Amerikai Magyar Szó, 1985. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-09 / 19. szám
12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 9. 1985. HOEYAN HATNAK A SZESZES ITALOK, A KÁBÍTÓSZEREK ÉS AZ^^ ORVOSSÁGOK A MUN- M KAKÉPESSÉGRE ÉS A W GÉPJÁRMŰVEZETŐI ALKALMASSÁGRA • VÉRVIZSGÁLAT Többféleképpen meg iehét állapítani, hogy valakinek a vérében van-e alkohol vagy nincá. Legegyszerűbben alkoholszondával, vagyis a szervezetben levő alkoholt a leheletből kimutató készülékkel, amely nagyon egyszerű alapelv szerint működik. Amikor az illető belefúj az ampullába, a benne levő vegvület kristályainak a színe megváltozik: fehér helyett zöld lesz. Ha a kilélegzett levegőben nincs alkoholpára, a kristályok színe változatlan marad. Ezzel a módszerrel csak az állapítható meg, hogy ivott-e valaki szeszes italt vagy sem, az azonban nem, hogy mennyit. A vérben levő alkohol szintjét alkoholémiá- nak, alkoholvérűségnek nevezzük. \ Természetesen az alkoholémiát sem vetjük el, csupán nem tartjuk elsődlegesnek, még kevésbé az egyedüli adatnak arra vonatkozólag, milyen állapotban lehetett az illető. Hogyan festenek a részegségnek ezek a fokozatai, amelyeket kissé sablonszerűén állapítottak meg, de amelyeknek bizonyos gyakorlati hasznuk van? Kevés szeszes ital elfogyasztása után az ember bőbeszédűvé válik, fokozódik az arcjátéka, gesztikulál, jókedvű, túságosan derűlátó és hajlamos a tréfára. Mások hosszú meséikkel untatják környezetüket. Ez még a megengedett határok között van. Az ilyen ember felvidíthatja a társaságot, de a kormánykerék mellett életveszélyt jelent. Valamivel több bor vagy pálinka elfogyasztása után az ember még feszélytelenebbül viselkedik. Ilyenkor már mindenkinek feltűnik, hogy ittas, nehezen tudja türtőztetni magát, arca kipirul, mert kitágulnak a hajszálerei. A korábban még hangoskodó italozó többnyire elcsendesedik, révetegen bámul maga elé, s ez nem kerülheti el a társaság tagjainak a figyelmét. Ha tovább iszik, csökken a vérnyomása, kitágulnak a pupillái, nehezen ejti ki a szavakat, akadozik a nyelve, járása bizonytalan, szétveti a lábát, nehogy elessen, düledezik jobbra,balra, alapos támogatásra szorul, képtelen finomabb mozdulatokat tenni, elborul az agya, úgy hogy később nem emlékszik arra, mit csinált, mi történt vele. Nehezebb megállapítani, hogy valaki kábí tószer vagy orvosság hatása alatt van-e. Az utóbbi hatása rendszerint nem vehető észre, legfeljebb akkor, ha nagyon nagy adagot vett be az illető, ilyen állapotban viszont képtelen autót vezetni. A kábítószer-élvezőt már valamivel könnyebb felismerni, ez is azonban attól függ, hogy milyen szert vett be vagy fecskendezett magába és milyen mennyiségben. ~S~POBT SPORT P3J . - ' , _ _ I — LÓRÓL FORDULÓRA HONVÉD—*}. DÓZSA 2-4 (0-1) Népstadion, 20 000 néző. Jv.: Németh. Honvéd: Andrusch — Sallai, Garaba (Tóth, 46. p), Nagy, Varga — Slkesdi (Kerepeczky, 46. p), Gyimesi, Détári — Bodonyl, Dajka, Kovács. ,0. Dózsa: Szendrei — Szűcs, Kardos, Bogdán (Sarlós, 65. p), Kozma — Heréd), Steidl (Ebedli, 65. p), Szabó — Schróth, Törőcslk, Kiss. Gól: Kiss <43. p), Dajka (31. p), Bodonyi (64. p). Kardos (67. p), Tö- rőcsik («1. p), Schróth («6. p). FTC—VASAS 1-0 (1-0) Népstadion, 25 000 néző. Jv.: Pádár. FTC: Zsiborás — Szántó, Pintér, Horváth, Takács — Bánki (Bubold, 80. p), Rab, Jancsika — Zslnka, Szabadi (Zsivótzky, 88. p). Pogány. Vasás: Kakas — Farkas, Rácz, Csima (Nyúl, 57. p). Csorba — Pecha, Balogh, Birinyl, SzlJJártó — Kiss, Izsó. Gól: Szabadi (44. p). SZEGED—PÉCS 2-1 (0-1) Szeged, 3000 néző. Jv.: Roxin. Szeged: Szabó L. — Balázs, Kozma, Szélpál, Folyvás — Hurguly, Deák (Blrkás, 46. p), Móricz (Takó, 54. p) — Kun, Balogh, Gruborovlcs. Pécs: Bodnár — Kincses, Róth, Schulteisz, Brezniczky dr. (Goják, 80. p) — Csoboth, Torna, Dárdai (Lutz, 80. p) — Mészáros, Réti, Bojás. Gól: Mészáros (42. p), Balogh (70. p), Kun (72. p). ZALAEGERSZEG—EGER 1-0 (1-0) Zalaegerszeg, 4000 néző. Jv.: Hamar. ZTE: Balázs — Varga, Csepregi II., Pecsics, Péter — Török, Rózsa, Ga- lántai (iSoős, 70. p) — Nagy I. (Czl- gány, 7. p), Gass, Kovács S. Eger: Bodolai — Méhest, Megyesl, Szilágyi (Horváth, 61. p), Varga — Szert (Sass, 81. p), Szebegylnszky, Jávorszky — Kiss Gy., Kovács I., Csepregi. Gól: Gass (4. p). MI«-VM-CSEPEL 0-2 (0-2) Hungária kőrút, 2000 néző. Jv.: Kőrös. MTK-VM: Gáspár — Kékesi, Tőth, Kovács J. — Katzenbach, Lőrincz (Kajdy, 63. p), Turner, Turtóczky (Borső, 33. p) — Fodor, Fülöp, Boda. Csepel: Géléi — Kincses B., Kras- nyánszky, Szabó, Gálhidi — Varga (Pölcz, 87. p), Kelemen, Csucsánszky, Kincses S. — Tulipán, Kovács F. (Nagy, 70. p). Gól: Kovács F. (10. p), Kincses S. (20. P). BÉKÉSCSABA—RABA 1-1 (1-0) Békéscsaba, 7000 néző. Jv.: Fekete. Békéscsaba: Kovács (Lebonlczky, 80. p) — Ottlakán. Kerekes, Takács, Fabulya — Steigerwald, Pásztor (Adorján, 73. p), Fecsku — Kanyári, Melis, Szekeres. Rába: Mészáros — Csonka, Judik, Mile, Preszeller — Kurucz, Hannich, Vági (Rezi, 46. p) — Szabó, Szentes, Hajszán (Welmper, 63. p). Gól: Melis (43. p, limesből), Hannich <70. p). TATABANYA—DEBRECEN 1-2 (1-2) Tataibánya, 2500 néző. Jv.: Köböl. Debrecen: Mező — Paróczay, Szigeti, Sándor, Kiss — Somogyi, Deákvári, Tóth (Zsupka, 65. p) — Magyar Zs„ Mörtel, Szabó (Fodor, 46. p). Tatabánya: Grőí — Tepszics, Emmer, Udvardi, Szalma — Barabás, Schmidt, Hermann (Lakatos, 23. p) — Kiprlch, Plotár (Simon, 70. p), P. Nagy. Gól: Magyar (10. és 13. p), Kiprlch (32. p, 11-esből). HAL AD AS—VIDEOTON 0-2 (0-0) Szombathely, 12 000 néző. Jv.: Maczkó. Haladás: Hegedűs — Horváth I., Vörös Cs„ Bognár (Marton, 74. p). Vörös I. — Nagy, Pásztor, Fitos, To- por — Görög (Schröter, 63. p), Hr zer. Videoton: Disztl P. — Csuhay, Disztl L., Horváth (Borsányi, 46. p) — Bur- csa, Pal'kovics (Vaszll, 49. p), Witt- mann, Végh — Novath, Szabó, Vadász. Göl: Vadász (54. p), Borsányi (79. p). az nb i Állasa : 1. Honvéd 23 15 4 4 46-17 34 2. Videoton 23 13 6 4 37-18 32 3. Bába 23 11 6 6 39-36 28 4. Csepel 23 9 7 7 20-15 25 5. C. Dózsa 23 9 6 8 31-24 24 6. Zalaegerszeg 23 9 6 8 30-26 24 7. Debrecen 23 9 6 8 29-27 24 8. Haladás 23 9 6 8 23-21 24 9. Vasas 83 6 10 7 38-34 22 10. MTK-VM 23 9 4 10 27-29 22 11. Tatabánya 23 8 5 10 31-34 21 12. Békéscsaba 23 8 5 10 26-39 21 13. FTC 23 8 4 11 24-31 20 14. Pécs 23 « 7 10 22-27 1» 115. Eger 23 7 4 12 19-34 18 16. Szeged 23 4 2 17 -20-50 10 GOLLISTA 14: Détári (Honvéd), Kiprlch (Tatabánya). 10: Kiss (Vasas), Szabó (Videoton), Bodonyi (Honvéd). N.B. L LABDARUGÓmÉrKOZESEK EREDMÉNYEI 24. FORDULÓ MÁJUS 4. VIDEOTON - BP. HONVÉD 1:2 PÉCS - FERENCVÁROS 1:1 BÉKÉSCSABA - MTK-VM 2:0 EGER - TATABÁNYA 1:0 DEBRECEN - CSEPEL 0:0 VASAS - ZALAEGERSZEG 3:1 U.( DÓZSA - HALADÁS 1:1 RÁBA ETO - SZEGED 4:1 SPORTNAPLO Magyar győzelemmel fejeződött be Székesfehérvárott az Alva Volán Kupa férfi röplabda torna. A veretlenül élen végzett magyar csapat az utolsó fordulóban 3:0 —ra nyert Kuba ellen. A további sorrend: 2. Belgium, 3. Kuba, 4. Koreai NDK, 5. Ausztria, 6. NSZK. Toröcsik (fehér mezben) és Gyimesi "társastánca" a Népstadionban; Honvéd - U. Dózsa 2:4. Érem nélkül Erem nélkül térnek haza a szabadfogású birkózók a lipcsei EB-rÖl. A tegnapi helyosztókon három magyar is éremért lépett szőnyegre, de Orbán (62 kg), Szalontai (68 kg) és Bállá (130) is vereséget szenvedett, és a negyedik helyen végzett. Robotka megnyerte mérkőzését a lengyel Owerczuk ellen, és végül ötödik lett. A szabadfogású Eurőpa-bajnokok, 48 kg-tól fölfelé: Gogoljev (szovjet), Jordanov (bolgár), Ivanov (bolgár), Remus (NDK-beli), Fagyajev (szovjet), Talamarjev (szovjet), Tibilov (szovjet), ^ VRANJE: A jugoszláviai városban befejeződött a súlyemelő Duna Kupa idei fordulója. A várakozásnak megfelelően Bulgária nyerte a viadalt^ Magyarország a második helyen végzett. A vasárnapi súlycsoportok közül kettőt nyertek a magyarok, Sándor (100 kg) és Gere (110 kg) révén. Több, mint húszezer néző szurkolta végig a Piliscséven rendezett nemzetközi motorcross versenyt, amely egyben a magyar bajnokság harmadik futama is volt. A 250 köbcentiméteres kategóriában Gyuraszik Kálmán győzött Barna és Halasz előtt. Az 500-asok mezőnyében az osztrák Alfréd Arm lett az első, a nyugatnémet Welket és honfitársát, Eislert megelőzve. Ezután következett három magyar, Czuni, Juhász és Kővári. A mexicóvárosi légfegyveres világbajnokság nagyszerű magyar sikert hozott: a női légpuskások versenyében Flórián Éva kitűnő, 391 körös teljesítménnyel aranyérmet szerzett. A magyar csapat is jól szerepelt, bronzéremmel térhet haza. • Az ötödször megrendezett Futa- pest utcai( futóversenyen szombaton 2016 induló állt rajthoz. A 12 kilométeres távot a férfiaknál Sulyok Attila (Bp. Spartacus), a nőknél pedig Szabó Karolina (Bp. Honvéd) tette meg a leggyorsabban. Szabó Karolina negyedszer végzett az élen a Fu- tapesten. £ MEZÍTLÁB FUTOTT, mégis reklám7 pénzt fizetett egy angol cipőgyártó cég a mezei futó világbajnokságon aranyérmet nyert Zola Budd számára. Az olimpia előtt Del-Afrikából Angliába telepedett 18 esztendős futónő 18 ezer 500 márkás csekket vehetett fel annak reményében, hogy később, amikor talán már cipőt húz a versenyeken, ennek a gyárnak a termékeit viseli majd. Budd egyébként változatlan népszerűségnek örvend a versenyrendezők körében - a Portugáliában rendezett világbajnokságon Fred Lebow, a hires New York-i maraton szervezője nyújtott át számára meghívást: amennyiben részt vesz a szeptemberi egy - mérföldes futáson, 100 ezer dollár illeti meg a brit állampolgárságú délafrikai atlétanőt. 0 VÉGREHAJTÓK ÉRKEZTEK a chilei labdarugó szövetség székházéba! A látogatás következtében most már nem csupán a szövetség pénztárszekrénye üres, hanem irodája is: a végrehajtók székeket, asztalokat, írógépeket és elektromos másolóberendezéseket foglaltak le, mintegy 30 ezer dollár értékben. Ezzel a szövetség is felzárkózott az anyagi nehézségekkel küzdő labdarúgó-klubok meUe. Hírügynökségi jelentések szerint a chilei labdarúgó szövetség és az első ligában szereplő egyesületek tartozásainak összege meghaladja a 28 millió dollárt.