Amerikai Magyar Szó, 2003. július-december (57. évfolyam, 26-48. szám)
2003-08-28 / 31. szám
Thursday, Aug. 28, 2003 Amerikai Magyar Szó 5. Magyar-magyar agyelszívás Ötmilliárd forinttal támogatja idén a magyar állam a határainkon túli magyar nyelvű oktatást. Ebből Romániára három és fél milliárd jut, a többi más környező országokra (Ausztriát kivéve). A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ünnepélyes megnyitóján Medgyessy Péter azt mondta, a kormány támogat minden olyan kezdeményezést, amely segíti a külhoni magyarok kulturális és nyelvi identitásának megőrzését és egyúttal a szülőföldön való boldogulást. Kevesen gondolták végig, hogy jelen körülmények között ez a két dolog - a nyelvi identitás magyar iskoláztatással való megőrzése és a szülőföldön maradás - gyakorlatilag kizárja egymást. A csak magyar nyelvű oktatás Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában és Szerbiában kétségtelenül segíti a magyar identitás megőrzését, de semmiképpen nem a szülőföldön való boldogulást. Képzeljük csak el, hogy egy magyarul kiválóan, de románul, szlovákul, szerbül csak gyengén beszélő közgazdász, mérnök, jogász vagy akár vizvezetés-szerelő hogyan boldogul az ország munkaerőpiacán. Ha már az általános iskolát is magyarul végzi, eleve behatárolja a saját lehetőségeit, mert már csak magyar nyelven folytathatja tanulmányait. Mivel a magyar iskolákban csak kis óraszámban tanulják az adott ország hivatalos nyelvét, gyakorlatilag egynyelvű diákokat bocsátanak ki. Akik azután - ez a logikus következmény - előbb-utóbb elhagyják szülőföldjüket, s az anyaországban próbálnak szerencsét. A hivatalos magyar kisebbségpolitika egyszer már óriási öngólt rúgott, amikor jelentős összegekkel támogatta a határainkon túli magyarok itthoni oktatását. Ezek a fiatalok általában nem mentek vissza szülőhazájukba, többségük ma már magyar állampolgár. Amikor a kormányzat észbe kapott, és csökkentette, illetve megszüntette a támogatásokat, már késő volt. A kitaposott úton ösztöndíj nélkül is tovább áramlanak az anyaországba a határon túli magyar fiatalok most is mintegy hatezer erdélyi közép- és felsőiskolás tanul Magyarországon. A külhoni magyarok otthon tartása, képzettségi szintjének emelése helyett tökéletes „brain draint”, azaz agyelszívást hajtottunk végre éppen azok kárára, akiken segíteni akartunk. Nem nehéz megjósolni, hogy ez a tendencia folytatódni fog. Mig a magyar nyelvű sajtó hangzatosán üdvözölte a Sapientia Egyetem egyházi, értelmiségi, érdek-képviseleti összefogással létrehozott új oktatási intézményét, az egyik erdélyi önkormányzati képviselő csendesen megjegyezte: most már van hol tanulnunk, de nincs hol dolgoznunk. Nem árt tudni: az erdélyi értelmiségiek 70-80 százaléka külföldön vállal munkát. Még nagyobb baj, hogy a határainkon túli felsőoktatási intézmények jelentős része humán beállítottságú, Orbán Viktor szavaival élve „a határokon átívelő nemzeti újraegyesítést szolgálja”, miközben kevés a valódi munkapiacra felkészítő képzés. Sajnos ezek az intézmények a minőségi követelményeknek sem mindig képesek megfelelni. A szlovákiai Révkomáromi Egyetem, amely pedagógiai, közgazdasági és teológiai karokat indított, még mindig nem kapott hivatalos működési engedélyt, arra hivatkozva, hogy nincs elég tudományos fokozattal rendelkező tanára. A soknyelvű Európában egyébként is anakronizmus egynyelvűségre törekedni. Ahogy például Finnországban mindenki beszél finnül és a finnek közül is - hála a kötelező iskolai nyelvóráknak . - nagyon sokan svédül (emellett „természetesen” majd mindenki tud angolul), úgy a határainkon túli magyarságnak is a két- (három)-nyel- vűségre kellene törekednie. A kizárólag anyanyelvi oktatás helyett a közös vállalatok, a határ menti kereskedelmi és egyéb együttmúködési formák támogatásával segíthetnének legtöbbet a magyar kormányok. A két-, illetve többnyelvűség itt igazán érték volna, amire valóban egzisztenciát lehetne alapozni. Bonifer Mária, egyetemi oktató „Egyáltalán ne vitatkozz többé arról, hogy milyennek kell lennie a jó embernek, hanem légy olyan. ” Marcus Aurelius A Szent István-i gondolat folyamatossága Ha egészen Szent Istvánig gombolyítjuk vissza történelmünk aranyfonalát, eljutunk ahhoz az alaptényhez, hogy első nagy királyunk Nyugat-Európához kapcsolta nemzetünket. Rákosi bűne az, hogy hazánkat Ázsiához kötötte. ’56 ismét visszavezette népünket oda, ahová kultúrája szerint is tartozik: Nyugathoz. Géza fejedelem és Szent István olyan társadalmi és gazdasági rendszert teremtett, amely képes volt az udvartartás (kormány) és a nemzetvédelem költségeit hazai termelésből biztosítani. Ettől fogva a kormány és a honvédelem nem függött többé a kalandozások útján