Atomerőmű, 1992 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1992-07-01 / 7. szám
6 ATOMERŐMŰ A konszern és részvénytársaságai igazgatási, szervezési, szervezeti hírei A konszern igazgatóságának ülései Az igazgatóság április 10-i ülésén hagyta jóvá az MVM Rt. 1992. évi üzleti tervét a következők szerint:- a részvénytársaságok igazgatóságai az 1992. évi tervszámítási anyag figyelembevételével alakítsák ki üzleti terveiket,- az MVM Rt. a hőszolgáltatás veszteségeinek finanszírozásában a hitelfelvétel függvényében működjön közre,- az MVM Rt. igazgatósága felkérte az rt.-k igazgatóságait, hogy a várható veszteségek mérséklésére az üzleti tervben felsorolt lehetséges intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg. A konszemigazgatóság a május 15-16-i ülésén a konszern stratégiai kérdéseit tárgyalta. Egyetértett azzal, hogy a konszern stratégiája egy villamosenergia-igénysáv alapulvételével kerüljön kialakításra. A sáv felső határa a 2000. évben 45 TWh értéknek feleljen meg. Folyamatosan vizsgálni kell az igény sáv alakulását és erről félévenként jelentést kell tenni az igazgatóságnak. Elnök-vezérigazgató értekezlet Április 2-án a részvénytársasági elnökök és vezérigazgatók értekezletén megtárgyalásra került:-az MVM Rt. 1992. évi üzleti terve,- a konszemszerződés,- a közgyűlésekre felkészülés,- a management döntési kompetenciái,- az MVM Rt. és az érdekképviseletek kapcsolata,- a Villamosenergia-ipari Társaságok Szövetségének megalapítására vonatkozó javaslat,- a részvénytársaságok működését érintő kérdések,- szociálpolitikai kérdések. A felügyelő bizottsági elnökök találkozója Április 22-én került sor az MVM Rt. Felügyelő Bizottsága szervezésében a konszern részvénytársaságok felügyelő bizottságainak összejövetelére Budapesten. A rendezvény célja a felügyelő bizottsági tagok közti személyes kapcsolatfelvétel, ismerkedés, a közös gondok, problémák megvitatása, véleménycsere a működési szabályzatokról és az éves feladattervekről. Az ülést Dobozi György, az MVM Rt. Felügyelő Bizottságának elnöke nyitotta meg, s vitaindítóként ismertette az MVM Rt. Felügyelő Bizottságának ügyrendtervezetét, és a már elkészített éves feladattervét. A konszern vezetői az ipari és kereskedelmi miniszternél Június 1-jén dr. Szabó Iván miniszter fogadta dr. Büki Gergelyt, az igazgatóság elnökét, dr. Halzl József vezérigazgatót és dr. JárosiMárton vezérigazgató-helyettest, az igazgatóság tagjait. A konzultáción áttekintették a június 30-ára kitűzött közgyűlés napirendjén szereplő kérdéseket, többek között az alapszerződést és a döntési kompetenciák értékhatárait. Ezt követően véleményt cseréltek a kelenföldi gázturbinás fejlesztésről, az energiapolitikai koncepciótervezet és az MVM Rt. erőműépítési elképzelései közötti összhangról, a bánya/ erőmű társaságok létrehozásának célszerűségére vonatkozó vizsgálatokról. Új kinevezések a konszernben- Dr. Ládi István üzemgazdasági osztályvezető;-Szalontainé Vér Magdolna számviteli osztályvezető;- Dr. Radenkovits Péter osztályvezető;-Nagy Margit, a központi ügyviteli osztály vezetője;- Tárczy Péter hálózati fejlesztési főosztályvezető-helyettes;- Holló Vilmos gazdasági igazgatóhelyettes. Az új Villamosenergia Törvény A „Gyorsinformáció” előző számaiban vázlatos információ jelent meg az új Villamosenergia Törvény kidolgozásáról. A munka azóta felgyorsult, a kidolgozásban az MVM Rt. is nagyobb erőkkel vesz részt. Terv szerint az új törvénynek jövő év elejére készen kell állnia. A kidolgozás jelenlegi szakaszában a fő kérdések a szabályozó testület hatáskörének és a magyar jogrendbe való beillesztésének a meghatározása, valamint az árkérdések szabályozása. Új beléptetési rend a konszern épületében Az MVM Rt. érdekeinek, vagyonának és a munkavégzés biztonsága feltételeinek megteremtése érdekében a társaság székházaiba történő belépés rendjét május 21-től az 5/1992. számú vezérigazgatói utasítás szabályozza. Eszerint:- Minden, az MVM Rt.