Amerikai Magyar Szó, 1988. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-28 / 4. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Jan. 28. 1988. M AG YARORSZÁG^ Ez év októberében ünnepük meg Debrecenben a Református Kollégium fennállásának 450. évfordulóját; erre az alkalomra a világ szinte minden tájáról várnak vendégeket. Az iskolatörténeti és az egyházmú- vészeti állandó kiállításokat is újrarendezik az évfordulóra. Petőfi Sándor szükebb hazájában, Bacs- Kiskunban megyeszerte tisztelegtek a 165 évvel ezelótt szilveszter éjszakáján született költő előtt. Gyertyákat gyújtottak a Petofi-emlékhelyeker., Dunavecsén, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kunszent- mikloson, Szabadszálláson, Szalkszentmár- tonban, s megkoszorúzták az őt ábrázoló szobrokat, a róla elnevezett középületeket. A központi ünnepséget december 31-én a késő délutáni órákban rendezték meg, a hagyományokhoz híven Kiskörösön, a szülőháznál. A Melegebb van. mint Észa k-Afriká ba n Téli melegrekordot mértek január elején Magyarország több körzetében is, igy például at) fővárosban reggel ioc°: fölött volt a hőmérő higanyszála, vagyis^ enyhébb időre ébredtek itt, mint mondjuk Észak-Afrikában. Napközben is szokatlanul meleg volt, Szombathelyen, Pápán, Pakson, Baján és Szegeden 15 fokot mértek; többet, mint a jóval melegebb égövi; Spanyolországban. Ilyen enyhe időt - az átlagost legalább 10 fokkal meghaladót - december vegén Magyarországon még soha nem jegyeztek fel. Elgondolkoztató lehet, amit a nyugatnémet autós turisták tettek szóvá a két únnep( közti időszakban: nagyon nehéz vagy időnként lehetetlen Budapesten ólommentes benzinhez jutniuk! A magyar idegenforgalom szervezőit figyelmeztették: az NSZK- ban (és elöbb-utóbb Ausztriában is!) nemsokára már csak ólommentes benzint fogyasztó gépkocsik lesznek, az ezeken ideérkező turisták ellátási gondokba ütköznek, s ha ez a helyzet nem változik, akkor egész egyszerűen el fognak maradni! Magyarország harmadik játékkaszinója - a budapesti és a hévizi után - Sopronban nyílik meg. Az engedélyek már megvannak, a tervek készek, a helyi előkészületek megkezdődtek. Sopron bevásárló utcájában lesz a kaszinó, amelynek belső berendeze'- se magyaros lesz - az osztrák társtulajdonos, a Casinos Austria AG vezetőinek kívánsága szerint. A Danubius és az osztrák cépj közös vállalkozásban Öt éven belül még egy balatoni játékkaszinót nyit. Csaknem hatmillióan látták 1 eddig a koronát A korona és a koronázási ékszerek visz- szaadásának tizedik évfordulójáról emlékeztek meg múlt héten a washingtoni magyar nagykövetségen. Jelen volt Rozanne Ridgway külügyi államtitkár és Cyrus Vance volt külügyminiszter is. A magyar koronát es a koronázási ékszereket 1978 óta csaknem 5.7 millió magyar és külföldi látogató tekintette meg a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. Nemzeti ereklyéink több mint három évtizedes külföldi hányattatás után tiz évvel ezelőtt kerültek ismét magyar földre. EZ ELMENT NYULÁSZNI. .. EGY NAGYSIKERŰ MAGYAR TERMELŐSZÖVETKEZET A 6400 hektáros szövetkezetei, amely ma hat település határára terjed ki a Duna- Tisza közti homokháton, 1949-ben 22 család alapította 300 holdon. Napjainkban 3000 ember 1.2 milliárdos termelési értéket hoz létre a tízszeres kiváló szövetkezetben. Egyedül a homokos földből nem lehetne ezt elővarázsolni; a szövetkezet egyszerre több vasat is tart a tűzben. Sokrétű tevékenysége is magyarázza, hogy gondosan vezetett kimutatásuk szerint 1986-ban 28 országból járták vendégek Varsányban, számuk 1134 volt. (Az elmúlt öt évben mindkét szám fokozatosan emelkedett.) A legnagyobb vonzerőt a szövetkezet Holstein-Friz szarvasmarha-tenyészete es a nyultelep jelenti. A szövetkezet tagja a Uolstein-Friz világszövetségnek, ennek képviselői evente kétszer eljönnek és megvizsgálják, minősítik az 1000 darabos tehén- állományt. (Minden egyes állat adatait számítógépben tárolják, és ennek alapján kapnak tanácsokat a tartásra, tenyésztésre, selejtezésre vonatkozóan.) Varsányban van az ország egyetlen nagyüzemi nyúl- telepe, amely a világon a legnagyobb. (14,500 tenyészállatról gondoskodnak, a szaporulattal a teljes létszám elérheti a 120 ezer darabot!) Ennek révén számos országgal állnak kapcsolatban, például az Agroberrel közösen mar a harmadik nyúltelepet építik Egyiptomban. Növekvő számban érdeklődnek a nyultenyésztés iránt a fejlődő országok, hiszen ott, ahol élelmezési gondokkal küzdenek, több, mint figyelemreméltó, hogy egy anyanyúl évente 40 utódot fial, ez 100 kiló húsra számítható át. Sokakat érdekel az a bedolgozói rendszer, amelynek keretében a szövetkezet 25 ezer kistermelővel áll kapcsolatban. 