárok, Ukrajnába hurcoltak, ahol a németek az utolsó szálig legyilkolták őket. Ebben az időben már sötét fel­hők közeledtek Magyarország felé, melyek megállíthatatlanul vonul­tak Münchenből, Nürnbergből, Berlinből — kelet felé, s amelyek, sajnos, 1944 március 19-én elér­keztek Magyarországba is . . . 1943 NOVEMBER Az orosz front teljesen felbom­lott, a németek fejvesztetten me­nekültek. A munkaszolgálatosok­kal senki nem törődött. A mene­külő kocsikra nem engedték fel őket, ott hagyták őket minden élelmiszer nélkül. Az otthagyott élelmiszereket, — melyeket már nem tudták magukkal vinni — le­­öntötték petróleummal, de még igy sem nyúlhattak azokhoz a sze­rencsétlen, éhező Musz-osok. De ha egy munkaszolgálatost talál­tak, még abból is kifosztották, ami kevese esetleg véletlenül még meg­maradt. Különös, hogy a rongyos, tetves, kiéhezett munkaszolgálato­sok hátizsákjában még mindig tudtak valamit találni ezek a pri­békek. 1942 MÄJUS • A magyar .valamint német csa­patok nagy veresége után, úgy a Donnál, mint az egész ukránfron­ton az újabban oda kiküldött ma­gyar ezredek feletti parancsnok­ságot a németek veszik át. 1943 ÁPRILIS HÓ Rendelet: Minden zsidónak te­kintendő férfi személy 15-55-ig 3 napon belül köteles munkaszolgá­latra bevonulni. Takaróval, háti­zsákkal, 3 napi élelemmel. Buda­pest orvosainak 70 százaléka ebbe a korosztályba tartozott. Az orvo­soknak a táborokban utcát kellett seperniük, ugyanakkor a városok, falvak teljesen orvos nélkül ma­radtak. Ez azonban a vezető ban­ditákat nem érdekelte. UHJA Kulturfórum név alatt egy uj intézménnyel ismerkedik meg a new yorki ma­gyar közönség október 28-án, va­sárnap délután 3 órakor, amikor “A magyarszármazásu zsidóság amerikai feladatai” címen dr. Gö­rög Frigyes, az UHJA elnöke. Prof: Lengyel Emii, -a New York Uni­versity tanára, dr. Weitzner Imre, a népszerű magyar orvos és Sehultz Ignác, a Magyarszármazásu Zsi­dók Világszövetségének titkára KEREKASZTAL Konferencia ke­retében vitatják meg ezt a mind­annyiunkat érdeklő problémát. Sunshine Oscar, az UHJA ügyve­zető alelnöke vezeti ezt a vitát, a­­melynek nívóját az abban résztve­vők személye garantálja. Az "UHJA Kulturfórum létezése egy régen óhajtott és várt alkal­mát ad majd az amerikai magyar zsidóságnak arra, hogy több olyan ügyet láthasson különféle megvi­lágításban, amely felett eddig — tekintet nélkül az ügy fontosságá­ra, — alkalmas fórum hiányában, kénytelen volt napirendre térni. « A Kerekasztal-konferenciát mű­vészi műsor követi, melynek szen­zációja Carrelli Gábor, a Metropo­litan . Operaház tenoristája és Schwalb Miklós zongoraművész, a legelőkelőbb koncert termek ün-r népéit muzsikusa. A műsort dr. Herz Ottő, a kiváló zongoramű­vész kiséri. Az UHJA Kulturfórum bemu­tatkozó előadását a United Hun­garian Jews of America átalakí­tott helyiségében: 317 East 79th Street alatt, tartják meg. Belépti­­dij nem lesz és minden érdeklődő szívesen látott vendég. MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! a Paprikás Weiss International Bazar 1510 SECOND AVE. alatt (A 78 és 79-ik uccák között) A régi Paprikás Weiss Importház KÖZELÉBEN. — Ajándéktárgyak a VILÁG MINDEN RÉSZÉBŐL! — CUKORKÁK! CSOKOLÁDÉK! BABÁK! JÁTÉKOK! Tel: BE 8-6117 New York 21, N.Y.

Next

/
Oldalképek
Tartalom