-vel munkaviszonyban álló dolgozó, akinek munkahelye az említett székházakban van, valamint az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjai fényképes igazolványt kaptak, amely őket a belépésre korlátozás nélkül feljogosítja. Az igazolványt annak tulajdonosa - amíg a székházban tartózkodik - viselni köteles.- Ugyancsak fényképes - az előzőtől elütő alapszínű - belépőt kapnak az MVM Rt. által foglalkoztatott „külső” cégek azon dolgozói, akiknek munkahelye az említett székházakban van.- Nem fényképes, és ugyancsak eltérő alapszínű „vendég-belépővel” kell ellátni - az e célra rendszeresített nyilvántartásba történt bejegyzést követően - a belépővel, ill. belépési engedéllyel nem rendelkezőket. Főépület átalakítása Részvénytársaságunk irodaháza átalakításra kerül, mint azt dolgozóink látják és hallják. Az átalakítás érinti a liftet, a portaszolgálatot, az épület auláját, valamint az utcai bejárati részt és a parkolókat. A jelenlegi korszerűtlen lift helyett két korszerű, duplex működésű OTIS gyorsfelvonó kerül beépítésre olyan ütemezésben, hogy először elkészül az új felvonó, majd a második ütemben a régi felvonót cserélik ki. Az új portaszolgálatot recepciószerűen építik fel a Vám utca járdavonalával párhuzamosan. Itt helyezik el az angol gyártmányú beléptető rendszert. A Vám utcában további 10 parkolóhely létesül. Végül a munkák befejezése előtt felújítják a Vám utca aszfaltburkolatát. A munkák szerződéses véghatárideje 1992. november 30. A konszern és részvénytársaságai gazdálkodása Intézkedések az üzleti terv teljesítésére Az üzleti tervben rögzített gazdálkodási célkitűzések érvényesítésére, valamint a jelentős üzletpolitikai és kereskedelmi kockázatok részbeni ellensúlyozására konszern és rt. szintű intézkedéseket kell tenni:- Eredményágon vagyonnövekedést (fejlesztési célú felhasználást) nem tervezünk.- A tüzelőanyag beszerzési árát tovább kell csökkenteni (fűtőolaj szabadpiaci beszerzésének növelése), illetve a tüzelőanyag-felhasználás összetételét javítani kell (földgázrészarány csökkentése). GYORSINFORMÁCIÓ-szemelvények- A termelési szerkezet (PAV-többlettermelés, villamosenergiaimport összetételének javítása), a fajlagos mutatókat (önfogyasztás, fajlagos hőfelhasználás, hálózati veszteség) javítani kell...- A készleteket (olaj 100 kt-s, szén 500 kt-s csökkentése) minimálni kell. A tüzelőanyagoknál az üzemeltetés biztonságához elengedhetetlenül szükséges minimális készletszinteket (olaj 280 kt, szén 850 kt) kell tartani.- Minden üzletágon az árbevételeket maximálni kell, a villamos- és hőenergia-értékesítésnél a felárak érvényesítésével az átlagárak is javításra szorulnak.- A kintlévőségek, illetve a sorbanállás - nem fizető fogyasztók - körének és mértékének csökkentését, a villamosenergia-kisfogyasztóknál az egyhavi díjbeszedésre való áttérést kell megvalósítani.- A helyi adók kivetésénél el kell érni azok minimálását, illetve a halmozódás bekövetkezését el kell kerülni. Az árbevétel és önköltségváltozások következményeként a tervezhető mérleg szerinti nyereség mindössze 3 milliárd Ft. A 60 és 120 napon túli kintlévőségek árbevétel-csökkentő hatását figyelembe véve konszern szinten nyereség nem valószínűsíthető. A ma már jól látható kockázati tényezők (áremelések elhúzódása, a villamosenergia-forgalom csökkenése, az árfolyam további romlása, az adómértékek növekedése stb.) ellensúlyozására a következő lehetséges intézkedések meghozatala és végrehajtása szükséges:-A már elhatározotton túl további amortizációs felhasználáscsökkentés hálózati és erőművi berendezésekre.- Villamosenergia-export bonyolítása megfelelő pénzügyi garanciák mellett.- A foglalkoztatás racionalizálása (rt.-központok, kiszolgáló személyzet), a termelékenység növelése.-Az rt.-központok működési költségeinek (rezsi, műszaki fejlesztés, szervezési és számítástechnikai tanácsadás stb.) csökkentése.- Szociális, jóléti, kulturális és sporttámogatások ésszerű átszervezésével a felesleges kiadások mérséklése. Az átalakuló szervezetnek lehetővé kell tennie - a működőképesség biztosítása mellett - a rugalmas alkalmazkodást a környezeti változásokkal szemben, a takarékos, eredménycentrikus gazdálkodást, a munkaerő-foglalkoztatás hatékonyságának fokozását. A különböző szakértői megbeszélések, elnökök és vezérigazgatók véleménycseréje alapján egyértelműen megfogalmazható volt, hogy az ÁSZ szervezetek kialakításának - rt.-központ fő funkciócsoportok szintjéig - egységességét az alkalmazott társasági rendszer sajátosságai és a döntően azonos tevékenység indokolja. Egyetértés volt abban, hogy az ÁSZ Rt.-k központjainak csökkenteni kell a funkcióit, elsősorban az üzletpolitika, a fejlesztési stratégia kialakításával, pénzügyi finanszírozási kérdésekkel kell foglalkozniuk. Az elmondottaknak a funkcionális szervezet felel meg a legjobban, a jelenlegi háromlépcsős szervezetet vertikálisan továbbtagolni nem célszerű, ugyanakkor a központi funkciók letelepítésével a horizontálisan bővülő feladatú üzemigazgatóságokat alkalmassá kell tenni az üzletigazgatósági funkciók ellátására. Az rt.-központok szervezeti felépítésének kialakításához néhány jellemző szervezési elvet célszerű lenne figyelembe venni az irányítás racionalizálása érdekében. Ezek a következők:- A személyügyek alatt általában a munkavállalókhoz közvetlen kötődő kapcsolatot jelentő tevékenységeket értjük, kiegészítve az ezt kifejező érdekegyeztetési munkával.-A munkagazdasági, bérgazdálkodási tevékenység, valamint a szociálpolitika fedezetét biztosító tervezési tevékenység gazdasági funkció.- A PR-tevékenységen a cégorientált, általános külső-belső kapcsolat értendő, míg a fogyasztói kapcsolat kereskedelmi funkció.- A törzskarból a felügyelő bizottság és a független könyvvizsgáló szerepkörének egyértelművé tétele érdekében az ellenőrzési szervezetet célszerű kivonni. A vezérigazgatókhoz csak egy revizort szükséges rendelni.- A kereskedelmi funkciót a gazdasági funkció szerves részévé kell tenni, mivel a két terület szorosan összefügg, azonban ajelentőségének hangsúlyozása érdekében a következő szervezeti szinten célszerű szétválasztani.- Az üzemvitelt szolgáló, operatív (napi) tevékenységek és a hoszszabb távú fejlesztési (stratégiai) feladatok egyértelmű szervezeti szétválasztására szükség van.- A fejlesztési funkcióból a beruházási (befektetési) döntéseket le kell választani, mivel ez gazdasági feladat.- A kontrolling tevékenység részévé kell tenni a statisztikát, az informatikát, a gazdasági elemzést, valamint a vizsgálati funkciót. A szervezetet célszerű a gazdasági szakterülethez rendelni.- Az anyaggazdálkodás nem rt.-központú funkció, mivel célja és feladata megváltozott, ezért decentralizálása indokolt. Végezetül meg kell jegyezni, hogy a szervezetalakítás nem állhat meg a központnál. Az ÁSZ Rt.-k szervezete második (üzemigazgatóság) és harmadik (kirendeltség) lépcsőjének működéséhez az alapelveket és a szervezeti egységesítést szolgáló szempontokat ugyanígy a konszern és az ÁSZ Rt.-k képviselőiből álló szakbizottságban célszerű egyeztetni. Tekintettel a vázolt környezeti elvárásokra, az rt.-központok mielőbbi, míg az üzletigazgatósági szervezetek év végéig történő kialakítása kívánatos. Havi számlázás Az áramszolgáltató részvénytársaságok július 1-jétől áttérnek a villamos energia havonkénti leolvasására, számlázására. Az áramszolgáltató számára azért előnyös az áttérés, mert a szolgáltatott villamos energia ellenértékéhez hamarabb jut hozzá, kevesebb bankhitelt kell a működéséhez igénybe venni, ezáltal javul a pénzügyi helyzete, csökkennek a működési költségei. Az áttérés előnyös a fogyasztónak,- mert a szolgáltató költségeinek csökkentése a villamos energia árának alakulására is kedvezően hat,- mert egy-egy alkalommal kevesebbet kell fizetnie, fogyasztásának alakulását jobban tudja követni, ami a villamos energiával való takarékoskodást is elősegíti. A konszern keretszerződést köt, majd ennek alapján a kereskedelmi szerződést a részvénytársaságok kötik á tüzelőanyag-szállítókkal. A régi és az új szénár közötti különbséget - megállapodás szerint - április l-jétől nyolc egyenlő részben egyenlítik ki a részvénytársaságok. A konszern rt.-i a szerződés szerinti mennyiségeket (hagyományos szeneknél a D. n. évi -5%-os csökkentést figyelembe véve) az I. félévi időszakra várhatóan Mátraalja lignitből (szerződés 20,2 PJ) +0,6 PJ többlettel, feketeszénből (szerződés 6,4 PJ) szerződés szerint, barnaszénnél pedig (szerződés 32,9 PJ) +0,3 PJ múlt évről áthúzódó többletbeérkezéssel veszik át. A szénbányászat és a villamosenergia-ipar közötti középtávú megállapodás még nem jött létre. Véleményeltérés van a bázisár meghatározásában, illetve a mecseki és mátraaljai mennyiségekben. A kérdés vizsgálatára szakértői munkabizottság keretében kerül sor. Az UCPTE-csatlakozás előkészítése A magyar villamosenergia-rendszer UCPTE-hez való csatlakozása megvalósíthatósági tanulmányának végső fázisának zsűrije 1992. május 22-én volt Budapesten. A zsűrin a magyar szakembereken és a tanulmányt készítő osztrák VERBUND-PLAN szakemberein kívül a Magyarország UCPTE-hez történő csatlakozásának elbírálásában illetékes szomszédos villamosenergia-rendszerek, az osztrák és a volt Jugoszlávia villamosenergia-rendszereinek képviselői is részt vettek. Az elvégzett vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a magyar villamosenergia-rendszer műszakilag alkalmas az UCPTE-hez történő csatlakozásra, miután a tanulmányban részletezett műszaki követelményeket teljesíti. E feltételek lényegében az osztrák-jugoszlávmagyar villamosenergia-rendszerek vezérigazgatói által (1990 decemberében) aláírt megállapodásban rögzített követelmények, melyek a rendszer hosszú távú kapacitás egyensúlyának biztosítására, a primer és szekunder szabályozásra és a tartalék kérdéseire, valamint a rendszer-összeköttetések megfelelő megbízhatóságára (n—1 elv) kielégítésére vonatkoznak. A tanulmányból az is megállapítható, hogy abban az esetben, ha Magyarország Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt tér át, a magyar rendszer számára a rendszeregyüttműködés még kedvezőbb, mintha csak egyedül térne át. A magyar VER számára meghatározott feltételek tehát a három ország együttes áttérésének esetére is érvényesek. A tanulmány vizsgálatait és eredményeit összefoglaló jelentést hazai és a nemzetközi fórumokon (SUDEL, UNIPEDE bizottságai) meg fogjuk jelentetni. A villamosenergiát szállító 400 kV-os távvezetéken megvalósuló speciális telefon- és jelátviteli összeköttetés egyik fontos eleme a hullámzár Fotó: Csordás Gábor Nemzetközi kapcsolatok Amerikai partnerkapcsolat Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségéből (US AID), az Egyesült Államok Energetikai Minisztériumából (DOE) és az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségéből (EPA) álló, Segítségnyújtási Csoport 1991-ben egy újonnan induló regionális energiahatékonysági program keretében Kelet- és Közép- Európa számára nyújtandó további segítség formáiban állapodott meg az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal. A négyévesre tervezett program 34 millió USD támogatást nyújt a kelet-és közép-európai országok energiahatékonyságának javítására, az energetikához kapcsolódó környezetvédelmi károsítás csökkentésére, valamint az energetikai beruházásokhoz és a kereskedelemhez kapcsolódó politikák és az intézeti háttér fejlesztéséhez. E program keretében dr. Halzl József vezérigazgató írta alá az MVM Rt. nevében Bostonban a New England Electric System (NEES) vezetőivel azt a három évre szóló „Villamosenergia-szolgáltatók közötti partnerkapcsolat” szerződést, amely keretet ad az együttműködésre. Eddig két szemináriumra került sor Budapesten, amelyet a NEES szakemberei, vezetői és pénzügyi témakörben tartottak. Június elején a NEES vezetősége tett látogatást az MVM Rt.-ben. A program keretében további tanfolyamokra, tanulmányutakra, esettanulmányokra stb. fog sor kerülni mind Magyarországon, mind az Egyesült Államokban. Belső és külső kapcsolatok Rehabilitációs megemlékezés Április 22-én megemlékező ünnepség volt az MVM Rt.-ben a politikai okokból meghurcolt (volt) munkatársak részére. A sérelmet szenvedettek felkutatása tavaly októberben indult. Ekkor dr. HalzlJózseffelhívást tett közzé, amelyben kérte, hogy kellő dokumentumokkal alátámasztva jelentkezzenek azok, akiket ilyen sérelem ért. A felhívásra 191-en jelentkeztek. Bizottság alakult abból a célból, hogy kiválassza az ünnepségre meghívandókat. A bizottságjavaslata alapján dr. Halzl József nyolcvanöt sérelmet szenvedett volt munkatársat hívott meg az ünnepségre, akiknek emléklapot és jelképes pénzösszeget adtak át. Ünnepi beszédében dr. Halzl Józsefkííéti arra, hogy ajelenlévők ne úgy tekintsék ezt a megemlékezést, mint rehabilitálást vagy mint megváltást, hanem szimbolikus tettnek az átalakult részvénytársaság részéről. Az ünnepséget követően sajtótájékoztatóra került sor, ahol egyéb energetikai, energiapolitikai kérdések is szóba kerültek. Iparági PR találkozó Az MVM Rt. Fogyasztói és Nemzetközi Kapcsolatok Irodájának kezdeményezésére az Elektromos Művek adott otthont a részvénytársaságok fogyasztói és külső kapcsolatokkal foglalkozó munkatársak első találkozójának. A találkozónak két fő célja volt: az egységes (de nem egyforma) arculat megteremtése, és az e területen dolgozók munkájának és személyének megismerése, egymás kölcsönös segítése. Az egységes arculatot mindenki számára közvetlenül mutatják az azóta használt levélpapírok fejlécei is. Tájékoztató gyűlés az MVM Rt.-ben Május 29-én az MVM Rt. vezetősége fórum jellegű összejövetelre hívta meg a munkavállalókat a rendszeres tájékoztatási program keretében. Ezen ismertetés hangzott el az MVM Rt. átalakulásának jelenlegi állásáról, a létszámalakulásról, a gazdasági és szociális tervekről. Az MVM Rt. létszámát az elvégzendő feladatok határozzák meg. Mára a szervezetátalakítás lényegében befejeződött, de minőségi cserékre szükség szerint a továbbiakban is sor fog kerülni. A konszern a munkavállalóktól a társaság iránt feltétlen lojalitást vár el, mivel csak így lehet a kitűzött célokat megvalósítani. A munkavállalók fizetésének megállapítására az új besorolási bérhatárok figyelembevételével kerül sor, előreláthatólag ez év közepén. Fokozott figyelmet kíván a vezetőség az egészségvédelemre fordítani. Ennek keretében került kiadásra a dohányzást korlátozó vezérigazgatói utasítás. A konszern 1992-es évi tervét a szigorú takarékosság határozza meg. Kemény és odaadó munkával remény van arra, hogy az idei évet is sikeresen lehessen zárni. Gólya-ankét Az áramszolgáltató vállalatok sokat tesznek a gólyák védelmében. E nagy testű madarak szívesen fészkelnek a kisfeszültségű hálózat oszlopain. Ezzel mind magukat, mind a hálózatot, és ezzel a biztonságos villamosenergia-ellátást veszélyeztetik. Az áramszolgáltatók az oszlopokra fészektartó kosarat szerelnek fel, és ezzel biztonságos magasságra emelik fel a feszültség alatt lévő vezetékektől a madarakat. Ezt a tevékenységet a Madártani Intézet is nagyra értékeli. A legtöbb fészektartót felszerelő üzemigazgatóságok elismerése az évenkénti gólyavédelmi ankéton történik. Idén májusban erre hatodik alkalommal került sor a Magyar Elektrotechnikai Múzeumban. A megnyitót dr. Járosi Márton vezérigazgató-helyettes tartotta. Bejelentette, hogy a jövőben nem lesz központi pályázat és díjazás. Ennek ellenére kérte az üzemigazgatóságok dolgozóit, hogy az eddigiekhez hasonlóan védjék a jövőben i$ a gólyákat és ezzel együtt a természetet. Váljon ez az akció a környezetvédelem általános szimbólumává, a környezet- és a természetvédelem pedig a mindennapi munka természetes részévé, amit önzetlenül végeznek munkatársaink. Társadalmi elfogadtatás Dr. Bakay Árpád helyettes államtitkár elnökletével az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, az MVM Rt., a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, az Országgyűlés, valamint a sajtó képviselőinek részvételével munkabizottság alakult. A bizottság feladata javaslat készítése a környezetre jelentős hatással bíró létesítmények döntéselőkészítő folyamatának demokratizálására. A tervezet elkészítéséhez a kanadai kormány nyújt segítséget. Az együttműködés keretében a magyar fél külföldi szabályozási gyakorlatok, valamint egy tanulmányút során megismert kanadai szabályozási háttér alapján kidolgozott egy tervezetet. A készülő környezetvédelmi és villamos energia törvénnyel összhangban készítendő törvényi szabályozás létrehozásáig az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium átmeneti rendelet kiadását tervezi. A tervezetben szerepel a közönségmeghallgatások, lakossági véleménynyilvánítások intézményi rendszere is. Oktatás, képzés, iparági szövetség Közérdekű kötelezettségvállalás A Magyar Villamos Művek Rt., mint alapító, attól az elgondolástól vezettetve, hogy a villamos- és hőenergia-termelés és -elosztás szakterületein képzésben részesülő hallgatókat jobb tanulmányi eredmény elérésére, a konszernhez tartozó vállalatok és szervezetek tevékenységének alaposabb megismerésére, azokkal a kapcsolatok elmélyítésére ösztönözze, egyetértésben a Budapesti Műszaki Egyetemmel, ingyenes vagyoni szolgáltatások teljesítésére vállalt kötelezettséget. Az MVM Rt. az 1991/92. tanévben 1,3 M Ft-ot biztosít komplex értékelés alapján, az arra érdemes pályázók számára. Az MVM Rt. és a BME bizottságot hozott létre a pályázat lebonyolítására. A bizottság elnöke az MVM Rt. általános vezérigazgatóhelyettese, dr. Járosi Márton, társelnöke a BME rektorhelyettese, dr. Gordos Géza, tagjai: dr. Csőm Gyula (egyetemi tanár), dr. Bán Gábor (tanszékvezető egyetemi tanár), dr. Büki Gergely (egyetemi tanár, az MVM Rt. igazgatóságának elnöke), Kovács Balázs (tanulmányi vezető), Bakács István (MVM Rt. fejlesztési igazgató), Kacsó András (MVM Rt. üzemviteli igazgató), titkárok: Egyed Ferenc (MVM Rt. osztályvezető) és dr. Ginsztler János (rektorhelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár). A pályázat eredményét az MVM Rt. vezérigazgatója a következő tanév megnyitásakor, ünnepélyes keretek között az egyetem nyilvánossága előtt hirdeti ki. Villamosipari Társaságok Szövetsége A gazdasági-társadalmi és ezen belül a villamosenergia-ipar átalakulása részeként alakult meg az önálló jogi személyiségű - kamarai típusú - villamosenergia-ipari szakmai érdekvédelmi szervezet. A Villamosipari Társaságok Szövetsége tömöríti az MVM Rt. keretébe tartozó erőművi és áramszolgáltató részvénytársaságokat, valamint az egyéb ipari erőművek közül a Dunai Vasmű, a Csepeli Papírgyár és a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat erőműveit. A szövetség fő célja szakmai és érdekvédelmi szervezetbe tömöríteni azokat a társaságokat, intézményeket, amelyek tevékenysége az ország villamosenergia-iparához kapcsolódik. A szövetség a szociális piacgazdaság intézményei kiépülését segíteni azzal, hogy létrehozza a villamosenergia-iparág érdekképviseleti, érdekközvetítő, valamint érdekegyeztető fórumát. A szövetség egyszerre lát el hagyományos kereskedelmi kamarai, szakmai-gazdasági érdekegyeztető, valamint munkaadói érdekképviseleti tevékenységet. Tevékenysége a széles körű nyilvánosságra épül, melynek során a többségi vélemény érvényesítése mellett a kisebbségi vélemény kifejezését és képviseleti lehetőségeit is biztosítja. A VTSZ tisztségviselői: elnök: dr. Halzl József, alelnökök: Tatár Dénes, Vas József, Bánhidy János, főtitkár: dr. Szegő Andrea. A részvénytársaságoknak állandó képviselőik vannak a szövetségben, az MVM Rt..képviselője a szövetségben: dr. Szörényi Gábor. Szociálpolitika: üdülés, sporté egészségvédelem Konszern-álláspont a szociálpolitikai alapelvekben A részvénytársasági elnökök és vezérigazgatók április 2-i találkozóján közös álláspont alakult ki abban a kérdésben, hogy az iparág szociálpolitikai aktivitását fejleszteni kell. Az egészségmegőrzés terén rendszeres orvosi vizsgálatokat, illetve dohányzás elleni „kampányt” határoztak el. Egyeztették az üdülők jobb, kölcsönös kihasználásának lehetőségét. Támogatást határoztak el a sportolás és a hagyományokkal rendelkező iparági sporttalálkozók terén. A dohányzás káros az egészségre Az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek további javítása érdekében a dolgozók egészségének megőrzésére irányuló átfogó program részeként, a dohányzás által okozott ártalmak mérséklése céljából jelent meg a 6/1992. számú vezérigazgatói körlevél. A rendelkezés szerint minden olyan helyen és alkalommal tilos a dohányzás, ahol mások - elsősorban a nemdohányzók - egészsége károsodhat. A rendelkezés be nem tartása a munkavédelmi előírások szándékos megszegésének minősül. Ugyanakkor a dohányosok részére kijelölik a dohányzó helyeket. Iparági természetbarát találkozó A 42. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát találkozóra Ajkán, június végén került sor 42. alkalommal. A hagyományos sporteseményt idén a Bakonyi Erőmű Rt. rendezte, az MVM Rt. jelentős anyagi támogatásával. A rendezvényt felhasználva dr. Halzl József vezérigazgató és dr. Járosi Márton vezérigazgató-helyettes kötetlen beszélgetés keretében találkozott a résztvevőkkel.