Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-11-09 / 45. szám

Thursday, November 9, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 'Tmíuwn'™ BÁLINT IMRE ROVATA Múltkor a töltött paprikáról meséltem, ez az ének pedig a székelygulyásról szól. Hátul voltunk rezervában, igen uraságosan a front mögött, jómódban. A hadtestparancsnokság is abban a városban volt és annyira túlsók volt ott a generális, meg az ezredes, hogyha az ember azt a közmondásos követ feldobta volna a levegőbe, egynek a fejére pottyant volna. (Sajna, az ilyen finom kő is csak a közmondásban létezik.) Megfürdettek bennün­ket, ruháinkat kifőzték és a szerencsés, akinek a ruhája oly rongyos volt, hogy már nem volt mit, kit főzni rajta, uj ruhát faszolt. Igazi bor­bély vágta le a hajunkat, beretválta le szőrzetün­ket és a vasútállomás egy kitérőjén egy egész vonatnyi tábori bordélyház tanyázott, amiről re­gényt lehetne Írni, újságba nem valót. Egy vado­natúj mars-zászlóalj már várt bennünket, amivel kiegészítették az ezredíinket teljes létszámmá. Reggelenként, már csak azért is, hogy eléggé éhesek legyünk meginni azt a kapcarongyokból kifőtt löttyöt, amit a katlan aljáról levakart ko­rommal tettek feketévé, szabadgyakorlatokat vé­geztünk kéz, s térdkalács műveletekkel. (Egyet­len kalács, amihez hozzájutottunk a háború alatt a fronton a térdkalácsunk volt.) Reggeli után, mi­után rendbe hoztuk a kvártélyunkat és magun­kat, ruhánkat kikeféltük, hogy azután egy óra múlva tiszta ruhában fenteregjünk a sárban, gya­korolva a földhözvágást és a felugrást. A kom­mandó az volt, hogy nider—ofl Aztán bajonet- döfés jött és minden más jó egész a kézigránát dobásáig és csak azután jött az ebéd. (Még nem tartunk a székelygulyásnál.) Vasárnap tábori mise volt és \amikor a pap harmadszor vetette a keresztet, úgy meghatódott a társaság, hogy na. . . Mert ha a pap csak egy­szeri keresztet vetett ránk, akkor csak könnyen sebesültünk meg, ha kétszer, akkor súlyosabb volt az ügy, de ha háromszor csinálta, akkor hősi halottként könyvelhettük el magunkat. A városkában annyira megnőtt a sürgés-for­gás, még pontonokat is hoztak, meg nehéznél ne­hezebb tüzérséget, sőt még egyszer katonazene­kar is játszott csakiscsak nekünk a gyakorlóté­ren és nagyon passzentosan masíroztunk el vagy három generális előtt. A disz-szemle után székelygulyást kaptunk ebédre és annyi rizs volt a káposztában, hogy látható volt. Még disznóhus is volt a marhahús között és ha nem is jutott belőle mindenkinek, de az ize, a jóságos zsírja benne volt. És vacsorára krumplis tészta volt. Az is jó volt. Már akkor is okoskodó voltam, olyan okos-inas és meg is mondtam az embereimnek, hogy nekem nem tetszenek a generálisok a katonazenekarral és a pap a hármas kereszttel. De legkevésbé tet­szik a székelygulyás. Savanyu Jóskát; a betyárt is megáldotta a pap és székelygulyást kapott a siralomházban, mielőtt a hóhér felhúzta volna. Egyetlen ponyvaregény, amit olvastam, de azt is a százharmadik füzetig. Kittig! Másnap kora reggel már indultunk is ki a frontra és felváltottunk egy cseh ezredet az első árokban és este alig ittuk meg a kávénkat, máris nekikezdtünk előttünk a szögesdrótok agyonollczásának. Széles nyílásokat vágtunk ke­resztül rajtuk és félretoltuk a spanyol lovakat. (Lábakon kifeszitett szögesdrótok, amelyeket ide-oda lehetett tolni.) Még hajnal előtt kivonul­tunk ezeken a nyílásokon. Az árok előtt rajvonal­ba kaptunk és megindultunk a muszkák ellen. Va­lami Dobrotvor nevii falu volt az irány és hogy legalább lássuk az irányt, egvpár házat és a templom tornyot felgyújtották nekünk a tüzére­ink ekrazit gránáttal. A falu a Bug folyó innenső lapos oldalán volt. Mindezt csak később tudtuk meg, már akik megérték ezt a tudományt. Ennyi ember már csak a lélegzésével is zajt csinál, hát még hogyha a bajonet üti a flaskát hátizsák a hátat, a fogak vacogásáról nem is beszélve. Jöt­tek is a rakéták és a fényszórók. Egyik szalvé a másik után a kutyaágyukból. Azért hívtuk igy, men csak ugatott és a gránát már ott is volt, ahol nem kellett volna. A nagy ágvu lövegje si- vit és az ember hallja, hogy merre