Atomerőmű, 1985 (8. évfolyam, 1-8. szám)
1985-12-01 / 8. szám
ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI Paks és a vasút Cyy lány Moszkvából Paks városa akkor került a vasúttal szoros kapcsolatba, amikor hosszú tapogatódzás után, 1881. december 22-én, a paksi Nagyvendéglőben összeült a vasúti értekezlet, a Paks—>pusztaszabolcsi szárnyvonal terveinek megvitatására. Paks harminctagú népes küldöttsége a város szülöttének és országgyűlési képviselőjének, Szenicsey Ödönnek terveit ajánlotta elfogadásra, nem kis összeggel, 100 ezer koronával alátámasztva. A 77 'km hosszú szárnyvonal által érintett valamennyi község és uradalom megbízottja egymásután nyúlt a pénztárcájához. íDunakömlőd 15 ezer, Madocsa 10 ezer, Bölcske 50 ezer, Dunaföldvár 60 ezer, Rácalmás 20 ezer, Dunapentele 30 ezer, az előszállási uradalom 300 ezer, a földesurak 98 ezer, és Tolna vármegye 87 ezer forintot dobott be a közös kasszába. Vita csak a paksi állomásépület helyének kijelölése körül alakult ki. A paksiak a síki-legelőt (ma konzervgyár) vagy a hajóállomás környékét (ma Duna-parti megálló és Vietnami park) javasolták, remélve, ezzel a rég esedékes Duna-parti kikövezés is megoldódik. A többi érdekelt viszont nem volt hajlandó azért plusz költséget vállalni, hogy a paksiak Duna-partja így az ő pénzükön nyerjen megerősítést. Pedig a minisztérium addig nem volt hajlandó a tervet a képviselőház elé terjeszteni, míg nem rögzítik az összes állomás pontos helyét. Végül a Sánchegy alatti állomás mellett döntöttek. Ki gondolta volna akkor, hogy éppen a döntés teremti majd meg egy évszázad múlva az ország első szárnyvasúti múzeumának optimális tárgyi feltételeit? Ki gondolhatta, hogy ezek a teljesen ép állapotban fennmaradt, de feleslegessé vált épületek egykoron országos jelentőségű funkciót fognak betölteni? Gondolták, vagy sem, ma éppen ezen ódon épületek reneszánszának vagyunk szemtanúi. A régi állomás homlokzatán új tábla hirdeti: Vasúti Múzeum, Paks. A maga valóságában egyedülálló objektum rendkívül elegáns, és funkciója ellenére igen 'korszerű, teljes mértékben őrizve a múlt leheletét. Földszintje elsősorban az őslakosaknak mond sokat. A pénztár, a régi felszerelések, a m'indig megcsodált hatalmas ingaóra a váróteremben, hol oly sokszor időztünk az érkezőkre, illetve az indulásra várva. A régi bútorok, a kopogó táviró és csilingelő telefon, még a hirdetmények is mind-mind ismerősek számunkra. Az emeleten fő helyen áll Szeniczey Ödön engedélyokmánya, benne az első részjegyző, Daróczy Tamás és kedves neje, Szeniczey Stefánia, Deák Ferenc népszerű unokahúga. Itt valamennyi tabló és tárgy megállítja a látogatót. Ha végigböngészszük, kiderül, hogy mennyi minden kellett ahhoz, hogy a kis „pákái vicinális” fölpö- Ifögjön a Keletibe. A régi fapados ülőkék, melyeken vagy 10 órát kellett bumlizni Paks és Pécs között, a mai apróságokat éppen úgy megragadják, mint nagyapáikat. 'Itt juthattam fel végre én is 55 évi utazgatás után a mozdonyra, és szemtől-szembe láthattam azokat a titokzatos szerkentyűket, melyeket a masiniszta oly magabiztosan kezelt a távoli szemlélők nagy ámulatára. (Büszkék vagyunk rá, hogy Paks ismét gazdagodott egy „leg”-gel. Nem messze innen emelkedik Közép-Európa legnevesebb löszfala, a középkorban itt élt az ország egyik leghíresebb nemzetsége, a Paksy-rátótia'k. Itt épült az ország legnagyobb beruházásaként az első atomerőmű, Közép-Európa legnagyobb folyója, a Duna partján. Innen indul az ország legrövidebb távolságú gyorsvonata. Itt kapott otthont az Európában párját ritkító vasúti múzeum. De ide tervezik az ország egyetlen légoltalmi múzeumát is. Mindezek tudatában legyünk hát büszkék legújabb szerzeményünkre, és viseljük gondját minden időkre. DR. NÉMETH IMRE helytörténész Novemberben új szovjet tolmácsnő érkezett Moszkvából Paksra, hogy az atomerőműben dolgozzon, s megismerkedjen hazánkkal. Ügy tűnik, a beilleszkedéssel nem lesz gondja Anna Litovkának: bájossága, kulturáltsága és átlagon felüli intelligenciája hamar megszeretteti őt az emberekkel. — Miért éppen a — külföldiek által nehéznek tartott — magyar nyelv elsajátítása lett a célod? — Gyakran felteszik ezt a kérdést. Még kilencedik osztályba jártam, amikor egy kedves ismerősöm vendégszerepeit Magyarországon. Több helyen is járt, s amikor visszatért Moszkvába, nagy lelkesedéssel beszélt Magyarországról, a magyar emberekről, a rendkívül szívélyes vendégszeretetről, zenéről. Akkor szerettem bele ebbe az országba. Az iskola befejezése után azonnal beiratkoztam a Lomonoszov Egyetem bölcsészkarára, szerencsémre akkor indítottak egy kis magyar nyelvi csoportot. Magyar származású tanárnő tanított bennünket, ő oltotta lelkűnkbe a magyar nyelv és irodalom, s mindannak a szeretetét, ami a magyarsággal kapcsolatos. Egyetemi éveim alatt minden lehetőséget igyekeztem kihasználni, hogy gyakoroljam a nyelvet. Gyakran tolmácsoltam turistacsoportoknak, tolmácsoltam az 1983-as moszkvai nemzetközi filmfesztiválon, az 1984-es moszkvai zenei fesztiválon, az Állami 'Hangverseny Zenekarnak, az Operett Színháznak, a Kodály kvartettnek, a csepeli öttusázóknak többek között. Fordításaim során olyan nagyszerű emberekkel kerültem ismeretségbe, mint pl. Láng István, Szokolay Sándor zeneszerzők, Nógrádi Róbert színházigazgató, vagy említhetem Lendvay Kamillót. 'Büszke vagyok rá, hogy a moszkvai V'IT-en is tolmácsolhattam, és nem is akárkinek, Farkas Bertalan űrhajósnak. — Jártál-e már korábban Magyarországon ? — Igen, de csak egyszer, Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen minden nyáron szerveznek mamagyarul. A munkahelyemen elég sok mindennel foglalkozom: elősegítem a magyar és szovjet szakértők közötti érintkezést műszaki, kulturális, szociális és egyéb terü-Anna Litovka gyár nyelvtanfolyamot külföldiek számára. Hálásak vagyunk érte. Fejlesztettük nyelvtudásunkat, kirándultunk, népdalokat, néptáncokat tanultunk, megkóstoltuk a magyar ételeket, borokat. Mennyi barátra leltünk! Soha nem felejtem el a Debrecenben töltött napokat: csodálatos volt, csak sajnos, nagyon rövid. — Mivel foglalkozol munkád során, szabad idődben Pakson? Mivel szeretnéd tölteni Magyarországi kiküldetésedet? — Nagy öröm számomra minden nap magyar beszédet hallgatni, filmeket, előadásokat nézni, beszélgetni létén. Januártól orosz nyelvet tanítok a beruházáson dolgozó magyarok részére, nyelvtanfolyam keretében. Itt-tartartózkodásom alatt szeretném végigjárni az országot, meglátogatni Budapesten és más városokban a színházakat, szeretnék 'megtanulni tökéletesen magyarul. Nagyon jól érzem magam Pakson; már megismerkedtem néhány kedves magyarral. Remélem, hogy igazi barátokat is találok itt magamnak, s nem úgy érzek, mint a költő, amikor azt írta „sem utódja, sem boldog őse, se rokona, se ismerőse nem vagyok senkinek”. — Kívánom, Anna, hogy valóban gazdag, tartalmas, szép éveket tölts nálunk. A. I. Reflexióim a „Csikócsapaf'-ról Nem könyvkritikát kívánok írni, ezt tegyék meg a nálamnál illetékesebbek, én az észrevételeim próbálom megfogalmazni és leírni. Ügy vagyok ezzel a riportkönyvvel, mint Moldova riportkönyveivel, alig tudom letenni, és az elolvasás után ismét elő-előveszem, böngészgetem. Azt hiszem, ezzel már azt is elárultam, miszerint nekem nagyon tetszik ez a könyv. Lehetséges, hogy azért, mert jómagam is már 1976-tól porszemnyi részese vagyok ennek a gigászi építkezésnek, de azért is, mert Hazafi József igen nagy megjelenítő erővel villant fel képeket-eseményeket a „hőskorból”, az 1975—78-as idők igen kemény és embert kikezdő küzdelmeiről. Ezen képek láttán — olvastán, — és ez Gottvald Károly művészi fotóinak érdeme is — asszociál az ember arra, milyen lehetett Sztálinváros, Beremend, vagy a Gagarin hőerőmű és a többi nagy építkezés hangulata, emberi sorsaikat meghatározó erőpróbája. Talán azért is tetszik ez a munka, mert akár kívülállóként is figyelemmel kísérhető ezen ráportkönyv segítségével egy község nem mindennapi — szokványos fejlődési üteme, de egy vállalat megalakulási feltételei — körülményei, és a községre, később a városra gyakorolt hatása is. És itt érzem szükségességét annak a megjegyzésemnek, miszerint a „Csükócsapat” cím többszörösen jó és telitalálat, mert az az érzésem, hogy nemcsak a Pónya József által elnevezett és joggal dicsért csapatról van itt szó. Ide sorolható az a 63 fő, kiket a „Neutron” című üzemi lap — a mai Atomerőmű Építői elődje — mutatott be 1976-ban, akik a Paksi Atomerőmű Vállalat első 63 dolgozói voltak. Ide sorolom azokat a kőműves, ács, vasbetonszerelő, hegesztő brigádokat, kik itt kezdték szinte újra a szakma tanulását, azokat a villanyszerelőket, akiket már elektrtkusökniak neveznek. Azokat, kik’tartozzanak bár a közép- vagy idősebb generációhoz, de itt megmutatták, hogy a teljesen új és szokatlan feladat új erőt és lelkesedést, fiatalos lendületet tudott adni az emberek zömének. Egy-két riportot kiemelnék, melyek igen meghatóak voltak számomra. Nagyon érdekes és tanulságos a Szabó Ferencről rajzolt portré, szívbemarkolóan jó a Piskolfihy Viktornéval történt beszélgetés, és annak hangulata. Az ember szinte átéli azokat a szorongó perceket és órákat, amit Piskolthymé átélt 42 óra alatt. Befejezésül, valóban élményt adó és emlékezetes a Nóbeldíjlas Wligner Jenő paksi látogatását megörökítő riport, melynél bármiilyen utószó valóban ismétlés és dadogás lett volna. Ezek voltak a papírra vetett reflexióim, viszont ennél sokkal több a le nem írt. Ezekből csak kettőt írok most le. Az egyik: Hazafi azt írja a 10. oldalon a tulipános házak tervezőiről: „A tervezők kedvét nem vette el az országos vita, azóta is emelikszerelik a házakat, hajóerkély-korlátokkal, £Ves, szemet megfogó lépcsőházi falakkal.” A kérdésem csak az, hogy hol? Mert Pakson ez a.stílus a November 7. út és az Ifjúság út által bezárt területtel befejeződött, mondván, Paks se legyen különb város, mint az ország többi városa. A másik: miért csak a brigádtagokról, brigád'vezetőkről, darusról lehet nagyon jó, az egész embert bemutató, a hibái ellenére is az emberséget láttató és éreztető riportokat olvasni és nem lehet az osztályvezető, vagy attól feljebb lévő emberekről? Pedig úgy érzem, hogy ezek az emberek is ugyanolyan hús-ivér, érző, és időnként hibát vétő emberek, mint a vezettöik, viszont tekintélyük soha nem azért lesz, mert misztifikáljuk őket. Természetesen ezt nemcsak Hazafi Józseftől lehetne számon kérni, hanem a magyar irodalmi és publicisztikai érában tevékenykedő, igen-iigen nagy számú íróktól és publdcisztáktól egyaránt. Orosz nyelvi tanfolyam indul (januárban a beruházáson dolgozók részére. A tanfolyamot különösen ajánljuk azoknak, akik a Szovjetunióba készülnek dolgozni, vagy gazdasági, politikai mun-Ettöl függetlenül, mint már a bevezető sorokban leszögeztem, nekem n/agyon tetszik a „Csdkóosapat”. Élményt nyújtó 'alkotás, és nem utolsósorban pótolhatatlan, forrásértékű a XX. század legnagyobb hazai építkezéséről. BEREGNYEI MIKLÓS (A könyvet hamar szétkapkodták, és sokan érdeklődtek nálunk is, hogy miért nincs több belőle. Sajnos, erre nem tudunk választ adni. A szerk.) kájuk során érintkeznek szovjetekkel. A részvétel ingyenes. Jelentkezni lehet december 20-ig a 101. ép. földszint 22-ben, vagy telefonon (80-12). Tanfolyam
