Atomerőmű, 1990 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1990-11-01 / 11. szám

8 ATOMERŐMŰ A. kormányos Novotny Egy hajóban evezünk HUMOR Az idén októberben, tíz év óta először, Tolna megye adott ott­hont a MUOSZ Sportújságírók Országos Tanácskozásának. Ten­gelyen, a (még) ritka szép termé­szeti környezetben található okta­tási központ háromnapos esemé­nye után Novotny Zoltánnal, a sportújságíró szakosztály elnöké­vel beszélgettem saját életéről, szakmai munkájáról és a nemzeti sportunkat érintő kérdésekről.- Ötven éve, hogy megláttam a napvilágot - mondja Novotny Zoltán. Már a nevem is vicc, ha a családfán végignézek. Az egyik nagyapám spanyol, a másik cseh. Az egyik nagyanyám osztrák, a másik lengyel. Én tehát ízig-vérig magyar vagyok, de úgy vélem töb­ben is vagyunk ilyen „magyarok”. Nem mondhatnám, hogy gazdag családba születtem. Apámék ti­zennégyen, anyámék tizenegyen voltak testvérek. Nekem tulajdon­képpen mindenhez alkalmazkod­nom kellett, és mindig minden­ben meg kellett találnom a mérté­ket. Erre neveltek. Életem ártat­lan, nyiladozó részét a második világháború borzalmai árnyékol­ták be. Újra születtem! A főváros ostroma volt. Betegeskedtem, a kórházból siettünk haza. Épp a la­kásunk pincéjéhez értünk, amikor iszonyú robbanás remegtette meg a környéket. Egyórás pokol követ­kezett. Csak később tudtuk meg, hogy a kórházat pincéig bombáz­ták, s az orvos, aki kezelt, betegjei­vel együtt életét vesztette. Ezt ak­kor én még nem értettem..., mint ahogy a negyvenes, ötvenes évek üldözéseit. Én minden voltam. Voltam munkásszármazású, vol­tam osztályidegen és a csuda tud­ja, hogy mi nem. Az ok egyszerű - apámnak volt egy cipőfelsőrész­készítő' műhelye, egy „kizsákmá­nyolt” alkalmazottal, anyámmal.- Mindezek ellenére én első nemzedékes értelmiségi, ha úgy tetszik második nemzedékes pes­tinek vallom magam. Pesten jár­tam iskolába. Az első négy osz­tályt a Lónyai utcai iskolában, a további négy osztályt a Bakács téri általános iskolában végeztem. Középiskolai tanulmányaimat az Apáczai Csere János Gimná­ziumban folytattam, majd érettsé­giztem. Később bölcsészkaron, magyar-történelem szakosként diplomáztam. Mint gyermeknek, nekem is változóak voltak elképzeléseim a szakmámat illetően. De kezdem ott, hogy szamárköhögős voltam, sokat betegeskedtem. „Unal­mamban” írtam, olvastam, szá­moltam, így az általános iskola előtt nemcsak a mesén, de a „sú­lyosabb” olvasmányokon is túl voltam. Nos kezdetben, a számok bűvöletében, zöldséges-fűszeres akartam lenni, majd később a kí­gyózó villamosok igéztek meg. Sajnos apám fiatalon lett beteg, természetesen a gyógyítás vágyá­val, akkor, orvosnak készültem. Engem sok kiváló pedagógus ta­nított, s talán a példájuk ösztökélt a tanári pályára. Azt már nem tu­dom, mi vezetett arra, hogy egy időszakban színész akartam len­ni. Tény, hogy első osztálytól vé­gig, „előadónak” tartottak taná­rok, diákok egyaránt. Szinte má­niaként húzódott végig fiatal évei­men az, hogy vizespohárba, vagy tölcsért formált kezemből „köz­vetítettem” arról, ami a közelem­ben történt. Helyben vagyunk... riporter! Érdekes, tudniillik ez tűnt a legelérhetetlenebbnek, s lám az lettem.- Ezerkilencszázhatvankettő február tizenharmadikán kerül­tem a mindmáig legelső munka­helyemhez, a Magyar Rádióhoz, akkor próbaidőre. 1963 júliusától már stabil alkalmazott lettem. Ez a bő egy év tanulással, gyakorlás­sal telt el. 1963-tól ’66-ig bemon­dó voltam a rádióban, majd utóbb, amikor megérettem arra és megtetszettem az akkori sporto­soknak, oda tettek. Ettől kezdve „egyenes” a pályafutásom. Előbb riporter, majd rovatvezető-helyet­tesként dolgoztam. Az 1982-es át­szervezés következtében osztály­­lyá alakultunk, s mivel vezetőnk nyugdíjba ment, így én kaptam meg az osztályvezetői tisztet. „Riválisunknál”, az MTV-nél is hamar megjelentem. 1964-ben nyilvános hangversenyek konfe­rálójaként, ’65-től a tv-híradó be­mondójaként, de az utóbbinak ’73-tól csak a sportrészében va­gyok (néha) érdekelt.- Huszonöt éve járom a világot, hírt adva a nemzetközi sportese­ményekről, nyári olimpiákról, kü­lönböző világversenyekről. Tö­mérdek társadalmi tisztséget lá­tok el. Én vagyok a Súlyemelő Vi­lág-kupa titkára, a bevezetőben említetten kívül elnöke a Magyar Diáksport Szövetségnek, a TIT sportbizottságnak, tagja a MOB- nak, a nemzeti testnevelési és sporttanácsnak, a rádiónál a mik­rofon bizottságnak... van még, de hadd ne tovább. Ezek rendkívül lekötnek, így nem csoda, ha a rossz papok útját járom. Tudniil­lik én prédikálom a mozgást egészségünk megőrzéséhez, ugyanakkor nekem jut erre a leg­kevesebb. S az a kevés, ami adatik, milyen sportág(ak)ban nyilvánul meg?- Nos, régebben az MNB csa­patában fociztam, majd egy Új­ságíró SK nevű formációban kezdtem el kosarazni és teniszez­ni. Ma már csak a tenisz maradt. De elárulom, ha heti ket-alkalom­­mal nem tudok lemenni, akkor beteg leszek. Tapasztalatból mondom, hogy mozogni kell és nem szabad abbahagyni! Sajnos, fiatalon mindent elkövetünk egészségünk megrontására, de egy bizonyos koron túl már na­gyon nehéz visszahozni azt.- Harmincéves pályafutás: hires sportolók, nagy események, örö­mök, bánatok, ezernyi élmények. A legszebbekről, ha beszélne.- Valóban sokat átéltem, ame­lyek között elsősorban az olimpiai játékok élménye a legszebb. Az olimpiák a legnagyobbak, az uto­lérhetetlenek. Felfokozott élmé­nyek, varázslatok és áhítatok... va­lami ősi szellem leng körül min­dent. Egyéneket illetően Hegedűs Csaba világraszóló győzelmeinek közvetítése, ami számomra feled­hetetlen. Ő az, akit „gyermekem­nek” éreztem, mivel aktív ver­senyzői pályafutását végigkísér­tem. De ugyan ilyen maradandó, három FTC labdarúgó-mérkőzés közvetítése is. Az egyik, az 1968- as Bilbao elleni kupamérkőzés. Nagy, Albert, Varga... stb. összeté­telű társaság 2:1 -re győzött a Népstadionban, rendkívül nehe­zen. Egy hajítófát nem ért a fradi továbbjutási esélye. Ráadásul a spanyolországi visszavágón sérü> lések, sértődések tizedelték a csa­patot. És. akkor történt a csoda. Egy erősen tartalékos FTC, kint is (2:1!) győzelmet aratott. A harma­dik 1974-ben volt, amikor Liver­poolban 1:1-et játszott a fradi. Fia­tal, csikócsapat volt az FTC, Dal­noki akkor újított. Biczkó, Ebedli... stb. számomra ismeretlen ifisták a csapatban, s ők a nagy Liverpool ellen. Tejó ég! Keegenék hét, tíz gólos különbséget tippeltek... Nos, ezek azok, amelyek a szí­vembe „kövültek”.- Régebben, kis országunk a sport-nagyhatalmak közé tartozott. A közelmúlt, amolyan „középsze­rűséget” hozott. Ön szerint, a jövő­ben megtudjuk-e az utóbbi stáción­kat tartani?- Egy kicsit elvonatkoztatom e kérdést. Én nem vagyok annyira pesszimista, mint amennyire p.esz­­szimisták sport tekintetében az emberek. Ugyanis néhány ember­nek az lett (s az lesz) a megélheté­se, hogy ő sportoló. Minthogy tár­sadalmunkban határozottabb lett az eredmény szemlélet, ilyképpen ezen sportolónak is létérdeke lesz, hogy jót nyújtson, jót teljesít­sen. Ezekből következik, hogy mindig lesznek világraszóló telje­sítményt nyújtó sportolóink, aki­ket én „esernyő embereknek” ne­vezek. Azért esernyő emberek, mert nem lesznek mögöttük iga­zán sportolók, sportoló tömegek. Ha a magyar sport jövőjét az utób­biak alapján ítélem meg, akkor a helyzet katasztrofális lesz. De ezt már évtizedek óta mondjuk, hogy össznépünk egészségi állapotát mozgással, sporttal lehet javítani, még ha azt öntevékenyen is, a szűkös lehetőségek között lehet csak elérni.- Társadalmi rendünk jelene fel­kavart, néha drámai. Ön exponált környezetben él és dolgozik, ahol megítélésem szerint ma nagyon ne­héz. Mindezek ellenére, az Ön kül­lemét tekintve, arca sima és gond­talan, szeméből lelki béke árad...- Ezek szerint színészarcom van. Való, hogy mindenki nyu­­godtnak tart, holott messzemenő­kig nem vagyok az. Talán szeren­csésebb lenne, ha néha az asztalra csapnék, ordítoznék, mert akkor a dühöm levezetném. Lehet, hogy ezért is?, én nagyon rosszul alszom. Hol itt, hol ott fáj, tehát fizikálisán sem érzem jól magam. És ezekhez járul a megoldatlan gondok sokasá­ga, amik nem is annyira az enyéim, hanem a szűkebb és tágabb környe­zetemé, akár a sporté, akár a rádióé, akár az egész országé. És ha már így nézek körül, akkor nem lehetek nyugodt. De ha én mégis nyugodt­­nak látszom, akkor az egyfajta mér­sékletesség, valami bölcsesség, va­lami belenyugvás, valami cinizmus - szóval, ahogy az amerikai mond­ja: „keep smiling”, azaz fütyülök a világra.- E szakmai tanácskozás, egyes vélemények szerint, jelentőségé­ben devalválódott. Itt, a végén, szá­momra úgy tűnt, hogy a szakosztály szervezeti problémákkal is küzd. Ön, mint elnök, az előző felvetése­ket, hogyan ítéli meg, s egyáltalán ez a tanácskozás elérte-e célját?- A háromnapos esemény leg­lényegesebb eleme az volt, hogy az országból összejött sportújság­­írók, itt és most elbeszélgethettek. Az ilyen személyes kapcsolatok megismerést, esetleg barátságot is eredményezhetnek. Ezen túlme­nően tematikus programja is volt az eseményeknek, amelyre ran­gos vendégeket hívtunk meg, akik a területüket érintő szakmai dol­gokkal ismertettek meg bennün­ket. És végül, mint elhangzott, szakosztályunk gondjairól, örö­meiről beszélgettünk.- Nos, ez az alkalom ismét fel­színre hozta, hogy a szakosztá­lyunk körül nincs minden rend­ben. Tény, hogy sokfélék va­gyunk, sokfelől jöttünk. Vannak közöttünk idősek, fiatalok, há­romdiplomások, alulműveltek, becsületesek, kevésbé becsülete­sek és olyanok is, akik pénzért ad­ják el lelkűket. Tehát sokféle sze­mélyiség, amely sokfelé húz. Én a hatódik éve töltöm itt be az elnöki posztot, de mindig azt szerettem volna, ha a többség egyfelé tarta­na. Mert egyet nem szabad elfe­lejteni, hogy mi egy hajóban eve­zünk a magyar sportélet háborgó tengerén. Én nem vagyok hada­kozó, nehezen viselem a konfron­tációt, s gyűlölöm a veszekedést, minthogy értelmetlen. a dolgok folyamában. - A kérdés utolsó ré­szére azt mondhatom, hogy ez a tanácskozás elérte a célját, még akkor is, ha egyesek keserű szájíz­zel távoznak. Úgy vélem tovább kell gondolnunk mindazt, ami itt elhangzott, s tennünk azért, hogy jövőre jobb legyen.- Köszönöm a beszélgetést és kí­vánom, hogy a rádióban még sokáig hangozzék el ez az élőmondat: „Jó reggelt kedves hallgatóink, a mű­sorvezető, Közlemény 1990. X. 23-án egy tacskó megharapott egy gyereket. Ké­rem a gyermek oltási bizonyít­ványait bemutatni! Életmentés- Maga mentette ki a fiamat a Dunából?- Igen, én voltam, de hát ez szót sem...- És hol a gyerek sapkája? Morbid Kovács a lábánál fogva húz­za a gyereket a lépcsőn lefelé. A gyerek feje tak-tak kopog a fo­kokon. Meglátja a szomszéd.- Mit csinál Kovácskám, hát leesik a gyerek fejéről a sapka!- Nem a! Jól odaszögeztem! Hentesnél Öreg nénike válogat:- Adjon nekem aranyos ab­ból a kolbászból, hat és fél de­kát legyen szíves.- Parancsoljon mama.- Jaj, kedveském, húzza le a héját! Ugye nem haragszik?- Dehogy haragszom, paran­csoljon hat és fél deka, lehéjaz­­va.- Jaj aranyoskám, szeletelje is fel legyen szives! De ugye nem haragszik?- Nem haragszom. Itt a hat és fél deka kolbásza, lehéjazva, szeletelve!- Jaj, aranyoskám ne hara­gudjon már, mégis inkább sza­­faládét vinnék egy fél párat. Jó?! De ugye nem haragszik?- NEM! Nem haragszom, sőt az én k... anyámat, és már me­gyek is a p...-baü! Favicc 1. Két csőív megy az úton, meg­látnak egy egyenes csőszakaszt.- Odanézz, hogy néz ki!- Hagyd szegényt. Nyomorék. Favicc 2. Két gonca poroszkál az úton. Meglátnak egy kopasz goncát.- Odanézz egy tar gonca. Otthon- Na kisfiam, mi történt az is­kolában?- Ó, csak én tudtam válaszol­ni a tanító néni kérdésére.- Nocsak! És mit kérdezett?- Hogy ki törte be az ablakot? Gyanú Kovácsné buzgón böngészi át férje zakóját mindennap, és nagy patáliát csap a női hajszá­lak miatt. Újabban azonban nem talál egyet sem. Mérgesen kifakad:- Dezső, te már kopasz nők­kel is kikezdesz?! 1950 Kohn felvételét kéri a pártba.- Mondja Kohn elvtárs, isme­ri maga Marx és Engels tanait? Azt az első kettőt nem, deaz a Tanai... az nem Tauszig volt azelőtt? Vadászélmények- És kéchlek alásan, lőttem öt ochoszlánt, háchom elefán­tot...- Te, és kéchlek alásan, nem­löt ejtettél el?- nem, kéchlek... Mi az?- Hát kéchlek alásan a: olyan fekete... és amikoch meg­célzód felemeli a két első lábát és ochdít: „Nem lő! Nem lő!” Horgászok A kocsmában szokás szerint megy a duma:- Ekkora halat fogtam...- Az semmi... Az egyik fog egy krétát, lavór nagyságú kört rajzol a padlóra.-Az semmi! - Ugrik fel a má­sik.- Várj, várj - inti le szelíden - ez még csak a szeme! Állatkertben- Anyu! Mi az ott az elefánt­nak? - Ordít kíváncsian Juli ka, az elefántbika szexualitására mutatva.- Ó, semmi, ne is törődj vele - pirul el anyuka.- Apu! Apu mi az?- Öö... izé... anyuka mit mon­dott?- Hát azt, hogy semmi, ne tö­rődjek vele!- Na ja! - Húzza ki magát apuka - el van kényeztetve.'.'! APRÓHIRDETÉSEK Szexpartnert keres ma is aktív röntgenes. Horgászni tanítanék csinos hölgyeket. Kukacot biztosítok! Szűcsmunkákat, muff-fényesítést vállalok. Házhoz megyek. Gaüov Rezső: A sport kapjon képviseletet a kormányban A téma és a tét: a magyar sport (Folytatás a 4. oldalról.) Dr. Szepesi György említette azt is, hogy - az elmúlt vb tanulságai alapján - a svéd szövetséggel kar­öltve benyújtottak egy szabály­módosító javaslatot, miszerint kezdeményezték a csapatok lét­számának csökkentését. Ennek alapján egy-egy játékos­sal kevesebb szerepelhetne a pá­lyán, amitől a támadó futball elő­térbe kerülését remélnék. A sokunk által érdeklődéssel hallgatott ismertetőt követően buszra szálltunk, s irány - a paksi atomerőmű. Hát erről csak any­­nyit, hogy a sportújságírók - bár ahogy beszélgettünk kiderült, tar­tottak kissé az erőműtől - kíván­csian nézegették a gépházat és a blokkvezénylőt. Tolna megye is bemutatkozott A nap zárásaként az ASE léte­sítményeit mutatta be Kiss Gábor, az egyesület ügyvezető elnöke. Is­mertette a klub megalakulásának körülményeit, a szakosztályok azóta elért sikereit, amelyek ered­ményeként az Atomerőmű SE a megye egyik vezető egyesületévé emelkedett. Külön kitért arra is, hogy igye­keznek hozzájárulni egyre növek­vő kiadásaikhoz, hallgatván az idők szavára különböző gazdasági vállalkozásokkal próbálkoznak. Ennek egyik reprezentánsával, a sörözővel a beszámoló után köze­lebbről is megismerkedhettek a vendégek. Másnap reggel két országos na­pilap készítésének „titkaiba” nyer­hettünk bepillantást. Szekeres 1st­­ván, a Nemzeti Sport és Németh Péter, a Magyar Hírlap főszerkesz­tőjének ismertetését élénk vita követte. Szóba került többek kö­zött a sportújságírás szerepe, fel­adatai mai viszonyaink között, va­lamint a lapkészítés nehézségeris. Ezután Szekszárdon a sport­egyesületek vezetői mutatták be a helyi sportéletet, beszéltek ter­veikről, gondjaikról. Mint hallot­tuk nagy eseményre készülődnek, a megye első világbajnokságára. Ugyanis november 2. és 8. között Szekszárd ad, illetve adott otthont a főiskolai asztalitenisz világbaj­nokságnak, s a megyeszékhely sportszerető aktivistái mindent megtesznek azért, hogy sikerrel birkózhassanak meg a lebonyolí­tás nehézségeivel. (Folyt, köv.) MEDGYESY FERENC Anyagvizsgáló vállalja franciaágyak technológiai terhelési pró­báját. Karbantartó lakatos magányos hölgyek karbantartását vállalja. Állást keres lekonyult nyugdíjas! Kiváló szerszámmal bőrdíszműves bőrlyukasztást vállal. Anyósoknál« frizurakészítés rövid határidőre a „Kisbalta” fod­rászszalonban. Anyósok hamvasztás utáni,elhelyezését vállalom. Kis Géza homokórakészítő kisiparos. Bokszolókat keresek könnyű, délutáni-esti, mozgással járó munkára. Szabó Jeromos fogtechnikus. Munkaruha javítását vállalom. Kukuruzsnyák Rémusz gumija­vító. Ügyes-bajos dolgaink elintézésében kifinomult módszerekkel segít a „Muhammed Ali” gmk. Figyelem! 1990. X. 15-én feleségem ismeretlen helyre távo­zott. Aki hollétéről téjékoztat azt felpofozom! Jenci. (- péti) ATOMERŐMŰ - Felelős szerkesztő: LÓCZY ISTVÁNNÉ - Tervező szerkesztő: RUSZ GYÖRGY - Szerkesztőség címe: Paks, PL: 71. 7031 - Kiadja az AS-B Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS - Levélcím: Szekszárd, Postafiók: 71., 7101 - Engedélyszám: III/ÜHV/306/T - Megjelenik havonta - Készül a Szekszárdi Nyomdában - 5000 90.2455 -Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom