Szilágyi András (szerk.): Ars Decorativa 16. (Budapest, 1997)

ÁCS Piroska: Lechner Ödön köztéri szobrának története

adás szerint

4 a nyár közepére kiállítást terveztek az Ernst Múzeumba. Ezen a művész legszebb alkotásainak rajzait és terveit, valamint hátrahagyott vázlatait kívánták bemutatni, kiegészítve azokat követőinek munkáival is. Lechner felfogását, törekvéseit a bemutatóhoz kapcsolódó díszülésen és előadássorozaton óhajtották ismertetni. Az alkalmat megragadva felelevenítették az emlékszobor állításának gondolatát is. Miután a barátok, tisztelők módosabbja azonnal felajánlott néhány száz pengőt,

5 az egyesület a fővároshoz fordult. Ez a lépés indokolt volt, hiszen Lechner legérdekesebb épületei Budapesten találhatók, annak városképét gazdagítják. A székesfőváros meg is ítélt 10000 pengőt arra az esetre, ha alakos emléket állítanának.

6 A nyílt pályázat feltételeit február 24-én közölték a lapok. A szobor helyét a Liszt Ferenc tér keleti részének a Jókai-szoborral szemközti, a Japán-kávéház mellett levő pontján jelölték ki, ahol akkor egy jelentéktelen díszkút állt. Anyagként a bronzot, talapzatként a mészkövet adták meg, a kompozícióra vonatkozóan viszont semmiféle konkrét előírást nem fogalmaztak meg. A modellt egyötödös nagyságban kellett elkészíteni. A részletes költségvetést is mellékelő munkák beadási határidejét május 15-re tűzték ki. Az I. díj maga a kiviteli megbízás, a II. díj 1200 pengő, a III. pedig 600 pengő volt. Egy áprilisi újságcikk azonban arról értesítette az olvasókat, hogy veszélybe került a város által kijelölt eredeti helyszín. Újabb elképzelések szerint a „nemzet mesemondójával" szembe a műről lemaradt mellékalakok, az „Olvasó leányok" kerültek volna.

7 Közben a Társulat módosította a szoborpályázat határidejét, októberre halasztva azt. A nagy, kiállítással egybekötött Lechner-emlékünnepélyt és az elkészült szobor leleplezését a következő évben Budapestre tervezett építőművészeti világkongresszus programjaihoz kapcsolták. 1929. június 20-án csupán egy szerényebb megemlékezést tartottak az Iparművészeti Múzeum dísztermében.

8 Ősszel a szobrászművészek kérésére a pályaművek beadásának dátumát ismét meghosszabbították, november 15-re tették. Ennek magyarázata, hogy az alkotók korábban a Tisza István, a Prohászka Ottokár és a Katona József szoborpályázatokkal voltak elfoglalva. Az újabb felhívásban most már végérvényesen a terézvárosi helyszín szerepelt, költséghatárnak pedig 25-30000 pengőt szabtak meg. A megalakult szoborbizottság elnökévé gr. Klebesberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minisztert, társelnökévé Ripka Ferenc főpolgármestert választották. Tagjai sorába tartozott Sipőcz Jenő polgármester, Ugrón Gábor nyugalmazott miniszter, Kertész K. Róbert szépművészeti államtitkár is. Ügyvezetője Jánszky Béla volt.

9 A kitűzött napra 18 pályázó 23 szobortervet adott be az átvételre kijelölt Iparművészeti Múzeumnak. A zsűri jelentését november 26-án Lyka Károly terjesztette a szoborbizottság elé. E szerint a bemutatott pályaművek egyike sem volt alkalmas a kivitelezésre. Ám a résztvevők közül öten, mégpedig Beck Ö. Fülöp, Kallós Ede, Kisfaludy-Stróbl Zsigmond, Petri Pick Lajos és Vörös Béla dicsérő elismerésben részesültek.

10 A sajtóbemutató után, november 27-én Ybl Ervin művészettörténész a Budapesti Hírlapban tiltakozott a pályázat meddőnek nyilvánítása ellen. Sokallotta a közelmúlt kudarcba fulladt szoborversenyeit, hiszen nem született döntés a Prohászka-emléknél sem. Szerinte a pályaművek közül Beck Ö. Fülöp munkáját változtatás nélkül meg lehetett volna valósítani. „Beck szoborterve kifejezi Lechner sorsát a nélkül, hogy zsánerszerűségében tévedne, bőbeszédű lenne, vagy ellentétbe jutna a plasztikai stílus nyugalmával, tömörségével."

11 Maga a művész így emlékezett erről a munkájáról: „Jól ismertem Lechner papát, a halála után plakettet meg mellszobrot is kellett volna róla mintáznom, akkor egész sorozat kitűnő fényképet kaptam róla. Segédeszközeim meglévén, részt vettem a pályázaton, mely egyébként is érdekelt. Tervem „az ő katedráján" ábrázolta, asztal mellett, tervrajz felett magyarázgatva, ahogyan mindenki egy-két évtizede ismerte, és magam is sokszor hallgattam tanulságos előadá-