Amerikai Magyar Szó, 1987. július-december (41. évfolyam, 26-48. szám)
1987-07-02 / 26. szám
Thursday, July 2. 1987. AMERIKAI MAGYAR SZÓ IRODALOM Száz évvel ezelőtt született századunk egyik legrendkivülibb írói tehetsége KARINTHY FRIGYES U gyis mint gyógyszert, aranyat és bölcsek. Táplálékát — hogy szót szóba ne öltsek — Receptjét a csodálatos italnak. Reménységét öregnek, fiatalnak. ' örök királyát — mert ö inspirálta A sörvegyészt, ki aztán feltalálta — A Paracelsust minden bánat ellen S aztán nyugodni tért a büszke szellem. TERJESSZE LAPUNKAT! MŰVÉSZET ZIKA KLARA: Sütő A ndrás hatvanéves A RÖPTETŐ FÉSZEK: PUSZTAKAMARAS Sütő András gyönyörű, önéletrajzi ihletésű könyve, az "Anyám könnyül álmot igér" olvasásakor szinte ott érzi magát az olvasó a szülői házban, Pusztakamaráson, szivébe zárva lakóit. Mint iró és költő egyaránt maradandó értékeket alkotott. Alant közöljük egyik legszellemesebb versét. A BÖLCSEK ITALA VAGY A NAGY ALKIMISTA TITKA (A középkorból az újkorba átjutott legenda tfz versben) P rágában, Kölnben, Nürnbergben és Entzben Ezernégyszázkilencven és kilencben Egy csodagyermek járta a világot. Ismer minden füvet, fát és virágot. A neve Paracelsus Theophrastus Phlippus Aureolius Bombastus. Hírét megtudta később Hága, Páris. Sőt a törökkel harcos Budavár is. Rajongó, nagy tudós lett — reggel-este Örökké a Bölcsek Kövét kereste, Retorták mélyén és avítt süvegben. Lebernyegben. talárban és fövegben. A ranycsináló is volt tiszta hittel. De még a puskaporig se jutott el. Kotyvasztott írt, sok bűvös tarka teat És mindent meggyógyító Panacéát. Csak a valódit soha nem leié meg. S mikor meghalt — így regét az ének — A lelke nem tudott megnyugodni tőle. S világbolygó kísértet lett belőle. E Ivándorolt a régi, hosszú úton, Lovon, forsponton és később vasúton És megjelent mint láthatatlan Ember Sokhelyt, ahol más megjelenni nem mer. L egendák vak ködéből a homályos Alkémiától át a tudományos Búvárkodás titkos műhelyében Oltani Biztost a Talán helyébe. c • egy nap — már Pasteur nagyszerű korán túl Asztrálteste bevágódott harántul Egy sörföző és erjesztő üzembe, S ott megtalálta végre szemtől-szembe. Zsögödi Nagy Imre rajza Sütő Andrásról (1972) A Marosvásárhelytől hatvan kilométerre levő faluba jellegzetes mezósegi tájon át vezet azt ut. Pusztakamarás utolsó birtokosáról, báró Remény Zsigmondról igy ir Sütő András: "d az egyetlen, akitől nem elvenni, hanem átvenni kellett valamit. A terhes mivoltában is kovász-természetű örökséget. A könyveit ugyan itt senki sem olvasta, de tébolyba hulló szenvedéseinek, nemzetféltö gondjának legendája máig is föllobban a sírja környékén." Idős sütő András háza, a hajdani jobbágy- porta nem különbözik szomszédaitól. A hófehérre meszelt házacska két szobából, konyhából, kamrából és az elmaradhatatlan tornácból áll. Apró gazdasági udvar veszi körül. A szobában középen dupla ágy, előtte asztal, székekkel. A fal mellett festett láda, rajta a Nagy- enyedi fügefavirág cimíl könyv. A falon családi képek, fő helyen az Uj Tükör címlapján megjelent SütŐ-kép, bekeretezve. A házigazdák megszokták már a kíváncsiskodókat. Az édesanya fürge mozgású, élénk tekintetű és észjárású, szívesen idézi az emlekeket. András fiuk az édesapára hasonlít jobban, aki magas kora ellenere még mindig tevékenykedik a ház körül, csak a látása romlott el. Huncut mosollyal mesélte: András hivatalosan meg sem született. Ugyanis 1927- ben a bába segítségével jött a világra (a padláson még mindig megvan az az ágy) és elfelejtették bejelenteni. Amikor 1928-ban megszületett a második fiú, az édesapa bement a községházára és akkor derült ki, hogy az elsőről nem tudnak. így egyszerre jegyezték be őket és később egyszerre kaptak meg a katonai behívójukat is. Sutó néni boldogan emlegeti a regi időket: hogy biztatta tanítója az éles eszü, szorgalmas gyermeket a továbbtanulásra. Kémény bárone állította Össze a kollégiumba szükséges stafirungot s a monogram mos ágyneműért sokáig bárófiunak csúfolták az intézetben Andrást. A tandíj fejében paszulyt, pityókát, szilvaizt, kukoricát, búzalisztet gyűjtöttek össze a szülök. Az emlékezetes enyedi útra 1936-ban került sor. A falubeli pap és az édesapa kíséretében szekéren indult el a kis Sütő András a hires kollégiumba. "Egy szalmazsák tetejen magam is Enyedre kerültem, a hires Bethlen Kollégiumba, tanítójelöltnek. Ott a boltíves kapu alatt egy sánta pedellus fogadott entern, majd Vita Zsig- mond kulturhistóriánk tudós doktora, a könyvtárban pedig Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Veres Péter és Tamási Xron. Előttük levettem a sapkám, és jó hangosan bemutatkoztam." A szülök akkor még arról álmodoztak, hogy tudós fiukból pap lesz. Csak a keresztapa buzdította irasra, miután megismerte verseit, kisebb- nagyobb írásait. A kollégiumi évek alatt csak a vakációkat töltötte otthon. Nagy meglepetés volt a Sütő-szülőknek, amikor felkerestek őket András fiuk tanárai és megkérdezték: "Sütő bácsi, nincs még egy ilyen gyermekük?" A négy fiúból három tanult ember lett, a negyediket is csak a betegsége akadályozta. Sütő András pályakezdő éveiből a messzeség volt a legfájdalmasabb a szülőknek. És azóta egyfolytában aggódnak érte, hiszen olyan sokat töri magát a közösség dolgaiért! A pusztakamarási szüléi házban ma mar csak a két kicsi Öreg él, de gyakran megjelennek a gyerekek s az unokák. Hiába szeretnék magukkal vinni Őket a varosba, mar nem tudnának megszokni s hiányozna a ház körüli munka. Örülnek a látogatóknak, akikről a kicsi, vonalas füzet tanúskodik. Suto néni a "vendégkönyvet" mindig előhozza - az első bejegyzés 1975. november 9-röl származik. Az ötlet abból adódott, hogy András fiuk mindig érdeklődött, ki látogatta meg őket, és bizony nem tudtak válaszolni. "Gondoltam, nem én fogok vesződni az Írással, hanem mindenki írja be maga, amit akar" - meselte a fűzet történetét Sütő néni. A pusztakamarási látogatás végére az Anyám könnyű álmot igér befejező sorai kívánkoznak: "Az esztendővel együtt könyvemnek is végére értem. Anyám könnyű álmot Ígért hozzá. Nem tudom: kinyújthatom-e kezem a felkínált pohár után? Az a különös érzés szorongat most, hogy a hullámok másfelé sodortak, mint amerre evezőimet irányítottam: ezt várják-e vajon az otthoniak? A gondjukban akartam velük osztozni, de minden jel szerint csak a magamét sikerült velük megosztanom." 7.
