Amerikai Magyar Szó, 2006. június-szeptember (104. évfolyam, 255-268. szám)
2006-06-02 / 255. szám
> X V 28 MAGYAR SZÓ—A HfD Irodalom Balra nyugszik a Nap (59.) Técsy Sándor "Munka hadának a lépte dobog” Szép volt álmodozni, néha fellépni, verset mondani a Kossuth-Hallban, vagy Bede Fazekas Zsolt Torontói "Paraméter-Klub"-jában, csak éppen nem lehetett megélni belőle. Aki megpróbálta, annak felkopott az álla, hacsak nem volt egy kerek összeg a bankszámláján, vagy nem jött valahonnan a "Palimony" (dr. Varga László szóalkotása). ígyhát maradt a meló, a 9 és 5 közötti tülekedés, az elszánt harc a túlélésért. Reggelente, amikor felpréselődtem a buszra, aztán kiléptem a tömeggel, hogy kapjam el a reggeli L vonatot - végállomás volt, legalább nem állva bóbiskoltam -, a Union Square labirintusában át a Park Avenue metróra, aztán, még két utca séta, és kezdődött az új nap. Kifejezéstelen arccal, sehova nem nézve tipró- dott a nyáj, és gondolom, reggel 8-kor senki nem szórakozni ment, mi voltunk a "munka hada", a "föl-föl te éhes proletár", ez a mozgalmi induló jött vissza. Ami nem teljesen igaz, mert itt az élelem nett volt téma, de a nóta visszajött. Hiába, az ifjúkor beidegződései... A komputeres céget egy év után otthagytam. Kaptam munkanélküli segélyt, pótlásnak egy cigánytaxi céghez dolgoztam be a saját kocsimmal. Hétvégén Pupu jóvoltából tele zsebbel mentem haza egy-egy háznál lehúzott két nap után. Szereltem telefont, vágtam csempét, tettem be hőpakolást. Aggódó, "mi lesz veled, mit fogsz ott csinálni?" kollégáim tátották volna a szájukat. Aztán egy temetkezési vállalat keresett sofőrt, de a főnök egy gyásznap után rájött, hogy bármennyire igyekszem, nem tudok a komor képbe beilleszkedni. Próbáltam nagy teherautóra engedélyt szerezni, nem volt elég régiségem hozzá, pedig Lexi Váradon egy film után megjósolta: "Truckdriver leszel. Jó lóvé, csomó rányi és megismered Amerikát." És akkor megjött a mentőötlet, egy családi baráttól, akit gyerekkorom óta ismertem, a szüleimmel, nagynénémmel összejárt, a húgával Anyám egy zeneiskolában tanított, távozása után a postás az ő Time magazinjait hozta nekem az előfizetés lejártáig, és akire mindig megkülönböztetett tisztelettel néztem, mert elismert orvos lévén, ellentétben merev kisvárosi kollégáival nem félt csodabogár lenni, hogy mást ne mondjak, majd 70 évesen még járt a kezén. Amíg megszerezte az itteni diplomát, egy ideig taxizással teremtette össze a mellékest. És Isten áldja dr. Dengelegi Tibort, egy reggelen feltette a kérdést: "Mért nem taxizol?" ő már menő orvos $ volt, a régi ismeretség, a bizalom, egy kézenjáró csodálata, nem tudom, mi tette, de megszereztem az engedélyt. Akkor, 1982 elején egy garázs kellett, amelyik "szponzorál", utána egy hónapig tőlük kell bérelned a mozgó irodádat. Egy délelőttöt töltöttem a Park Avenue öreg palotájában, egy utcányira a komputercégtől, fejtágítás, vizsga, délutánra megvolt az ideiglenes engedély, másnap mehettem, felvehettem a taxit, és belevethettem magam a nagy roncsderby-be, amit úgy hívnak, hogy "New York lüktető forgalma". Daisy nem örült, de legalább ez állandó keresetnek, foglalkozásnak tűnt; Egy magyar (56-os!) rámbízta a Checker-taxiját. Égy féllábú embernek (56-os) kellett vinnem hetente a pénzt, míg a tulaj hazajött. Felnéztem rájuk, és meghatva hallgattam a két öreg bajtárs éhes proletár. A cigány visszakapta az engedélyét, egy görögtől béreltem hét napra, 24 órára. Náluk családtag lettem, mikor vittem a bért, a felesége dugig tömött étellel, később, mikor a feleségemmel mentem hozzá, nem kellett vezetnem, sok Uzo és számtalan üveg Retsina fogyott el. (Magyarra fordítva - kb - Unicum és Hárslevelű). Annak is vége lett, mert kiöregedett az autó, sokba került a javítás. Még visszamentem egy garázshoz, Bronxnak egy jobbik negyedébe, a kocsimat kétszer törték fel egy hét alatt, aztán kilenc év után elég volt. '91 volt, Öböl-háború, megcsappant üzlet, magas benzinárak, és egy éjjel egy cin- gár fekete négy és fél dollárért megtámadott. Hátranyúltam, megfogtam a torkát, karmolta a kezemet, a kocsi közben gurult. Kiszabadult, zihálva kapkodott levegő után, és imbolyogva szaladt a széles járdán. Utána mentem, hogy üssem el. Nem gondolkoztam. Szerencsénkre beszaladt két épület közé. A taxióra $ 4.50-et mutatott. Másnap kiszálltam. . • jut > emlékeit, történeteit, harcokról, szökésről, orosz géppuskáról, ami ellőtte az öreg haver ballábát. Aztán egy nap sok volt a brandy, valamin összejöttek, és kiderült, hogy a taxist lecsukták, mert homokos volt, a féllábú meg egy cigaretta- csempészés közben aknára lépett a határon. Soha többet nem láttam őket. Később egy bukaresti cigánytól béreltem kocsit-medaliont, azaz iparengedélyt, ő nemrég vette, de összeverekedett egy utassal, és elvették a taxiengedélyét. Mikor Daisy látta, hogy az új mesterségem, a velejáró köteden élet, találkozások érdekes emberekkel a világ minden tájáról, ez az új nomád élet feldob, felajánlotta, hogy vegyünk egy medaliont. Akkor hatvanezer volt. írt egy csekket tízezerről, beszéltem is egy közvetítővel. Egy nappal a vásár előtt Daisy leírhatat- lanul ocsmány volt. Széttéptem a csekket, mondtam, hová dugja, nemsokára el is váltunk. Nem lettem tulaj, maradtam Kedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába írásaikat, verseiket. Köszönjük! Még a bronxi garázsban megismertem egy Teddy nevű lugosi srácot,, ő egy idő után eltűnt. '91 nyarán rámtelefonált: "Ha érdekel, volna egy könnyű meló". Másnap találkoztam a főnöknővel, és 9 év sárga taxi, hozzávetőleg 2700 nap, 27000 mérföld, 120.000 utas után abbahagytam a taxizást, és újabb 9 évig a "Saint Mary's Residence" szálló portása voltam. Egy régi barátom, Erdély leghíresebb vendéglősének a fia, Darvas Pista mesélt róla régen, ő valaha ott volt főszakács, a felvételnél említettem is, hogy ismerem, az apácák egytől egyig nagy szeretettel emlékeztek rá. Ugyanis a helyet egy apácarend igazgatta, "Az Isteni Szeretet Lányai". A rendet egy sváb apáca alapította, a századfordulón Ohio állam püspöke meghívta őket, aztán széledez- tek, terjedtek, az utánpódás javarészt a Monarchia országaiból került ki, így a Sister Perpetua, Éileen, Helen vagy Virginia nevek tót, vajdasági, alföldi vagy cigány apácákat jelöltek. Iskoláik voltak mindenfelé, és New Jersey államában egy farm közepén egy kastélyban menedék azoknak, akik kiöregedtek Isten szolgálatában. A szálló tízemeletes épület a keled 72-es utcán, a tíz emeleten 150 szoba, benne 150 nő, 20 és 70 között. Minden emeleten mosdó, zuhany, társalgó, Tv, videólejátszó, konyha, telefon. A Szerkesztette: Kertész Gabriella 2006. JÚNIUS 2. szobák kb. 2x4 méteres cellák, ágy, ruhásszekrény, asztal. Egyedülálló nőknek ideális, főleg az árát tekintve. (Fele az átlag áraknak Manhattanben.) Olcsó, biztonságos hely volt, azért voltam én ott. Valamikor tűzrendész, biztonsági őr, recepciós és portás volt. Most egy rövid kurzus után kaptam egy engedélyt, és én voltam minden. A gondnok - kolozsvári ember -,ott lakott. Rajta kívül egy vízszerelő (cseh), egy karbantartó (kolozsvári) és én képviseltük a teremtés koronáit. A többi, a látogatókat leszámítva, nő volt. Szombat-vasámap-hétfő éjjel végeztem a dolgom, néha a lányok az apjuk helyett nekem mesélték a bajaikat, néha bevittem otthonról melót, és ott benn tettem át öreg filmeket videóra, adva hozzá főcímet, zenét... Második otthonom lett. Ha nyáron Európába mentem, vagy filmben volt dolgom, csak helyettest állítottam és mehettem, amikor kikezdett velem a rák, két hónap után mentem vissza, 20 lány várt az előcsarnokban. A hely, a karakterek, a 150 nő élete bízvást lehetne regény vagy Tv-sorozat témája. (Majd egyszer megírom.) Anyám bejött egy napon velem, és nagyon szerette a helyet, mert az apácák emlékeztették a temesvári zárdára, ahová 65 évvel azelőtt járt. Sütő Andrást elvittem egyszer látogatóba "Öcsi, te itt a 150 nő között paradicsomban vagy" - mondta. (20 évvel előbb - talán - tettem hozzá gondolatban.) Ott dolgoztam, mikor John Turturroval, Woody Allennel, Danny Aielloval filmeztem, mikor megszülettek a lányaim, és mikor Édesanyám meghalt. Az apácák anyáskodva, kotló módra vigasztaltak, bátorítottak, imádkoztak értem, és a liftben kitett kis táblán erre kérték a lányokat is. Éjjel az üres előcsarnokban készítettem Piaf- előadást egy régi vásárhelyi kolleganővel, és Torontóba menet ott tanultam meg Tevje és Eddie Carbone szerepét. Néha Tv-riportot is ott vettem fel, és ott, a kis kápolnában készültek Domokos atya vasárnapi Tv miséjének a felvételei. Egy ízben beállított Florin Piersic, aki akkora sztár volt, hogy Ceausescu után felmerült az elnöki posztra jelölése. Ott volt egy erdélyi fiú látogatóban. A lányok, mikor meglátták az ötvenöt éves filmszínészt, kapkodtak levegő után. Mikor Florin kezetfogott a sráccal, az megjegyezte "Ismerlek, még a suliból vittek megnézni a filmjeidet". "Halljátok ezt?" - kérdezte Florin. Lefordítottam a lányoknak, "Amazing" - sóhajtották. Florin elvi- harzott, de még néhány este ő volt a téma. Jó volt, ha csak három estére is, közösséghez tartozni. Kényelmes volt, mert a yonkersi házamtól 15 perc alatt értem le kocsival, parkolás az épület garázsbejárójánál. Hétfőn és kedden reggel felvettem Anyámat, s míg én kialudtam magam, ő bíbelődött a kicsikkel. Néha, ha Anyám nem ért rá, mert zongoraórát adott, a szállóból jött egy-egy lány vigyázni rájuk. '98 decemberében még kaptam egy filmszerepet, "Fever", főszerepben Teri Hatcher és az E.T.-ből a srác, Henry Thomas 28 évesen. Azt befejezvén, elmentem Magyarországra, hogy ha már kell, ott haljak meg. A búcsúzásnál az apácák könnyeztek. Az egyik lány ideadott egy plakátnagyságú üdvözlőkártyát. 50-en írták alá. ‘ " ‘ '
