Atomerőmű, 2010 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2010-07-01 / 7. szám
Atomerőmű 805-12 Megyei Könyvtár HELYTÖRTÉNETI RÉSZLEG Szekszárd Széchenyi u. 5 L 30 éves őrség Köszöntjük a Paksi Atomerőmű Zrt Fegyveres Biztonsági Őrségét! A Paksi Atomerőmű Zrt Fegyveres Biztonsági Őrsége 2010. június Són az Energetikai Szakközépiskola főiskolai nagyelőadójában tartotta ünnepi álló mánygyűlését, mellyel megalakulásának 30. évfordulójára emlékeztek. A rendezvényen jelen voltak az állomány aktív tagjai mellett az egykori, ma már nyugdíjas kollégák, a hivatalos szervek vezetői, a partnercégek képviselői, valamint a Paksi Atomerőmű Zrt. jelenlegi és korábbi vezetői. Az ünnepség jelentéstétellel vette kezdetét, amit Végh Csaba őrségparancsnok tett Süli János vezérigazgatónak. Köszöntőszavaiban Süli János felidézte a kezdeti időszakot, amikor is gondoskodni kellett az első friss üzemanyag-szállítmány, valamint az értékes technika őrzéséről, és biztosítani kellett a tisztaszerelési követelményeket. Beszélt a fegyveres őrség folyamatos fejlődéséről, az új kihívásokról, napjaink igényeinek való megfelelésről, így a beléptetés, az őrzésvédelem szigorításáról. Az új blokkok építésével kapcsolatban említést tett a nemzetközi követelményekről, a biztonsági őrségre háruló újabb feladatokról, elvárásokról. Dr. Kovács Zoltán r. ezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója, főkapitány-helyettes elismerő szavakkal üdvözölte az őrség tagjait Kiemelte, hogy akik ma ünnepelnek mindannyian részesei voltak vagy ma is részesei annak a munkának, ami a legmagasabb fokú biztonságát garantálja a magyar villamos ipar fellegvárának.- A rendőri szakirányítás, a felügyeletet és ellenőrzést ellátó vezetés úgy értékeli, hogy a biztonsági elemek egymásra épülésében az „első lépcső” a fegyveres biztonsági őrség, amelynek kellő szakmai tudással, önfegyelemmel és a feladat súlyát szem előtt tartva kell szolgálatát ellátni. Ez nemcsak napjainkra, hanem az elmúlt 30 évre is jellemzően állítható - hangsúlyozta Kovács Zoltán. Radnóti István, a PA Zrt biztonsági igazgatója személyes visszaemlékezéssel kezdte beszédét, majd méltatta az őrség munkáját- Mindvégig jól kiképzett, feladatát teljesítő állománnyal rendelkeztünk, akik értették a dolgukat - mondta. A feladatok teljesítéséhez az atomerőmű mindenkori vezetése biztosította a technikai feltételeket és a képzéseket. Kezdetben a fizikai védelem feladatát a polgári fegyveres őrség egyedül látta el. Később az őrség átalakult, az 1990-es években megosztottá vált, és szoros együttműködés alakult ki az Atomíx Kft Biztonsági Szolgálata és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Neutron Bevetési Osztálya között. Ez tette lehetővé, hogy ma a fizikai védelem magas színvonalon biztosított az atomerőműben. Szigeti Lajos, a Magyar Fegyveres Biztonsági Őrség Szakmai Egyesületének elnöke az egyesület létrejöttének szükségességéről szólt Mint mondta, hosszú évek teltek el anélkül, hogy a fegyveres biztonsági őrségeknek szakmai érdekképviselete lett volna. A közel egy éve működő szervezetnek nagyszámú tagsága van az atomerőműből is. A létszám, a háttér rendkívül fontos abból a szempontból, hogy az érdekeket kellő súllyal lehessen képviselni. A továbbiakban a rendezvényen műsorvezetői feladatot ellátó Gyöngyösiné Nyúl Petra - aki az őrség múltját bemutató könyvben főszerkesztőként működött közre - egy, a PA Zrt részéről megnyilvánuló rendkívü] szép gesztusról, az őrök által használt fegyverek emléktárgyként való adományozásáról szólt Tájékoztatta az ünnepség résztvevőit arról, hogy a fegyveres biztonsági őrségnél korábban rendszeresített maroklőfegyvereket az elmúlt évben lecserélték, és ezeket a régi pisztolyokat a jelenleg állományban lévő fegyveres őrök, valamint korábbi és jelenlegi parancsnokuk részére az erőmű vezetőségének jóváhagyásával, hatástalanítva, díszdobozban az ünnepség keretében átadják. A használatból kivont és hatástalanított fegyvereket - mint emléktárgyakat - Köllő Imre, az erőmű rendészeti osztályvezetője, a fegyveres biztonsági őrség felettes vezetője nyújtotta át az állomány tagjainak. Az emléktárgyak átadásakor elsőként szólították Bárdosi Jánost, egykori parancsnokot, aki pár szóval üdvözölte a volt kollégákat és kifejezte köszönetét Az ünnepségen egyéni jutalmak átadására is sor került, melynek keretében elismerésben részesült Juhász István, Kemény János, Bencze János, Házi Géza és Végh Csaba. A rendezvény a 30. éves jubüeum alkalmából készített emlékkönyv bemutatásával folytatódott. Köllő Imre a múltat felidéző könyv kapcsán szólt arról, hogy kezdetben polgári fegyveres őrségként, ma pedig fegyveres biztonsági őrségként működik a szervezet Akkor az 1. blokk indítása előtt álltak, most a bővítés előtt Az ünnepség zárásaként állófogadásra került sor, ahol Pónya József az igazgatóság elnöke mondott beszédet Köszöntötte a 30 éves őrséget, melynek létrejötténél maga is jelen volt és hosszú éveken keresztül vezérigazgatóként felügyelte munkájukat, gondoskodott működésükről. Lovásziné Anna Szolidaritástól a barátságig A Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának (1945. szeptember 2.) negyedszázados évfordulója alkalmából hazánkban szolidaritási mozgalom indult a súlyos háborúkat viselő és sokat szenvedett nép megsegítésére. Pakson 1970. szeptember 24-én rendezték meg a szolidaritási napot melynek keretében a vott járási pártbizottság (Bun-villa, ma Poligon) mögött felavatták a Magyar-vietnami barátság parkot Miután az erőmű megvásárolta és felújította az Erzsébet Nagy Szállodát a mögötte lévő barátsági parkot átalakította parkolóvá. Egy másik átalakítást a simontomyai Fried-kastélyon végeztetett az új tulajdonosa Thúróczy László és neje, a vietnami származású dr. Phan Bich Thien asszony, aki egyben a Ma$arvietnami Kapcsolatért Közhasznú Alapítvány elnöke. Az elnök asszony tudomást szerezve a paksi park átalakításáról, felkereste az atomerőmű vezetését és abban állapodtak meg he®' a korábbi emléktábla helyett a két nép barátságát kifejező emlékművet állítanak a ma&ar-vietnami diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulóján. Az emlékmű elkészítésére a Szekszárdon élő Fusz György keramikust szobrászt kérték fel. Az emlékmű felavatására 2010. június 18-án 11 órakor került sor az Erzsébet Nagy Szálloda északi bejárata melletti területen. Az ünnepség díszvendégei voltak: Nguyen Lam, a Vietnami Szocialista Köztársaság (VSZK) Népfront elnöke, Tran Ngoc Lien, a VSZK ügyvivője, dr. Phan Bich Thien, a Magyar-vietnámi Kapcsolatért Közhasznú Alapítvány elnöke, dr. Puskás Imre országgyűlési képviselő, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Süli János, a PA Zrt vezérigazgatója. A vietnami vendégek még az ünnepség előtt látogatást tettek az atomerőműben, ahol Süli János vezérigazgató, dr. VargpSabján László és Mittler István igazgatók tájékoztatták és kalauzolták az atomenergetika iránt érdeklődő vendégeket Ez az érdeklődés nem protokolljellegű volt hiszen DéFÁzsiában hatalmas atomerőműépítési program indult be. Vietnam ebben a programban számít a 40 éve meglévő paksfvietnami baráti kapcsolatra. Az üzemlátogatást követő emlékmű-avatási ünnepségen felszólaló díszvendégek hitet tettek a barátság fenntartására, a gazdasági és turisztikai kapcsolatok kiszélesítésére, amely mindkét ország érdeke. Dr. Puskás Imre ünnepi köszöntőjében elmondta: a vietnami nép szabadságküzdelme az egész világon nagyon sok emberben szolidaritást váltott ki. Abban az időben hazánk akkor a szocialista világblokk része volt e® olyan ideológia által áthatva, amely ma számunkra már nem vállalható. Viszont az ideológia hozzájárult ahhoz, ho® kialakuljon a vietnami-magyar barátság amely ma már nem ideologisztikus, hanem valóságos emberek közötti egüttműködés. Az ilyen barátság sokkal tartósabb és valóságosabb, mint amikor az államok mondják meg kivel kell barátkozni, mondta Puskás Imre. Süli János vezérigazgatói köszöntőjében az atomerőműben tett látogatásról is szólt amelynek folytatása is lehet, hiszen mi nagy segítséget nyújthatunk a vietnami atomerőműépítési program képzési feladatainak megoldásához, mondta Süli János. Az ünnepségen egy vietnami és egy magyar diáklány részleteket adott elő a Dongson-ról és a csodaszarvasmondából. A Fusz György tervezte emlékmű a vietnami és a magyar nép ősi szimbolikáinak felhasználásával készült A dobforma a vietnami dong son bronz dobokra utal, amelyek az i.e. II. évezredben jelentek mega Dongsorvkultúrában. A szarvasmotivum pedig a csodaszarvasmondára utal, amely Kézai Simon krónikájában (Gesta Hungarorum, 1282-1285) lejegzett, a hun-magyar hagyományhoz tartozó eredetmonda. -Beregnyei-Villamosnap Pakson Közös ünneplésre és szórakozásra gyűltek össze 2010. június 18-án Pakson az atomerőmű aktív dolgozói és nyugdíjasai, valamint az Atomíx Kft. munkavállalói. Az 1994 óta megrendezésre kerülő Villamosnap a 17. a sorban, amelyek közül az elmúlt négy iparági szintű volt, ám az idei ismét szűk családi, és ebben a formában a 13. Szerencsét hozott ez a szám, hiszen az országban és Paks környékén zivatarok voltak, ám a rendezvényt csak a késő esti órákban zavarta meg rövid időre egy zápor. Az időjárás kegyes volt a 7123 főnyi tömeghez, amelynek kiszolgálásáról 420 fős személyzet gondoskodott. Enni- és innivaló is volt bőven, hiszen 1000 kiló kolbász, 2000 küó csirkecomb, 14 000 rétes és 17 000 liter folyadék várta a vendégeket. Manapság ritka alkalommal lehet annyi gyermeket és fiatalt látni, mint amennyi szórakozott a hatalmas sportkombinát területén. A buli hajnali kettőkor ért véget, bár többen még maradtak volna, akár reggelig is. - Ben -Radnóti István, a PAZrt biztonság' igazgatója