1200 IPARI TERMEK Tanulás, tapasztalatszerzés: ez a vendégek, de a vendéglátók célja is. Nem elveszett idő az, amit a különböző szintű vezetők a látogatok kalauzolásával, tárgyalással töltenek. (Tavaly az év 90 napján volt valamilyen látogató csoport a gazdaságban.) Varsanyban szívesen emlegetik Mitterrand elnököt, akinek látogatása nemcsak jo hírüket növelte, de többek kozott ekkor tudták meg azt is, hogy a franciaországi Dijonban nevezetes mustárt gyártanak es az elnöki látogatás kapcsán kialakult jo kapcsolat révén lehetővé vált, hogy mustárkészitő üzemükben eme világhírű termék gyártására is gondoljanak. Azt a napot is szívesen emlegetik, amikor a Magyarok Világszövetsége révén régi ameri- kás magyarok egy csoportja ismerkedett a szövetkezettel. Ennek a megható mozzanatokban bővelkedő látogatásnak köszönhető, hogy egy magyar származású kanadai üzletember Varsányban készült savanyúságot rendelt, mégpedig jelentős tételben. (A szállítók a hazától távól élő fogyasztóknak kedveskedve piros és fehér paprikát, valamint zöld paradicsomot rétegeztek az üvegekbe.) Tisza András elnök és munkatársai nagyra értékelik a szakmai látogatásokat, mert vallják, hogy még a feltett kérdésekből is lehet tanulni, tágul a látókör. Az érdek- lŐdó'k pedig jönnek, hoznak és visznek ta- asztalatot, tudást. Jö'nnek osztrák kis- llattenyésztők, a Világbank képviselői, jugoszláv mintakészitó szakemberek, lengyel állatorvosok, francia számítástechnikai szakértők, dán agrármérnökök, norvég, amerikai újságírók, négy világrészből üzletkötők, cégek képviselői, tanácsadói, A francia köztársaság elnöke téeszlótogatóson jönnek barátok a testvér-szövetkezetből, érdeklődök, akik a szövetkezet számítógépes adatfeldolgozó rendszerét, az itt kidolgozott nedves sze mester mény-tárolá- si módszert, vagy a gazdaság kiegészítő tevékenységét akarják tanulmányozni. (A Petőfi-téeszben 1200 féle ipari terméket állítanak elő - nyereségesen. A többségben kis tételben gyártott produktumok kozott található lakókonténer - és ruhagomb...) KÜLFÖLDI TANULMÁNYUTAK A szövetkezetnek 110 egyetemet végzett mérnöke nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az információk befelé is áramoljanak. Külföldi turistaútjaik során is nyitott szemmel járnak es tanulnak. Évente 15-20 szakembert a szövetkezet küld külföldi tanulmányútra azzal a kikötéssel, hogy onnan hozniuk kell valamit: Ötletet, üj ismeretet. Egyikük például az Egyesült Államokban tanulmányútja során egy farmon is dolgozott, ott ismerte meg az embrióátúltetes gyakorlatát. Ezzel az ismerettel érkezett haza és azóta ezt az eljárást Varsányban, sót megrendelésre másutt is eredménnyel alkalmazzák. A Magyarországhoz hasonló kis ország életében ritka az olyan pillanat, amikor egy elismerésre érdemes teljesítmény vagy eredmény felhívja rá a világ figyelmét. Ilyenkor mintha hirtelen fénycsóva irányulna a glóbusnak erre a pontjára, milliók keresik a térképen az országot, amelyről addig talán nem is hallottak. Két ilyen pillanat között azonban meg kell becsülni a legkisebb ablakot is, melyet a világra nyithatunk, vagy amelyen keresztül az érdeklődők megismerhetik az ország életét, eredményeit. Pap Kornélia MAGYAR UROLÓGUS Dr. George Klein Comell-diplomás, a Mount Sinai kórház r szakorvosa RENDELŐK: 120 East 79th St., New York, N.Y. 10021 110-45 Queens Blvd. Forest Hills, N.Y. 11375 Telefon: (212) 744-8700 RENDELÉS ELŐZETES BEJELENTÉSRE: O Pnsxtata problémák • Fassr—y • Húgyúti fertőzések • Impotencia • Vesekő • Vese- és hólyagdaganatok 24 ÓRÁS DÍJTALAN TELEFON-KONZULTÁCIÓ Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk