Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-10-01 / 10. szám
MAGELLÁN - FEDEZD FEL A VILÁGOT!37 Ne játssz a tűzzel... .. .szól az általános érvényű szabály, amit a következőkben egy időre felfüggesztünk. Balogh Ádám ugyanis épp iskolájának igazgatóját gyújtja fel. Aggodalomra azonban semmi ok. Ádám 17 éves, de korát meghazudtoló magabiztossággal és tudással jár-kel az atomok, vegyületek világában. A kamasz fiúnak szó szerint a kémia az élete. „Én már kiskorom óta kerestem a nagy miértekre a választ, és én ezt a kémiában találtam meg." Az ilyen fiatalemberekre mondják, hogy kiemelkedően tehetségesek. Ők már kisgyermekkoruk óta kilógtak a sorból: valami többet tudtak, mint az átlag, úgy, mint Péter Bence, akire már nagyon korán felfigyelt a környezete. 2 éves korában elkezdte ütni a zongorát. „Voltak kedvenc rajzfilmjeim, és a nagymamáméknak volt egy pianínójuk, és hallás után elkezdtem visszajátszani ezeket a dallamokat, és hamar kiderült, hogy jó hallásom van." 5 évesen már zeneiskolába járt, és saját szerzeményeket írt. 13 évesen zenei albumot adott ki. Ma pedig már világrekorder is, de erről hamarosan kicsit bővebben... A szülő DOLGA... A szakértők szerint a tehetséggondozás egyik legfontosabb alappillére a szülői háttér. Ha ott teljes elfogadásra és támogatásra talál egy gyerek a terveivel, akkor nincs lehetetlen. Bence szülei is ezt a nézetet vallják és szerencsére vallották is. A fiatal zongoraművész édesapja, Gábor szerint egy szülőnek kötelessége mindent megtenni azért, hogy gyermeke tehetsége kiteljesedhessen. „Azt tudja tenni egy szülő, hogy ha megmutatkozik a tehetség, támogatja. Megpróbál minden feltételt biztosítani. A zongorát, a zeneiskolába járást." Bence szülei pedagógusok. Magdolna, Bence édesanyja azt meséli, hogy soha egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy gyermeke jó úton jár. Hittek benne, és minden ötletét támogatták. „Ha van egy jó ötlete a gyerekének, segítse, mert lehet, hogy az viszi előre. Hagyja őket kreatívnak, nem szabad lenyomni a gondolkodásukat, és hagyja őket szárnyalni." Amikor már több kell... Ez a támogatás tehát nélkülözhetetlen a gyermek fejlődése szempontjából. így, ha tetszik, ha nem, nekünk szülőknek óriási a felelősségünk. A szakértők szerint azonban a szülői háttér sokszor egy ponton túl kevés. A tehetséggondozást a szülőktől az iskolának kell átvenni. „Akkor lehet jó eredményeket elérni, és akkor lehet inspirálni a diákokat, ha annyira közel engedjük magunkhoz, hogy azokat a pluszokat hozza ki magából, ami szükséges ahhoz, hogy ezek a mai modern dolgok és ezek