Atomerőmű, 2011 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2011-10-01 / 10. szám

2011. október HHH <#> ■ mym paksi atomerőmű ■ 23 Iparági kajak-kenu találkozó A találkozót az EDF-DÉMÁSZ társaságcso­port rendezte a világszínvonalú, kilencpá­­lyás, Szeged Maty-éri kajak-kenu evezőspá­lyán 2011. szeptember 2-4. között. A szabad edzés lehetőségével nem élt minden benevezett társaságcsoport. Az MVMI csapatában sok újonc volt, nekik is­merkedni kellett az ott tárolt hajókkal, a pá­lyával. Még összeültek a párok, ellenőrizték az ülések és a kormánybeállításokat. Az idő­járás a nyár legszebb napjait is felülmúlta, így az egy-két borulás sem okozott sokkot. Kilenc társaságcsoport nevezett mint­egy 160 versenyzőt. Egy személy maximum négy számban indulhatott. Paksról a PA Zrt. és az MVM Informatika csapatai vettek részt. A nevezések alapján összeállított verseny­program a legmesszebbmenőkig figyelem­be vette a versenyzők terhelhetőségét és a rendelkezésre álló hajóparkot. Kajak után kenu, egyes után páros, korcsoportok egy­más után, így volt idő egyet szusszanni és fölérni a rajthoz. Az előfutamokból az első kettő automatikusan döntős, majd a me­­zőnyfeltöltés az időeredményeik alapján történik. A kiírt versenyszámok döntőiben az elért helyezések alapján (I. - 10, II. - 8, III. - 7, IV. - 6, V. - 5, VI. - 4, VII. - 3, Vili. - 2, IX. -1) pontot számítanak gyulai A sikerek kovácsai: a csoportkép bal oldalán áll a Blatt család: József, Éva, Kamilla és Klaudia, mellettük: Borbély Sándor, mögöttük Lőrincz Zoltán, Boross Lilla, Hirth János, Hajósi Edit csapatvezető, Takács Tibor, Kirscherné Katona Anett, Kirschner Zoltán, Pető Renáta és Mátrai Zsolt Férfi 1. Mátrai Zsolt PA Zrt. 5. Takács László MVMI Fért páros: 1. Mátrai Zsolt-Takács Tibor PA Zrt. 9. Pataki Balázs-Benke Béla MVMI iros 40+: 3. Hirt János-Borbély Sándor PA Zrt. Férfi 40+: 2. Takács Tibor PA Zrt. EREDMÉNYEK: Í50+: 2 Borbély Sándor PA Zrt. Í60+: 5. Gyulai János MVMI 6. Kárpáti Nikoletta-Feil Zita MVMI 2. Pető Renáta-Mátrai Zsolt PA Zrt. 4. Takács László—Feil Zita MVMI KENU Férfi nyílt: 1. Kirschner Zoltán PA Zrt. 3. Lőrincz Zoltán PA Zrt. 6. Hirt János PA Zrt. 7. Takács Tibor PA Zrt. 3. Hirt János-Blatt József PA Zrt. 9. Pataki Balázs-Kiss Tamás MVMI 2. Takács Tibor—Hirt János-Blatt Kamilla-Blatt József PA Zrt. 3. Feil Zita-Rausch Katalin MVMI 6. Kirschnerné Katona Anett-Boros Lilla PA Zrt. 7. Süli Anikó-Fekete Zsuzsanna MVMI 8. Hajósi Edit—Blatt Éva PA Zrt. 1. Kirschnerné Katona Anett-Kirschner Zoltán PA Zrt. 2. Boros Lilla-Lőrincz Zoltán PA Zrt. 8. Pető Renáta-Mátrai Zsolt PA Zrt. 1. Kirschnerné Katona Anett-Kirschner Zoltán-Bo­­ros Lilla PA Zrt. 9.Taba Szabolcs-Takács László-Fekete Zsuzsan­­na-Süli Anikó MVMI 1. ELMŰ-ÉMÁSZ r" "^^^Mpont 2. Paksi Atomerőmű Zrt. 133 3. Budapesti Erőmű Zrt. 131 4. Dunamenti Erőmű Zrt. 95 5. OVIT 87 6. EOF DÉMÁSZ 79 7. MVM Informatika Zrt. 43 8. MVM-MAVIR 24 9. Magyar Energia Hivatal 3 Létszámarányos teljesítményért (0,3922) a kupát a Budapesti Erőmű nyerte el. Második helyen az MVM Informatika Zrt. végzett (0,3049). Az iparági vitorlások rendelkeznek a második legnagyobb hagyományok­kal, már a 40. rendezvényüket tartot­ták Balatonfüreden a Koloska-Marina kikötőben 2011. szeptember 15-18. között. A vitorlásversenyről a következő számunkban adunk ízelítőt. Szép eredmények a kajak-kenu országos bajnokságon A hazai kajak-kenu sport, így az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályá­nak életében is az egyik legfontosabb verseny az országos bajnokság. Nagyrészt az egész éves felkészülés erre a megmérettetésre irányul. A magyar kajakosok, kenusok nagy száma miatt a bajnokságot korcsoportonkénti bontásban, különböző helyszíneken és időpontokban rendezik. A felnőttek futamai - ami egyben világbajnoksági válogató is volt - Szolnokon zajlottak, július 15. és 17. között. A gyermek, kölyök és serdülő korosz­tály versenyét Velencén rendezték, július 29-től 31-ig. Az U23-as és ifjúsági versenyzők augusztus 6-án és 7-én csaptak össze, szintén a szolnoki pályán. Az ASE kajakosai és ke­nusai számos szép eredményt értek el, amelyek közül a dobogós helyezéseket emeljük ki: Felnőtt korosztály: C-1 ffi, felnőtt 500 m 1. Kozmann György C-2 ffi, felnőtt 500 m 1. Kozmann György-Korisánszky Péter (Csepeli Kajak-Kenu Egyesület) C-2 ffi, felnőtt 1000 m 2. Kozmann György-Korisánszky Péter (Csepel) K-4 ffi, felnőtt 500 m 2. SomoráczTamás-HufnágelTibor-Bán Kristóf— Dudás Miklós (mindhárom BOMBA AVSE) C-2 ffi, felnőtt 200 m 2. Kozmann György-Korisánszky Péter (Csepel) 3. Viktor Endre-Fehér Imre K-2 ffi, felnőtt 200 m 3. SomoráczTamás-Bán Kristóf (BOMBA AVSE) C-4 ffi, felnőtt 200 m 3. Fehér Imre-Viktor Endre-Végh Attila (BSE)-Koz­­mann György C-4 ffi, felnőtt 1000 m 3. Kozmann György-Korisánszky Péter-Jakus Zol­­tán-KissTamás (mindhárman Csepel) Gyermek, kölyök és serdülő korosztály: C-1 ffi, kölyök III. 3x200 m 1. Róka Bence-Kovács Ákos-Gyulai Szabolcs 2. Fitt Máté-Hrivik Botond-Hauzman Donát C-4 ffi, serdülő 500 m 2. Till József-Ledneczky Zoltán—Fritz Marcell-Hu­­szák Donát C-1 ffi, kölyök IV. 3x200 m 2. Jámbor Dániel-Koleszár Zoltán-Hrivik Bálint K-4 női, serdülő V-VI. 1000 m 3. Lukács Petra-Csipszer Bettina-Vajda Eszter- Szeltner Zita (Velencei-tavi Vízi Sportiskola) U23-as és ifjúsági korosztály: K-1 női, ifjúsági 1000 m 1. Kiszli Vanda K-1 ffi, U23 200 m 1. Somorácz Tamás K-2 női, ifjúsági 4000 m 1. Kiszli Vanda-Fenyvesi Réka C-1 ffi, ifjúsági 3x200 m 3. Csipszer Balázs—Blatt Kristóf-Péri Dávid C-1 ffi, ifjúsági 4000 m 3. Péri Dávid Az utánpótláskorú versenyzők edzői: Bedecs Ferenc, Feil Imre, Meczker András, Gutái Dániel. Tolna megye sportévkönyve Megyénk 2010 évi sporttevé­kenységét illetve sportolóinak legfontosabb versenyeredmé­nyeit összesíti a közelmúlt­ban megjelent sportévkönyv, amely az idei kiadással immár tizennyolcadik alkalommal látott napvilágot. A rendkívül részletes almanach fő fejeze­tei az egyes sportágak szerint tagolódónak. Ezek a követ­kezők: asztalitenisz, atlétika, cselgáncs, diáksport, íjászat, kajak-kenu, karate, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, ökölvívás, parasport, rádió­amatőr, röplabda, sakk, súlyemelés, sza­badidősport, tájfutás, teke, természetjárás, triatlon, úszás, vívás. Az egyes sportágak alatt szerepel a megyei sportszövetségek illetve sportegyesületek elmúlt évi munká­jának ismertetése. A szerkesztők azokról a sportágakról is beszámolnak, amelyeknek nincs megyei képviseletük, de művelőik jelen vannak Tolnában. A kötetet számos, a legemlékezetesebb pillanatokat megörö­kítő fénykép illusztrálja. A legeredménye­sebb sportolók (a világversenyeken I-VI. helyezettek, illetve a megye legjobbjai) arc­képei külön fejezetben kap­tak helyet az első oldalakon. A kötethez dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke írt bevezető - köszön­tő sorokat. Egyebek mellett a következőkre mutat rá: a sportot - legyen az ver­senysport, szabadidős sport, diáksport, vagy a fogyatékkal élők sportja - Tolna megye társadalmának szemszögéből is fontos hajtóerőnek, közösség- és em­berformáló energiának tekintjük. ... Év­­ről-évre új arcokkal is találkozva igazoló­dik, hogy sokan értik és érzik, a sport, a test kultúrája és edzése teljesebb emberré tesz.” A kiadvány a Tolna Megyei Sportszö­vetségek Szövetsége gondozásában jelent meg, mely szervezet 2006 óta vállalja fel a kiadással járó feladatokat. A kötet meg­jelenését a Tolna Megyei Önkormányzat Nemzeti Civil Alapprogramja, valamint több helyi vállalkozás is támogatta. Tolna megye sportévkönyve az interneten is el­érhető az érdeklődők számára, a következő weblapon: www.tolnasport.hu. Prancz Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom