Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1928
SJ3 GÍ© m 6fO LW; [Gl©! ;W; $$ G*<© m m Gfö m ájfe eíto ;W; ■áfS G© m m\ 6fO W\ ág G<©i mi\ 6f© ;W; SP G© Ü| g© ;W; GO I. Jókai. (fl tanévet bezáró igazgatói beszéd.) Iskolai éves munkánk végéhez jutva jótevőinkről szokott rendesen megemlékezni hálás szavunk. De vájjon van-e, volt-e nagyobb, bőkezűbb jótevője a magyar ifjúságnak, az egész magyarságnak, mint Jókai Mór? Ki tanította meg a bánat évtizedes óráiban mosolyra e sokat szenvedett népet? Ki adott szive jóságából, jó kedve kincseiből többet néki, mint ő ? ... Petőfi a szittya magyart az érzések soha nem sejtett zenéjére tanította, Kossuth vezető gondolatait a történelem pharosi fényfokára emelte. E hármas csillagzat vezeti azóta népünket a világtörténelem országútján az örök életre hivatott nemzetek pantheonja felé. Olyan különös volt pár év előtt arról megemlékezni, hogy Jókai Mór Révkomárom kőszűzét őrző falai között száz esztendeje pillantotta meg az életet; olyan különös most arról beszélni, hogy a halhatatlan halottat egy negyedszázada már visszaadtuk az anyaföldnek, a hazai rögnek. Szinte hihetetlennek látszik, hogy volt idő, mikor még Jókai nem élt; — s volt ifjúság, mely nélküle sarjadt fel és szökkent a férfi korba. Mintha azt mondanók, hogy volt idő, midőn a májusi mezőkön napfény és harmat nélkül is nyíltak a virágok; s erdő-liget nélkül is dalolt a madár. Úgy érezzük, hogy Jókai mindig élt a mesemondó magyar néplélekben, mert ma is él s a jövőben is örökre megleszen Komáromban gyűjtögette a babonás, kék szemű gyermek azokat a képeket, benyomásokat, ékes meglátásokat, zsongó emlékeket, melyek minden egyszerűségük mellett majd nagyszerűekké fognak válni nagy müveiben, — amint a regék Midas királyának kezében minden arannyá változik.