szerzett jövedelmektől. Géza és Szent István igy teremtette meg a nyugati- asodás alapfeltételét: a szomszédainkkal való békés egymás mellett élést. Az igazi európaiságot továbbá a fejlettebb kultúrákkal való azonosulás jelentette. Hazánkban volt bizonyos kelet-európai befolyás, de Gézával kezdve a magyar nemzet a nyugateurópai kultúrákba ágyazódott be. Életem egy tragikus állapotában gyalog jöttem át a Keleti-Kárpátokon, Moldvából a Székelyföldre. Mielőtt a Tölgyes-szoros erdőrengetege . elnyelt volna, keletre tekintve a hagyma- tomyú bizánci stílusú görög-keleti templomok sziluettjei vésődtek emlékezetembe. Ezek a templomok szervesen kapcsolódnak a Konstantinápoly-Bukarest- Kiev-Moszkva tengelyhez, és nemcsak egyházi stílust, nem is csak egyházi dogmát, hanem egy sajátos kultúrát képviselnek. Ahogy székely favágók erdei vasúton levittek Gyergyó- szentmiklósra, már útközben szemembe ötlött a kedves fatorony - mert úgy emlékszem, az volt -, mely szerénysége ellenére is gótikus stílusban épült. E kis székely templom egy másik tengely végpontja, azé a tengelyé, amely a gyulafehérvári katedrálison, a budai Mátyás-templomon, a bécsi Stephansdomon keresztül a párizsi Notre- Dame-ig egy tömbbe fogja a nyugati kultúra nemzeteit. Szent István tolta ki Nyugat határát a Keleti- Kárpátok gerincéig. Szent István óta a magyar nemzet minden, a nyugati kultúrát formáló-alakitó mozgalomban részt vett. A Keleti- Kárpátokon túlra ezek az eszmék a késői XIX. és a korai XX. század előtt nem hatoltak be. Melyek voltak ezek a mi világunkat modem Nyugattá formáló eszmék? A humanizmus és a reneszánsz tette meg az első lépést az egyén fontosságának kihangsúlyozása felé, és indította el az egyének felszabadítását az univerzális egyház és az állam abszolút hatalma alól. Mátyás király udvara otthont adott ezeknek az eszméknek. A XVI. századi protestáns reformáció kiterjesztette az egyén autonómiájának gondolatát, és azzal, hogy a Szentirást lefordította, nemcsak az egyénnek az egyház hatalmával szembeni függetlenségét tágította ki, hanem döntő módon hozzájárult az oktatás fejlesztéséhez is. A magyar katolikus ellen- reformáció is - az osztrák örökös tartományokban divatos erőszakos eljárásokkal ellentétben - a szellem, a tudás, az oktatás eszközeivel győzött. Az anyanyelv hitelének növekedése különösképpen hozzájámlt a nemzettudat erősödéséhez. A legfontosabb kultúrális mozgalom, melyben szintén részt vettünk, a XVIII. századi felvilágosodás volt. Amint erre korábban már rámutattam, a felvilágosodás dolgozta ki a pluralista társadalom, a liberális demokratikus kormány alapelveit, emlyeket aztán a francia, hazánkban pedig a 48-as és az 56-os forradalom léptetett életbe. A kelet-európai és a nyugati kultúra közötti különbség - más tényezők mellett - éppenséggel az, hogy a keleti nélkülözi a reneszánsz humanizmus és a protestáns reformáció élményeit. Ha túlzás lenne is állítani, hogy Szent István reformjai és az 56-os eszmék között nyílegyenes folytonosság, vagy akár ok-okozati összefüggés van, az tény: forradalmunk hitet tett a Szent István-i gondolat mellett azzal, hogy visszatért Nyugathoz, oda, ahová nagy királyunk kötötte a nemzetet. Összefoglalásként azt mondhatom, hogy 1956 újabbkori történelmünk szerves, jellemző része, kimagasló eseménye. Ezért szeretnék külső ellenségeink és a demokrácia magyar ellenségei lerontani a hitelét. Nekünk, Nyugatra kényszerült magyaroknak egyik legfontosabb kötelességünk a forradalom jó hírének fenntartása. Ebben szövetségesekre találunk a nagy nyugati gondolkodókban, szellemiségekben. Hadd idézzek tőlük néhány véleményt. Andrez A. Amalrik, a fiatal szovjet disszidens ezt irta nekem 1977-ben: „Azt hiszem, hogy az 1956-os magyar forradalom a kommunista blokk történetében fordulópontot jelentett.... E hősi évnek a bélyege van és lesz mindenen, amit tettünk és tenni fogunk.” Talán Raymond Aron megfigyelése a legalkalmasabb arra, hogy ma, a forradalom 32. évfordulóján, méltóan emlékezzünk 56-ra: „Semmilyen esemény se rázta meg a szabad világ lelkiismeretét annyira, mint az 1956-os magyar forradalom... A magyar forradalom történelmi tragédia, egy vereség diadala, amely örökké azok közé a ritka események közé fog tartozni, amelyek visszaállítják az ember önmagába vetett hitét, és figyelmeztetnek a gyakorlati életen túli végzet értelmére: az igazságra.” Kivonat Dr. KIRÁLY BÉLA: For- radamtól Forrafalomig című könyvéből. www.ny69ref.org „Együtt az Úrért és egymásért! ” A New York-i Első' Magyar Református Egyház és Cseh György esperes-lelkipásztor szeretettel hívogat mindenkit a vasárnaponként de. 11 orakor kezdődő Istentiszteletére 344 East 69th Street New York, NY 10021 Telefon: (212) 734-5252