tart és sok­szor van idő valami dekkungba ugrani előle. De az a vacak kis ágyú ugatott egyet s ha nem is robbant nagyot, akit eltalált, az találva lett. De­li át azért háború a háború, hogy háború legyen. Még ki se hajnalodott egészen, máris bennt vol­tunk a faluban, keresztüluggrva a muszkaárko­kat és azt a kevés, gyanúsan kevés muszkát, akit ott találtunk vagy foglyul ejtettünk, vagy nem ejtettünk, mármint attól függött, hogy amelyik baka mennyire volt mérges természetű aznap. Aztán éppen összeszedelőzködött a századunk, még meg volt mind a négy tisztünk és a gépfegy­veres osztag is hozzánk csatlakozott, s nekivág­tunk a faluszélén a folyópartnak. Nem tudom még ma sem, hogy mit akart velünk ott a hadve­zetőség csináltatni. Átúszni a folyót? Oly széles és sebes volt, mint a Tisza Szeged alatt. Avagy csak azt akarták, hogy fényes reggel ott korzóz­zunk a parton a folyó túlsó oldalán, a dombos ol­dalon tanyázó muszkahadsereg örömére? Virradatkor meg is indult ellenünk a pokol minden ágyúja és puskája. Szaladt, aki csak tu­dott, vissza a házromok közé és nekem egy áldott jó kemence romjai juttattak árnyékot.. Addigra persze nem volt ott már szó rendről, zászlóalj, vagy századparancsnokságról. Alig esteledett be, aki tudott, szaladt velem együtt vissza a faluból az eredeti kiinduló árkunkba és jó, hogy annyi sok rést hagytunk a drótsövények között, hogy aránylag könnyen mászhattunk bele. Lőhet, hogy ne legyek idegen bakák között, mert össze voltunk ott keverve hatvankilencesek a negyvennégyesekkel, meg egvpár bosnyák hár­mas is akadt jobbra-balra, meg talán maradt ben­nem néminemű altiszti becsület és tudomány, el­kezdtem ordítani, hogy hatvankilenc harmadik század, ide! Annyiszor ordítottam, hogy végül is összejöttek körülöttem harminckilenc ember a századtól, négy gefreiter is volt közöttünk. Ké­sőbb tudtuk csak meg, hogy tisztjeink mind el-' estek, vagy megsebesültek és Kornhoffer száza­dos még a faluban átvette a zászlóalj parancs­nokságát, azaz egy nagy rakás szétmállott sem­mit. Kinek parancsolt? Mit parancsolt? Én leg­alább azt parancsoltam a bakáknak körülöttem, hogy mindenki megehet egy konzervet, (Pixen- flejst) és cvibakot hozzá, aztán maradjunk együtt és feküdjünk le aludni; az egyik gefreitert, aki önként volt szives, azaz olyan marha, hogy jelentkezzen szolgálatra, kineveztem naposnak, ami azt jelentette, hogyha tisztet lát, jelentse ne­kem a veszedelmet. Jött is még az éjjel, elég korán a negyedik zászlóaljból egy század és a legénység csak ud­variasan keresztül lépett rajtunk, ahogy aludtunk, de a kapitányuk hangoskodott. Tehette, mert ezek rezervában voltak hátul és nem volt veszteségük. Jelentkeztem a kapitány urnák, már amennyire álmosan. “Ez pediglen itt az egész megmaradt harmadik század, negyvenkét ember”. (Közben pár baka még ránktalált.) “Ki a parancsnok?” — kérdezte a tiszt. “Én”. És megmondtam újra a nevemet és teljes tisztes káplári titulusomat. A tiszt odaintatt magához egy zászlóst és né­metül mondott neki valamit. Aztán azt mondta nekünk, hogy a zászlós most a parancsnokunk. Kiderült, hogy a zászlós egy szót se tud magya­rul. Bár én elég folyékonyan beszéltem németül, mégis odaintettem magamhoz a sváb Hoffer ge- frájtert és megparancsoltam neki, hogy ő tolmá* csoljon. “Mit?”, kérdezte. “Amit akarsz”, feleltem és eltűntem, beolvad­tam a bakáim közé és egy jóképű gödörbe dűlve újra elaludtam. Mindennek a kalamajkának a székelygulyás volt a hírnöke. .. és ma az volt ebédre és... hiá­ba a több mint ötven év előtti történet, -még ma is éreztem a puskapor, az orrfacsaró árok és az égett falu szagát benne. HAZAI HANGULATOK Á házat, amelyben Walt Whitman hires ameri­kai költő lakott Brooklynban, a Cranberry St.-en és ahol 1855-ben “Leaves of Grass” cimü mes­termüvét sajátkezüleg kiszedte és kinyomtatta, az enyészetnek akarja feláldozni a modern fejlő­dés, hacsak egynéhány iró és költő összefogása nem menti jmeg a jövő számára. Arthur Miller, E. Cummings és Marianne Moore is benne van abban a bizottságban, amely Rockfeller kormány­zóhoz és Wagner polgármesterhez folyamodott kérésével, hogy mentsék meg az 1848-ban épült házat a bulldozer vasfogától, amely egy épitendő luxus házcsoport részére egyengeti a talajt a kör­nyéken. Whitman tisztelői azt kérik, högy tart­sák meg az épületet emlékműnek. Percival Goodman építész azt ajánlja, hogy az épületet használják fel könyvtárnak és múzeum­nak és luxus lakások helyett építsenek bérháza­kat közepes jövedelműek részére, ami megfele­lőbb összhangot létesítene a környéken. ★ A jelentésből nem tűnik ki világosan, hogy az absztrakt művészet kedvelői tudták-e vagy sem, hogy azok a színfoltokból álló festmények, ame­lyeknek darabjáért 25 dollártól 95 dollárig menő összegeket fizettek, egy három éves csimpánz műremekei voltak? A “művész” a Cincinnati Állatkert három éves Beauty nevű lakója, amely (a magyar nyelvtan szabályai nem engedik meg, hogy “aki” névszót használjunk) egy évvel ezelőtt tért rá az alkotó művészet ujj-pingálási módszerére. Gondozói fe­dezték fel szinkiválasztó tehetségét és az a véle­ményük, hogy ez tovább fejleszthető — megfela-' lő támogatással. New Yorkban kiállítást rendez­tek Beauty müveiből, amelyekből 40 darab már elkelt és 60 drb még várja a mtiértő vevőket. A “művész” nem lehetett jelen a kiállításon, mert hajlamos a tüdőgyulladásra és az állatkert veze­tői jobbnak látták otthon tartani. A kiállítás jö­vedelme a Cincinnati Állatkert javára megy. ★ U. i. A N. Y. Times ugyanazon az oldalon, majdnem hasonló terjedelemben, jelentett arról, hogy a francia Riviérán, több előadás keretében ünnepük Pablo Picasso 80 éves születésnapját. Az előadásokon párizsi, varsói, moszkvai, buda­pesti és havannai művészek vendégszerepeinek. ★ A fiatalkorú bűnözés leküzdésére rendezett diszebéden New Yorkban, Lyndon B. Johnson, texasi alelnökiink rámutatott minden bajunk oko­zójára. “A szabadságszerető népek ellenfelei tud­ják, hogy nem képesek Amerikát elpusztítani sem katonailag, sem gazdaságilag, azért belülről pró­bálkoznak bennünket elpusztítani”, hangsúlyozta. “Ők állítják szembe a fajokat egymás ellen, osz­tályt osztály ellen, vallást vallás ellen. Mi azon­ban megőrizzük egységünket, becsületünket és megszokott életformánkat.”, fogadkozott orszá­gunk alelnöke. Beleértve a megszokott faji üldö­zéseket. vallásil diszkriminációt és ifjúkori bünö- zésekt is, Mr. Johnson? ★ Baltimore, október 9 (AP). — A diszkriminá­ció velejárója a gördülékeny társadalmi rend­szernek, amely az amerikai életformát jellemzi, mondotta Philip M. Hauser, a Chicagói Egyetem szociológusa. Idővel a diszkrimináció áldozatai is feldolgozzák magukat a gazdasági és társadalmi létrán, amig elérik azt a hatalmat, amely nekik is alkalmat ad a diszkrimináció gyakorlására, “így működik a demokrácia”, mondotta a szocio­lógus, az Enoch Pratt Free Library-ban megtar­tott előadásán. — St. Louis Post Dispatch ★ Élő patkány tanúskodott egy newyorki lakás- birósági tárgyaláson a harlemi lakások tarthatat­lan állapotáról. Mrs. Conchita Figuero, az 1969 First Avenue-i.ház lakója hozta magával egy drótketrecben, miután sikerült tőrbecsalni az ál­latot. De sem a bíró, sem a városi ügyész (mind­kettő nő) nem volt hajlandó megvizsgálni a ta­nút. Ehelyett az egészségügyi hivatal egy embere vitte magával laboratóriumi vizsgálatra. Az épü­let tulajdonosa, Lester Tobin, (aki másutt lakik) az Egészségügyi Szabályzat 32 rendbeli megsér­tésében vallotta bűnösnek magát és 100 dollár óvadékot tett le, mig az épület újbóli átvizsgálá­sa után ítéletre kerül a dolog. ★ Az Air Force nem képes nyomára jönni annak a 350 millió rézdrótnak, amit a világűr tudósai­nak többszöri tiltakozása ellenére, műhold segít­ségével szétszórt a légimben. A kísérletnek az volt a célja, hogy rádió jelzések továbbítását pró­bálják ki a mesterséges rézfelhő segítségével. Az ürtudósok attól tartottak, hogy gátolni fog­ja az űrkutatást. Most kutatják, hogy hova tűnt a sok réztü. ★ Lake Wales, Floridában, a 23 éves Ronald A. Summers egy órával a katonasághoz való bevo­nulásának határideje előtt, revolverrel agyonlőt­te magáti Az előzőleg kihívott rendőrök 45 per­cig próbálták lebeszélni tervének végrehajtásá­ról. U. W.

Next

/
Oldalképek
Tartalom